Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vigyázz Kréta, jövünk!

z.anita
Létrehozva: 2013. május 6. 19:20
Sziasztok! A sok hezitálás után, kiesett a körből Bulgária és Korfu, Kréta lett a befutó, nyáron oda fogunk utazni a párommal. Nagyon megtetszett, hogy szinte csak pozitív élményekről számoltak be azok akik voltak már ott és az olvasottak alapján is igencsak "bejövős" :))) Tudnátok ajánlani programokat, szállásokat ahol ti voltatok, tippeket, jó tanácsokat hogy mire figyeljünk/vigyázzunk? Repülővel fogunk menni július végén, fiatal pár vagyunk. Sokan írták az autó bérlést is és a hajós utazást. Az árak milyenek? Köszönöm előre is! :)
  1. 2013. május 13. 13:3723.

    Idén mi is Gouvesbe megyünk. Tudnál segíteni, hogy mit érdemes megnézni?

    Köszönöm előre is!

    előzmény:
    rien (17)
    2013-05-07  10:20
  2. Torolt_felhasznalo_953497
    Torolt_felhasznalo_953497
    2013. május 9. 07:2422.
    Ha az élet egyéb területein is így váltogatod a kijelentéseidet, az nem nagy karriert vetít elő. Ha hallotál valamit a hitelességről, akkor tudod mire gondolok.
    Te itt fölöslegesen dolgoztatod a népet, ahogy ép ébredsz.
    előzmény:
    z.anita (20)
    2013-05-08  23:20
  3. 2013. május 8. 23:2421.

    Mindenkinek köszönöm a sok-sok hasznos infót, annak is akinek nem köszöntem meg egyenként, személyesen. :)

     

    A napokban lefoglaljuk a szállást is, mindenképpen szem előtt fogom tartani az általatok leírtakat.

     

    Már nagyon várom, be vagyok zsongva mint egy tini...:))

  4. 2013. május 8. 23:2020.
    Igen, akkor még úgy volt, de gyorsan változnak a dolgok. Irigyellek, hogy ennyire figyelmes tudsz lenni, remélem ezt az élet más terén is kihasználod. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_953497 (15)
    2013-05-07  09:54
  5. 2013. május 8. 11:0519.

    Megtaláltam az excelemet, írom, hogy nekünk mi-hogy volt: (szeptember első hetében voltunk)

     

    Repjegy két főre: 68 110 Ft

    1. szállás, Maleme, Albatros hotel reggelivel, 5 éjszaka: 33 000 Ft

    2. szállás, Koutsounari,Creta Suites önellátás, 2 éjszaka: 6 900 Ft

    Biztosítás, Groupama: 6 688 Ft

    Autóbérlés, Europeocars: 36 000 Ft

    Chrissi hajóút: 8 600 Ft (2 fő)

    Kaja + költö: 80 000 Ft

    Benzin: 32 400 Ft

     

    És az útitev így nézett kis, bár nem mindig voltunk teljesentervszerűek:

    1. nap: Heraklion reptér - Maleme szállás (este érkezett a gép, éjjel értünk a szállásra)

    2. nap: Balos, Falassarna

    3. nap: Elafonissi, Sougia

    4. nap: Kournas tó, Chania

    5. nap:Azt hiszem it végül maradznk egy napot a saját strandunkon

    6. nap: Preveli volt eredetileg a terv, de nem arra mentünk végül, és itt mentünk át a másik szállásra Koutsounariba

    7. nap: Chrissi hajóút

    8. nap: Xerokambos volt a terv, de inkább megnéztük Agios Nikolaost, ami brutál szép kis város, és végül reptér, és haza. (este indult a gép)

     

    Nagyjából ennyi, ha van kérdés, mondd csak :)

     

  6. 2013. május 7. 15:1918.

    Akkor miért nyítottát topikot, ha mindent tudtok, minden jó ahogy eddig tettétek...

     

    Amúgy szívesen az információkat !

    előzmény:
    z.anita (8)
    2013-05-06  21:44
  7. 2013. május 7. 10:2017.

    Szia!

     

    Mi utazási irodával voltunk, Gouvesben szálltunk meg, egy hotelben, félpanziós ellátással. Nagyon szép kis város volt, hangulatos sétáló utcákkal, szép, homokos tengerparttal. Herakliontól 18 km-re volt, tehát a repülőút után már csak keveset kellett utaznunk a szállásig. Egy nap béreltünk autót és elindultunk Vai-ra, a csodás pálmaerdős tengerpartra. Nagyon szép volt és gyönyörű tájakon utaztunk, panorámás hegyi utakon, kis görög falvakon keresztül. Santorinire is átmentünk, ezt semmiképpen sem szabad kihagyni! Meseszép. Voltunk a csúszdaparkban is a kisfiunk kedvéért, nagyon jó az is, valamint görög esten is voltunk egy hangulatos kis faluban. Nagyon jól éreztük ott magunkat.  

    előzmény:
    z.anita (1)
    2013-05-06  19:20
  8. 2013. május 7. 10:0816.

