Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Bárányhimlő 20 évesen?!

Beus1013
Létrehozva: 2012. október 20. 06:07
20 éves vagyok, és igen.. bárányhimlős :( Nagyon megszenvedem, lázam van és a pöttyök nagyon viszketnek. Cinkrázót kaptam az orvostól rá, de nem tudom, hogy ezzel nem-e ártok csak magamnak. Valahogy nem tetszik a dolog. Hintőporról is olvastam, abban se vagyok túl biztos. Nah de akkor mit csináljak velük? Félek, hogy esetleg megmaradhatnak a pöttyök helyei. Telviranról sok jót olvastam, szedtem is már heresz vírusra. 1 napja vannak rajtam a kiütések, ha elkezdem ezt szedni akkor még használ?
Tapasztalatokat, tanácsokat várnék. :(
B.
  1. 2012. október 20. 20:5030.
    az a baj, hogy az ügyeleten nem írták fel a telviránt, pedig szedtem már. Most meg ugye bár 7vége van és nem tudok elmenni a háziorvoshoz, ha jól tudom legközelebb szerdán lesz. :(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_437432 (29)
    2012-10-20  19:10
  2. Torolt_felhasznalo_437432
    Torolt_felhasznalo_437432
    2012. október 20. 19:1029.

    Szia!

     

    Férjem idén nyáron esett  át 33 évesen a bárányhimlőn, ő szedte a Telvirant, így kb. 10 pötty volt rajta, az is inkább a törzsén. 

    Ezt azonban az első 24 órában kell elkezdeni szedni, akkor hat igazán, de lehet, hogy még most sem lenne késő.

    (Mi készültünk rá, a kislányom kapta el először, és mivel a férjem gyerekkorban nem esett át rajta, így megvolt az esélye annak, hogy elkapja. Feliratta a Telvirant, és ahogy az első pöttyök kijöttek és lázas lett, el is kezdte szedni.) 

     

    Viszketésre jó a fenistil csepp, illetve ami nálunk hatásos volt: valami zselés állagú német gyártmányú kence (a nevére nem emlékszem sajnos, de egy csomagban van zselés hűsítő krém és fürdető is).

    Azt én is olvastam, hogy aszpirin tartalmú lázcsillapítót ilyenkor nem szabad használni, erre vigyázz.

     

    Gyors gyógyulást kívánok neked, remélem hamar túl leszel a kellemetlenségeken. 

    előzmény:
    Beus1013 (1)
    2012-10-20  06:07
  3. 2012. október 20. 18:5328.

    Szerintem ne félj a cinkes rázókeveréktől, kend csak nyugodtan a pöttyeidre. Ez már az én gyerekkoromban is jó volt, meg az én gyerekem is ezt kapta, mikor megbárányosodott. Ha nem kaparod le a himlőket, akkor nem fog felülfertőződni.

     

    Egyébként egy kozmetikus barátnőm tanácsára az időnként kinövő pattanásra is cinkoxidos kencét kenek, amitől a gyulladás nagyon gyorsan elmúlik, úgyhogy a cink biztos tud valamit. 

    előzmény:
    Beus1013 (1)
    2012-10-20  06:07
  4. 2012. október 20. 18:4327.
    a cinkes lötyi amugy perfekt a viszketesre. hasznald!
    előzmény:
    Beus1013 (24)
    2012-10-20  17:12
  5. 2012. október 20. 18:4226.
    mar hogy tartana egy honapig?! a baranyhimlö viszketese az elsö uj pötty-mentes naptol (5-6-7.) fokozatosan csökken, 2 het alatt teljesen elmulik. (hacsak nem hajlamos ekcemara...)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (25)
    2012-10-20  17:59
  6. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    2012. október 20. 17:5925.
    Egy hónapig.
    előzmény:
    Beus1013 (24)
    2012-10-20  17:12
  7. 2012. október 20. 17:1224.
    Tegnap este voltam ügyeleten, ott kaptam az oldatot amit írtam a topik índításánál. Fenistil kapszula egy kicsit enyhítette a viszketést. A viszketés mennyi ideig tart ? :( azt viselem a legnehezebben. Az arcom rettenetes, remélem nem marad helye :(
  8. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    2012. október 20. 16:4823.
    Javítva: 2-2 vöröslö folt......
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (22)
    2012-10-20  16:34
  9. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    2012. október 20. 16:3422.

    Szia Beus!

