Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Milyen hűtőt vegyek?

adnilem
Létrehozva: 2012. július 25. 15:33

Sziasztok!

 

Hűtőt kell cserélnünk, mert a mostani már kiszolgálta az idejét.

 

Tapasztalatokat várnék, hogy kinek milyen márka és azon belüli típus jött be ill. nem jött be, hol érdemes megvenni stb.

 

 

 

Előre is köszi a segítséget

  1. 2012. július 30. 13:2062.

    Ez nem lehetetlen, majd az évek során kiderül - minden esetre vettünk még plusz 3 év garanciát az Indesit hűtőnkre. A szerelő nekem csak annyit mondott, hogy drága, nagy hűtőt ne vegyek, mert semeddig nem tart.

    Ahogy az új mosógépek se. Mert hogy a hűtővel egy időben az is elromlott, ott szerencsére egy szivattyúcsere elég volt.

    előzmény:
    menyus81 (11)
    2012-07-25  16:28
  2. 2012. július 30. 10:3661.

    Nekem a mosogatógépem Fagor.

    Előtte nem volt még Fagor gépem.

     

    Megnézem, mi a kínálat hűtő téren

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252569 (60)
    2012-07-27  15:12
  3. Torolt_felhasznalo_252569
    Torolt_felhasznalo_252569
    2012. július 27. 15:1260.
    Nekem Fagor van, felső fagyasztós, inox. Szerintem jó. A szagelszívóm a főzőlapom és a sütőn is Fagor immáron 8 éve. Egyikkel sem volt még semmi baj.
    előzmény:
    adnilem (1)
    2012-07-25  15:33
  4. 2012. július 27. 15:0559.

    Imádom.

     

    Viszont az inox főzőlap takarítás egy rémálom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_664184 (58)
    2012-07-26  20:13
  5. Torolt_felhasznalo_664184
    Torolt_felhasznalo_664184
    2012. július 26. 20:1358.

    Ujjlenyomat mentes.

     

    előzmény:
    adnilem (45)
    2012-07-26  16:25
  6. 2012. július 26. 18:1757.

    végül is minden hűtön ott szerepel az átlag  fogyasztás, könnyű összehasonlítani, nem régi Lehelt cseréltem le amúgy, még nem száradt ki semmi, mert csomagolok, lefedek mindent, így szoktam meg.

     mondom hogy olvasgattam sokat No frost ról is, hogy működik stb. én nem vagyok se mellette se ellene, csak azért reagáltam mert szerintem az eladó nem érvelt valami hatékonyan és még finoman is fogalmaztam

    előzmény:
    gezemici (53)
    2012-07-26  17:59
  7. 2012. július 26. 18:0656.

    Én hűtő csere  előtt sokat olvasgattam a neten, boltok honlapján, fórumokon, szóval körbe jártam a dolgot és arra jutottam hogy belefáradtam és azt mondtam nem érdekel, majd ha kipurcan veszek másikat. Nem így szoktam gondolkodni, ezért is akartam időben lecserélni, de tényleg annyira elegem lett. Aztán szólt a sógornőm akciós az LG hűtő, nekem az volt igényem alul fagyasztós legyen, lehetőleg ne a hagyományos fehér, ez meg olyan volt, ráadásul még a válság előtt vettük, azóta 40 ezerrel drágább is, szóval 4 éve elégedett vagyok, remélem még jó sokáig az leszek. 

     

    http://www.lg.com/hu/haztartasi-elektronika/hutoszek reny/LG-alulfagyasztos-GR-B409PTQW.jsp

     

    vásárlás Médiamark

    előzmény:
    adnilem (1)
    2012-07-25  15:33
  8. 2012. július 26. 18:0555.

    Persze, a Saratovot még azért gyártották, hogy jó legyen, a maiakat meg azért, hogy minél többet vásároljunk belőlük... :((

     

    http://www.youtube.com/watch?v=UmatL75dO3c

     

     

    előzmény:
    csucsori (54)
    2012-07-26  18:02
  9. 2012. július 26. 18:0254.

    Én azt mondanám, hogy a LEG energia takarékossabbat, és olcsóbbat! Semmi márkásat.

