Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Óriás trambulin, milyen?

Torolt_felhasznalo_222819
Torolt_felhasznalo_222819
Létrehozva: 2013. július 10. 09:42

Sziasztok!

 

Elsősorban fejlesztés céljából vettem egy kisebb, 130 cm-es trambulint. A gyerekeknek nagyon bejött. :) Ez a méret viszont csak a páros lábbal való ugráláshoz elég, így gondolkodom egy jóval nagyobban.

 

Azoktól kérnék segítséget, akiknek 4m vagy esetleg még nagyobb átmérőjű trambulinjuk van: érdemes mevenni, vagy ha a kertben áll, akkor már kevésbé vonzó, mint a játszóházakban?

A másik, hogy legalább mekkora átmérőjűt javasoltok arra, amiben már bravúrkodni is lehet és nemcsak gyereknek, hanem felnőttnek is? (Pl.: a levegőben átfordulni.)

 

Köszönöm előre is, ha valaki megosztja a tapasztalatát! :)

 

  1. Torolt_felhasznalo_222819
    Torolt_felhasznalo_222819
    2013. július 20. 16:3230.
    Írtam Neked privit.
    előzmény:
    csampi (29)
    2013-07-17  11:56
  2. 2013. július 17. 11:5629.
    A férjem gyakrabban elcsábul, ő olyan 85 kg :) Én már nagyon régen ugráltam. Igen, a mozgásfejlesztőnél is van trambulin, de én mindig meglepődöm, amikor egy vendég kisgyerek elkezd ugrálni, mert általában sokkal ügyetlenebbek, mint a mieink voltak elsőre. A lányom pár perc után már seggről meg hátról lábra ugrált... A barát gyerekek meg teljesen merev lábbal pattognak, vagy testük egyhelyben, és csak a lábukat emelgetik. Nekik tényleg ugrásszerű fejlődés pár alkalom, a gyerekeinknek meg csak a repertoár bővül :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222819 (28)
    2013-07-17  10:59
  3. Torolt_felhasznalo_222819
    Torolt_felhasznalo_222819
    2013. július 17. 10:5928.

    Na igen, az időjárás viszontagságai ellen sehogy sem lehet védekezni.

    A kicsi trambulin rugótakarójának a színét már az első szezonban teljesen megette, de más baj nincs vele.

     

    Arra vagyok a legkíváncsibb, hogy ez a nagy, majd mennyire lesz rugalmas? Mert a mostani, ami hivatalosan 140-es azért nem egy nagy szám...  :S

    Amúgy Ti is elcsábultok egy kis ugrálásra, vagy kizárólag csak a gyerekek használják? :)

    Nálam azért a döntésben (hogy beruházzak-e a nagy méretűre?) az is sokat számított, hogy mozgásfejlesztésre és koordinációs kézség javítására  is nagyon ajánlják. 

  4. 2013. július 17. 10:5527.
    A nap nekünk is megette nemcsak a hálót, hanem a rugóvédőt is, de vettünk újat. Mi az Alföld szélén vagyunk, de vannak szomszédaink, így ilyen fakicsavarós erejű szél nem szokott lenni.
    előzmény:
    csampi (26)
    2013-07-17  10:23
  5. 2013. július 17. 10:2326.
    Igen, ezt a napkár dolgot mi is tapasztaltuk, lehetne venni új rugótakarót és hálót is, de nekünk felesleges. A szél sajnos itt komoly ellenség, sokméteres fákat kötözgetünk ki, mert gyökerestül kicsavarja még azt is, ami sokéves, begyökeresedett példány. Időnként a betonon eltolja a gyerekek műanyag kerti házát mindenestül, ami bele van ömlesztve. Alföld közepe szomszédok nélkül, több oldalról erdővel, evvan.
    előzmény:
    pmnc (24)
    2013-07-17  09:34
  6. 2013. július 17. 10:1825.
    Hát, a helyzet az, hogy nekünk a nap is "megette" a rugótakarót, de ettől függetlenül mi szinte a prérin vagyunk, nincsenek szomszédaink, és a szél mindig tépte, kifordította, ezért mérgemben levettem, és mivel már elég napviselt volt, kidobtam. Nem hiányzik. A hálót fel sem szereltük a rugótakaróból és a már leírt szomszéd utcai tapasztalatból kiindulva, nincs hamis biztonságérzet, tudják, hogy a szélére nem ugrunk, mert kirepülünk. Azért ha egy kétéves ezt megértette, szerintem nagyobbakkal sem lesz gond :) A 4 m tökéletes lesz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222819 (22)
    2013-07-16  16:26
  7. 2013. július 17. 09:3424.
    Nekünk ez a negydik szezonja, kb. húsvéttól októberig van felállítva és még soha nem tett kárt benne a szél. Ami viszont károsítja az a nap. Ez ellen viszont nem tudunk védekezni, sajnos :(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222819 (22)
    2013-07-16  16:26
  8. Torolt_felhasznalo_222819
    Torolt_felhasznalo_222819
    2013. július 16. 16:2723.

    Bocsánat! :)

    jav.: Csampi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222819 (22)
    2013-07-16  16:26
  9. Torolt_felhasznalo_222819
    Torolt_felhasznalo_222819
    2013. július 16. 16:2622.