     

    Nrm tudom nekem mi volt, de mindkét karomon megjelent 2-23 vörös folt, amolyan 20 forintos nagyságúak, a jobb karomon lévők el is hatalmasodtak. Mindegyik elviselhetetlenül viszketett, a tetőpont az volt, mikor vasárnap hajnali ötkor felkeltem és majd levakartam a karjaimat. Kenegettem fenistillel, ELosalic-cal és mindenféle más katymasszal. Egy hónap után múltak csak el, a helyük most is meglátszik....

    előzmény:
    Beus1013 (11)
    2012-10-20  10:14
  10. 2012. október 20. 14:3921.
    valószínű a torokfájás attól van - ahogyan irta már itt valaki szájban, nemi szerveken, mindenhol előjön - ügyelet, láz és fájdalomcsillapító, hamarosan jobban leszel, kitartás!
    előzmény:
    Beus1013 (19)
    2012-10-20  14:08
  11. 2012. október 20. 14:2320.

    lehetseges, nem vagyok virologus. de akarhany törzs van is (nem tudom) köztük mindenkepp van kereszthatas. tehat ha oltatod magadat vagy volt mar egy, kisebb az eselye a masodiknak - es (ez a legfontosabb) kisebb a szövödmenyek eselye es veszelye a masodiknal. 

     

    ugyanaz az elv, mint az influenzanal vagy a majgyulladas elleni oltasnal. 

     

    amugy az egyszeri oltas baranyhimlö ellen nem eleg, 10-15 eves vedettseget ad. a teljes vedettseghez ujraoltas szükseges. 

     

     

    topikindito, igen, lehetseges az összefügges. en biztosan elmennek orvoshoz, nem varnam meg a legközelebbi hivatalos rendelesi idöt. tudniillik a szövödmenyek sem varnak addig.

     

    egyre NAGYON VIGYAZZ:  ASZPIRIN-TARTALMU LAZCSILLAPITO TILOS!!!

    előzmény:
    Pimpair (18)
    2012-10-20  13:55
  12. 2012. október 20. 14:0819.
    De akartam az oltást, csak sajnos elkéstem vele.. elkezdtem dolgozni, most lett volna rá pénzem.. nem gondoltam, h elkapom. Sehol nem voltam szinte a munkahelyen kívül, jól össze szedtem most :
    Végre sikerült aludnom pár órát, most meg arra ébredtem hogy iszonyatosan fáj a torkom, vagyis inkább a manduláim. :( Ez is lehet a bárányhímlőtől?
  13. 2012. október 20. 13:5518.
    az a helyzet, hogy én pl. be voltam oltva és felnőttkorban kaptam el másodszor - francia orvosok (éppen megérkeztem a nyaralás színhelyére), azt mondták, hogy 3 törzs létezik, elkaptam a másodikat+mondták, remélik, hogy a harmadikkal nem fogok találkozni, mert az már életveszélyes...
    előzmény:
    semiramis (17)
    2012-10-20  13:37
  14. 2012. október 20. 13:3717.

    nem-e.

     

    ha vakarod, megmaradnak.

     

     

    kesö banat - de a többi gyereknyavajanal, ami meg nem volt, gondolkodj el azon, nem kellene-e megis inkabb az oltas. mert bizony-bizony, egyik-masik gyerekbetegseg felnött korban igen csunya tüneteket, adott esetben igen sulyos szövödmenyeket es/vagy maradando szervi karosodast (pl. meddöseg) produkalhat. 

     

     

    a lazadat csillapitsd es menj orvoshoz, ha rosszul vagy. jobbulast. 

    előzmény:
    Beus1013 (1)
    2012-10-20  06:07
  15. 2012. október 20. 13:2616.

    Szia!

     

    a gyerekeim tavasszal estek át rajta.

     

    Aciklovir gyógyszer, hívd fel az ügyeletet, hogy most jött ki a pötty, felírják-e. Ez a vírusra hat, nem a viszketésre. A gyerekeknek zovirax szuszpenzió, de felnőtteknek van tabletta jóval olcsóbban. Minél hamarabb kell kezdeni, keress rá a neten.

     

    a fenistil csepp vényköteles, de a zyrtec nem, és az is a viszketésre jó.

     

    most valóban a mentolos hintőpor a menő, nem a cinkrázó. az viszont recept nélkül sem drága, a patikában tudni fogják, miről van szó.

     

     

    előzmény:
    Beus1013 (1)
    2012-10-20  06:07
  16. 2012. október 20. 12:4615.

    Jobbulást neked, és kitartást.

     

    Már eső után köpönyeg, de az oltást nem akartad, vagy csak eszedeb sem jutott, hogy belefutsz?

    előzmény:
    Beus1013 (1)
    2012-10-20  06:07
  17. Torolt_felhasznalo_443625
    Torolt_felhasznalo_443625
    2012. október 20. 10:4714.

    Jaa, és azt mondta az orvosunk, hogy adjak a gyereknek fájdalom(és láz)csillapítót, hogy legalább aludni tudjon.

    Nekünk Paracetamol 4%-os folyadék van,  (a kúpot mindig azonnal kikakilták)  na ezt tudom, hogy lehet Magyarországon is venni.