    A 2 db  fantasztikus hűtőm 4 évet élt . A hátulja egybe van építve-hegesztve mindegyiknek, így nincs apró kütyü cserére lehetőség, csakis panelre. 100-110 eft-ért javíthatóak. LG, Indesit

    A szüleim Saratov hűtője 30 éven keresztül kiválóan működött. Még a régebbi Lehel hűtők is éltek 15 évet.

    Én biztosan csak azt nézném, mennyi áramot használ, és megfelel-e a mérete.

    előzmény:
    adnilem (1)
    2012-07-25  15:33
  10. 2012. július 26. 17:5953.

    Volt no frostom. Azt is kihúztam, amikor takarítottam. 

    A mostanit is kihúzom, de nem jegesedik, nem azért. 

     

    A no frost valóban kevesebbet fogyaszt, mint a régi Lehel.

    De nem kevesebbet, mint a mostani modern nem no frostok. 

     

    Olvass utána, ha nekem nem hiszel. 

     

     

    "Előnye: Nem jegesedik a hűtő, ezért nem kell leolvasztani.
    Hátránya: Többet fogyaszt. (A levegőkeringetés is árammal megy, valamint ezeknél a hűtőknél a hűtőtéren kívül szabályozottan egy kondenzáló felületre csapódik ki a jég, amit időről időre leolvaszt magának a gép. Az így kiolvadt jeget víz formában, hátul egy tálcán általában a kompresszor fölött elpárologtatja. Na már most hogy a szabályozottan kifagyó jég vízzé alakuljon, ehhez is elektromos energia kell, nem is kevés.)
    Másik hátránya, hogy ha nincs jól becsomagolva, lefedve, amit hűtesz benne, akkor kiszárítja."

     

     

    GYIK

     

     

     

     

     

    előzmény:
    klecsi (52)
    2012-07-26  17:48
  11. 2012. július 26. 17:4852.

    Ezzel csak az a bibi, mivel  hogy nem kell leengedni, mert nincs jég,  felesleges áramtalani, 0-ra állítva szépen kimosom ecetes vízzel (és évente többször) a mélyhűtőnél pedig csak kiveszem a fiókot, visszateszem. Ennyi! szerintem az eladónak semmi tapasztalata nem volt a no frosttal.

    Amúgy az előző hűtöm sem kellett áramtalanítani, volt rajta egy kikapcsoló gomb.

     

    Az úrihucutsághoz pedig annyit, hogy a következő évi áramszámlámból (átalányt fizetek) visszakaptam 1 teljes hónapot, annyival kevesebb energiát fogyasztott a jelenlegi no frost rendszerű hűtünk és 4 éve stagnál is áramfogyasztásunk.

    előzmény:
    gezemici (41)
    2012-07-26  11:26
  12. 2012. július 26. 17:4451.

    Igen, csak az felejted el, hogy az régen volt, amikor havonta kellett leolvasztani, mert annyira bejegesedett.

     

    Nekem volt 10 évig no frostom. Azt is kimostam negyedévente. Most sima hűtőm van másfél éve és még nem kellett leengedni, csak kimostam, mint a másikat. 

     

    Nem tudom, én nem látok különbséget a két hűtő között. Illetve de. A mostani jóval kevesebbet fogyaszt.

    előzmény:
    abak (46)
    2012-07-26  16:35
  13. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. július 26. 17:4150.

    Mindegyik  Bosch minőség.

     

    előzmény:
    adnilem (49)
    2012-07-26  17:28
  14. 2012. július 26. 17:2849.

    Még nem nézelődtem ezek között.

     

    Nekünk szélességre max. 70 cm, mélységre max. 65 cm kellene, a magasság mind1. 

     

    A mélység miatt olyat vadászok főleg, aminek nem lóg ki a fogantyúja. 70cm mélység már nem jó, mert nagyon kiállna, és útban lenne a közlekedésnél.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (47)
    2012-07-26  17:12
  15. 2012. július 26. 17:2048.

    Némelyik eladó - tisztelet a kivételnek - inkább maradjon csöndben, minthogy hülyeségeket beszéljen.