    Ha ajánlhatnám, mindenképpen Kréta nyugati részére nézzél utazást. A nyugati rész hegyes-völgyes, zöld, sok-sok kiránduló hellyel, csodálatos látnivalókkal. A keleti oldal sziklás, kopár!

     

    Amennyiben a nyugati oldalra mentek, mindenképpen ajánlom a következőket megnézni: a Balosi lagúnákat, és a Gramvousa öblöt

    http://www.youtube.com/watch?v=qSbL72HJHGc

     

    e lafonissi rózsaszín tengerpartját,

    http://www.youtube.com/watch?v=xxS4aErKk4 E

     

    a samaria szurdokot - kizárólag annak, aki le bír gyalogolni 10-12 km-t

    http://www.vjm.hu/vilag/kreta-buszkesege-a-samaria- szurdok/7326/ 

    a z Imbross szurdokot, amit könnyedés be lehet járni

    a nyugati rész legnagyobb városát chania-t (valószínü itt száll le a gép)

    és még sok-sok érdekes túrát lehet beiktatni. 

  9. Torolt_felhasznalo_953497
    Torolt_felhasznalo_953497
    2013. május 7. 09:5415.
    Elég nehéz követni!

    2013-05-02 12:40 Sziasztok! Eldőlt, hogy idén Bulgáriába megyünk nyaralni a párommal (Korfu volt még a másik esélyes). A Naposparton szeretnénk megszállni, érdekelnének tapasztalatok.
    előzmény:
    z.anita (1)
    2013-05-06  19:20
  10. Torolt_felhasznalo_953497
    Torolt_felhasznalo_953497
    2013. május 7. 08:1814.
    Ha a reptéren bérelnétek kocsit, akkor szállást nem kell előre foglalni, találtok ott olyat ami biztos tetszik nektek.
    előzmény:
    z.anita (8)
    2013-05-06  21:44
  11. Torolt_felhasznalo_953497
    Torolt_felhasznalo_953497
    2013. május 7. 08:0913.
    A sziget keleti csücskében Vai, Samaria túra, Agios Nikolaos,  Knosszoszi palota.
    A sziget déli oldalát érdemes bebarangolni, ott a tenger melegebb és nem olyan hullámos mint az északi oldal.
    Kis jeep az úttalan utakon is elvisz, a kilyukasztott közlekedési táblák a helyiek dilije, sörétes puskával lövik, Santorini-re érdemes átkompozni két és fél óra a kikötőből szamáron is fel lehet jutni a városba. Egy robogó itt is érdemes a sziget megnézéséhez, reggel menni este vissza elég kevés idő. Santorini is megér egy teljes nyaralást.
    Az árakat mindenki a lehetősége szerint ítéli meg. 
    előzmény:
    z.anita (1)
    2013-05-06  19:20
  12. 2013. május 6. 22:4512.

    Mi olyan 1 napot voltunk szerintem siman csak a sajat partunkpn. amugy minden napra be volt tablazva 1-1 uticel.

     

    Probalok visszaemlekezni...

    Balos laguna (sajna pont rohadtul fujt a szel, de gyonyoru)

    Elafonissi, meg Falassarna (azt hiszem :) )

    Kournas to

    Chrissi sziget, ott fizettuk be egyenlileg

    Delen talaltunk egy brutalisan szep falvacskat, nevet kesobb :) 

    oooo, volt meg ez-az, de persze egyaltalan nem jut eszembe most :) Volt meg 1-2 latvanyossag na, csak nem emlekszem a nevukre :)

     

    Mi inkabb a termeszeti dolgokat nezegettuk, nem a a tortenelmit, de mindent sajna igy se ugy se fogtok tudni 1 het alatt vegig nezni. Szoval ezert kell kompromisszumolni. Olyan 4-5-6 latvanyossag fer szerintem bele az 1 hetbe.

     

    Ami szep, de nem voltunk es sikerult visszemlekeznem a nevere: Preveli, Szamaria-szurdok, meg a Bounty reklam forgatasi helyszine, aminek nem emlekszem most a nevere :) 

     

    Mi 4 vagy 5 ejszakat toltottunk nyugaton, es 2 ejszakat keleten. 

     

    Szerdan ugyesebb leszek, igerem :) 

    előzmény:
    z.anita (11)
    2013-05-06  22:30
  13. 2013. május 6. 22:3011.

    Persze, ráér szerdáig, csak július végén fogunk utazni :))

     

    Jó hír ez a pénzügyi dolog, mert a tavalyi 2 hetes spanyolországi utazásunkkor elég rendesen átléptük a képzeletbeli határt és most erre jobban oda szeretnénk figyelni.

     

    Körbe nézek majd az Index fórumán is, köszi a tippet. 

     

    Szeretnénk majd 1-2 kirándulós napot is, nem vagyunk az az egész héten a tengerparton henyélős típusúak.