    Ez tényleg jó volt, felnöttek is bevehetik, és legalább aludni tudsz egy kicsit.

     

    Azt mondta akkor az orvosunk, hgy minden nap jönnek új pöttyök, és ha egy nap nem látunk új pöttyöt -akkortól számítva van jobbulás-

    ez kb. 3-4 napot jelent.  

     

     

    előzmény:
    Beus1013 (1)
    2012-10-20  06:07
  18. Torolt_felhasznalo_443625
    Torolt_felhasznalo_443625
    2012. október 20. 10:4113.

    Szia,

     

    az én gyerekeimnek tavasszal volt bárányhimlöje.

    Mi kenegettük egy szerrel,

    Anaesthesulf Lotio a neve, meg Schüßler Salz Nr.4 -et adtam neki, tablettában. Ez utóbbi homöopátiás készítmény, hogy a nyálkahártyákon ne annyira viszkedjenek a pöttyök. Egy anyuka mondta az oviban. 

    A lányom akkor volt 4 éves és 1x volt csak bárányhimlö ellen oltva, így nem lett rajta annyi kiütés, viszont a szájában, a puncijában!!! is voltak, már az örület kergetett. De ezek a szerek segítettek, mert nem vakarózott, és hegek nem is maradtak. 

     

    A fiam, akkor volt 1 éves és öt is kiütötte.

    Rajta 130 pötty utánabba hagytam a számolást. Lényegében minden négyzetcm-en volt rajta, és a szája körül is sok. Ott meg hiába kenegettem a szerrel, ahogy nyálazott- mert épp foga is jött és nagyon nyálazott- a szert azonnal le is "mosta". :( Eleinte a szája körül rengeteg heg látszott, és féltem is a nyártól, mert azt mondták, hogy ne vigyem napra, különben megmaradnak a hegek. Aztán hogy nem lehetett már bent tartani, hát kiment. Hála az égnek a hegek mégsem látszanak. 

     

    Naja...

    Tarst ki, és ne vakarózz...

     

    A szer egyébként amit én kenegettem amolyan zsibbasztó volt: amikor puszilgattam a kicsit, és belement a számba a szer, utána nem éreztem a nyelvemet egy darabig. - gondolom arra volt jó, hogy zsibbasztotta a viszketést.

     

    előzmény:
    Beus1013 (11)
    2012-10-20  10:14
  19. 2012. október 20. 10:3012.
    igyál pár deci vörösbort, kijön minden pötty+könnyebben elalszol
    előzmény:
    Beus1013 (11)
    2012-10-20  10:14
  20. 2012. október 20. 10:1411.
    Ennél még lesz rosszabb is ???? Én nemtom ti hogy viseltétek, de én kikészülök. Gondolom azért is mert 1 órát aludtam és nagyon "nyügös" lehetek már. Most meg a viszketés miatt nem tudok aludni.
  21. 2012. október 20. 09:5310.
    a szájpadlás "természetes", szájüregben is kijön, lehet hogy most tartasz a csúcspont felé...arra figyelj, hogy puha pamut dolgokban legyél és azon aludjál, gyakran cseréld és persze alaposan fertötleníteni kell mindezeket (90 fok).
    előzmény:
    Beus1013 (8)
    2012-10-20  09:38
  22. 2012. október 20. 09:509.

    elsősorban kitartást! nekem 25-26 évesen volt életemben másodszor

    nem kenegettem semmivel, rettenetes volt pár napig 39 fokos lázzal, a doki azt mondta, hogy a vizet is kerüljem - 1 heg maradt a homlokomon, de arra kifejezettem emlékszem, hogy kivakartam:(

     

    egy házi praktikát tudok viszont, pontosabban kettőt - piros pamut dolgokba kell öltözni és vörösbort inni, így gyorsabb lesz a lefólyása - ne kérdezd hogyan és miért, de ez kipróbált módszer 

    előzmény:
    Beus1013 (1)
    2012-10-20  06:07
  23. 2012. október 20. 09:388.
    Köszönöm az eddig hozzászólásokat :) Ott tartok, hogy 1 óra éjjeli alvás után.. kb 2x annyi pöttyöm lett mire most megnéztem magam. :( Gyógyszertárban vettem fenistil kapszulát (remélem hamar hat). Iszonyú nehéz, rettentően viszketek. Nem tudom, hogy fogom én ezt kibírni. A szájpadlásomon is érzek 1et, ez baj?
  24. 2012. október 20. 09:217.
    Vannak ilyen szájon át szedhető tabletták direkt viszketés ellen, de úgy tudom, csak receptre kapható. 
    előzmény:
    Beus1013 (1)
    2012-10-20  06:07

Címlap

top