     

    Persze a laikus elhiszi, ha meggyőzően mondják. 

     

    Egyszer pl. a Párom hallotta, ahogy az eladó a beépíthető villanysütőnél mondta az ügyfélnek - amikor az illető kérdezte, hogy a kanóc végén miért nincs villásdugó - hogy azt nyugodtan rá lehet szerelni és bedugni a konnektorba. Úgy szokták...

     

    Kicsit fel kellett világosítani, hogy egy sütőnek akkora az áramfelvétele, hogy a házat is leégetheti, ha nem megfelelőek a vezetékek (pl. alumínium). Általában nem árt külön fázist kiépíteni, ha más gépet is szeretne egyidőben használni a sütővel.

     

    Hirtelen nagy "paradicsompakolás" jelent meg az eladó arcán és nem győzött elnézést kérve elsunnyogni.

    előzmény:
    abak (46)
    2012-07-26  16:35
  16. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. július 26. 17:1247.
    Kisebb is van ebből a típusból.
    előzmény:
    adnilem (44)
    2012-07-26  16:22
  17. 2012. július 26. 16:3546.

    Nem vagy ugyanott.

     

    A no frost-osat nem elég egy évben egyszer-kétszer leolvasztani. És kimosni sem.

     

    Nekem 8 éve van no frost-os, de nem bántam meg.

    A réginek csak a normál hűtője volt automata leolvasztású, a mélyhűtője nem, és elég gyakran kellett leolvasztani.

    előzmény:
    gezemici (41)
    2012-07-26  11:26
  18. 2012. július 26. 16:2545.

    Ez sem rossz.

     

    Nem kényes a külseje?

     

    Az a baj az ezüst színűekkel, hogy némelyiken minden meglátszik.

     

    A mosogatógépem ujjlenyomat mentes. Örök hála a kitalálójának

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_664184 (39)
    2012-07-26  10:52
  19. 2012. július 26. 16:2244.

    Jól néz ki.

     

    Sajnos nekünk nincs akkora hely, ahol elférne.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (40)
    2012-07-26  11:16
  20. 2012. július 26. 13:2543.
    Inkább amiatt, hogy a hűtőszekrényben más hőmérséklet lenne az egyes szinteken. Állítólag nem mind1, hogy mit hol tárolsz. A zöldséges rekesz sem véletlenül van alul.
    előzmény:
    acin (42)
    2012-07-26  11:26
  21. 2012. július 26. 11:2642.

    Azon stabilabban állnak meg az apróbb dolgok is (pl. tejföl), nem tud felborulni, mint a rácson.

    Nekünk nem no-frost-os van,  de nincs gond a kaják a penészedésével. A sajtok, felvágottak eleve dobozban vannak, tehát a pára nem megy bele, zöldség meg nincs ipari mennyiségben felhalmozva, ezért mire penészesedne (gondolom), már el is fogyott.

     

    előzmény:
    adnilem (38)
    2012-07-26  10:40
  22. 2012. július 26. 11:2641.

    Nekem egyet tanácsolt az eladó.

     

    Hogy ne vegyek no frost rendszerűt, ugyanis felesleges úri huncutság, amivel jól lerántják a balek vásárlót, tehát parasztvakítás. 

     

    Igaz, hogy nem jegesedik a hűtő és nem kell leolvasztani, de kimosni ki kell mosni ezt is legalább évente 1-2 alkalommal. Akkor meg kihúzod a hűtőt, nem? 

    A sima hűtővel mit csinálsz? Évente 1-2 alkalommal leengeded, kimosod. Előtte persze áramtalanítod. 

     

    Vagyis ugyanott vagy? Ugyanott vagy

    Csak lényegesen olcsóbban.

    előzmény:
    adnilem (1)
    2012-07-25  15:33
  23. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. július 26. 11:1640.

    no-frost Bosch KAN58P95 90.0 x 181.0 x 74.0 cm

     

    előzmény:
    adnilem (1)
    2012-07-25  15:33
  24. Torolt_felhasznalo_664184
    Torolt_felhasznalo_664184
    2012. július 26. 10:5239.

Címlap

top