     

     

    előzmény:
    Leppeni (10)
    2013-05-06  22:15
  14. 2013. május 6. 22:1510.

    Szia,

     

    Tavaly voltunk Kretan a naszutunkon. Sajat szervezes wizzair-rel. Ha raer, szerdan megirok mindent, amit mi tapasztaltunk, csak jelenleg kulfordon vagyok, es az arak a sajat gepemen, otthon vannak :)

     

    Amugy nekunk nagyon tetszett. 270 000 Ft bol megvolt minden (repulo, autoberles egesz hetre, szallasok 2 helyen, kaja, pia, hajokirandulas egyeni szervezesben).  

     

    Elso korben fogj egy Kreta terkepet, es jelolgesd be, hogy mik azok, amiket feltetlenul latni szeretnetek, es realis 1 heten belul (nezd a tavolsagokat). Utana bookingon szallas, autoberlest is mar itthonrol lehet ugye intezni. Azt nem mondanam, hogy rohadt olcso a kaja, de vegul is nem verfagyaszto. Normal nyalaros arak vannak. (mi utozenon elso heteben voltunk, igy az araim nyomottak lesznek a foszezonhoz kepest)

     

    En az index forum ket Kretas foruman tajekozodtam. Az egyik forum turista barat, a masik olyan nagyon egyeni hatizsakos, felfedezos, szoval mindkettot erdemes kicsit viszaolvasgatni. 

    előzmény:
    z.anita (1)
    2013-05-06  19:20
  15. 2013. május 6. 21:549.
    Jó útat, nyalalást....
    előzmény:
    z.anita (8)
    2013-05-06  21:44
  16. 2013. május 6. 21:448.

    A repülőjegyeket az imént vettük meg a wizzair honlapjáról, szállást mindig booking.com-ról keresek, eddigi összes utazásunk során mindenhol jól sikerült választani (Bécs, Zágráb, Madrid, Barcelona stb) szerencsére.

     

     

    Nem vagyunk hívei az utazási irodáknak, nem látom értelmét hogy drágábban és nem feltétlenül jobbat kapjunk a pénzünkért. Beszélünk nyelveket, tudunk internetezni, nem félünk kérdezni, tájékozódunk indulás előtt minden alkalommal.

    előzmény:
    csupaszp (6)
    2013-05-06  19:52
  17. 2013. május 6. 19:577.
  18. 2013. május 6. 19:526.

    Itt nincs puszta, mindenhol nyüzsög az élet...

    Utazási iroda által kellett volna foglalnotok mindent, szervezetten.

    Ilyenkor még sok kedvezményes akciós ár van félárakon mehetnétek.

    Menjetek be valamelyikbe, de ha beütöd a googleba kidobja a legolcsóbbat.

    Last minute, van ahol egész nap svédasztalos korlátlan fogyasztás.

     

    előzmény:
    z.anita (4)
    2013-05-06  19:46
  19. 2013. május 6. 19:465.

    Hát ide kéne 2 hét.

    Koxarin van egy hatalmas csúzdapark, azt se hagyjátok ki...

    előzmény:
    z.anita (1)
    2013-05-06  19:20
  20. 2013. május 6. 19:464.
    Nem foglaltunk még szállást, mert csak mostanra tisztázódott le a helyszín. Először repülőjegyet fogunk venni, azt még ma este, aztán a napokban a szállást is lefoglaljuk. Nem akarunk semmi extrát, csak egy tiszta, takaros kis helyet ahol van reggeli is és nem a "puszta közepén" van. :)
    előzmény:
    csupaszp (3)
    2013-05-06  19:39
  21. 2013. május 6. 19:393.

    Nem foglaltatok szállást? Mi Plataniasba laktunk. Iraklióba szállt le a gépünk.

    Hát a jó kirándulások, 5-15 ezer, de nagyon megéri. Amúgy a megélhetés nem drága.

     

    Itt nem kell félni, Tunéziába ott igen, a kajáktól fertőzést lehet kapni, viztől is, ott lopnak, mindenhol..

     

    De a görögök, nagyon rendes nép, náluk az autók éjszakára le sincsenek zárva, a lakásokat sem zárják.

    előzmény:
    z.anita (1)
    2013-05-06  19:20
  22. 2013. május 6. 19:342.

    Csodálatos...jártam én is a felsorolt helyeken, meg Tunéziába, Olaszországba, Dubaiba, Canária szigeten, de ezek közül, Krétára mennék vissza.

     

    Ha lehet okvetlen menjetek el Elafoniszibe,-ott rozsaszinű a homok- a Szamária szurdok 16 km túrára, -csodás- s ha inditanak hajót, Santorinire is.Nagy élmény.

    De Preveli is egy külön kis csoda...Rethimót se hagyjátok ki. 

    Az utóbbi kettő helyre érdemes kocsit, vagy motort bérelni. 

    előzmény:
    z.anita (1)
    2013-05-06  19:20

Címlap

top