    Szia Csanpi!

     

    Köszi a hsz.-t, ez nagyon jól hangzik. :)

    Én is úgy gondolom, hogy bizonyos szabályokat fel kell állítani és nagyon jó, hogy a gyerkőcök tartani is tudják. ;) Igen, Nálatok még tényleg picik, viszont ezek szerint nagyon ügyesek, hogy szót fogadnak. Ezen a téren nálunk sem lesz gond, már nagyobbak a gyerekek.

     

    Pont gondoltam arra én is, hogy a védőhálót nem tépi le a szél??

     

    Én is 4m-est rendeltem, már várom, hogy milyen lesz?!? ;) 

    előzmény:
    csampi (21)
    2013-07-12  09:08
  10. 2013. július 12. 09:0821.
    Azt hiszem, nekünk 4 m körüli van. Egy 3 és egy 4 éves gyerek használja egy éve töretlen lelkesedéssel. A rugótakarót, védőhálót nem használjuk a szél miatt, eddig szerencsére nem volt probléma. Egy szabály van: felváltva ugrálunk (a másik addig ül), és a közepe felé törekszünk. Megértették. Homokba "ástuk", a füvet nem lehetett volna locsolni tőle. Kiváló árnyékos homokozóterület lett alatta :) Egyik oldalon sajnos van egy fa gerendából kivitelezett virágágyás, amiatt azért aggódom kicsit. De a háló sem nyújtana tökéletes védelmet, pár utcával odébb sajnos azzal együtt repült ki egy gyerek a járdára. Fel kell állítani szabályokat, és azokat szigorúan betartatni, a mieink már tavaly is megértették és be is tartották azokat. Pedig szerintem még mindig törpék :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222819 (1)
    2013-07-10  09:42
  11. Torolt_felhasznalo_222819
    Torolt_felhasznalo_222819
    2013. július 12. 08:5120.
    Versenyszerűen tornáztam, de a biztosításon azért így is elgondolkodom... ;) :DD
    előzmény:
    Bagoly (17)
    2013-07-10  17:42
  12. 2013. július 10. 17:5719.
    Kiesni nem igazán lehet belőle, bár a szaltó tényleg nem veszélytelen :)
    előzmény:
    Bagoly (17)
    2013-07-10  17:42
  13. 2013. július 10. 17:5618.
    Mi vettünk 8 betonlapot, ezeket tettük a lábak alá, így hoztuk vízszintbe. Előtte a füvön nagyon durván ugrált. Gondoltunk gumitéglára is, de az egy kisebb vagyon lett volna. És egy akkora területet térkövezni sem akartunk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222819 (15)
    2013-07-10  15:26
  14. 2013. július 10. 17:4217.
    Remelem, van jo biztositasod!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222819 (1)
    2013-07-10  09:42
  15. 2013. július 10. 15:4116.
    Nekünk füvön van. (És mindenki másnál is, akiknél hasonló méretű tarmbulin van.)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222819 (15)
    2013-07-10  15:26
  16. Torolt_felhasznalo_222819
    Torolt_felhasznalo_222819
    2013. július 10. 15:2615.

    Ezért is érdeklődtem, mert pl. a biztonsági előírásokról fogalmam sem volt. Ha körben meg kell lennie a + másfél méternek, akkor ez már el is döntötte a dolgot...

    Összesen lenne 5,5-6 m hely, aztán már diófa, ruhaszárító....

     

    Fűre lehet tenni, vagy a kisebb egyenetlenségek miatt nem biztonságos?

    Mert ha csak térkő jöhet szóba, akkor sajnos a 396-osról is le kell mondanunk... 

    előzmény:
    pmnc (11)
    2013-07-10  12:19
  17. 2013. július 10. 15:0414.
    Nekünk 1-2 helyen a hegesztéseknél így is elkezdett rozsdásodni.
    előzmény:
    pmnc (13)
    2013-07-10  13:56
  18. 2013. július 10. 13:5613.
    Néhány évig mi is szétszedtük, de tavaly kint hagytuk és nem lett semmi baja.
    előzmény:
    cleo (12)
    2013-07-10  13:18
  19. 2013. július 10. 13:1812.
    Mi a vázat is szétszedjük, hogy ne menjen bele eső/hó.
    előzmény:
    pmnc (11)
    2013-07-10  12:19
  20. 2013. július 10. 12:1911.

    Az mit jelent, hogy passzentosan? A felállítási útmutatóban benne van, hogy a trambulin körül egy kb. 1,5 m széles biztonsági sávot is kell hagyni. Azt is beleszámoltad? (Nyilván senki nem fogja ellenőrizni, de pl. a felállításhoz is kell helynek lenni.)

     

    Nekünk ez a negyedik szezon, hogy megvan és még mindig rendszeresen használják a gyerekeink (a vendégekről nem is beszélve). Rendesen meg tudja dobni őket az ugrófelület. (Mi télire kint hagyjuk a kertben a vázat, csak a többit szedjük le és csomagoljuk el.)

     

    Szerintem menjetek el egy sportboltba (pl. Decathlon), ahol fel vannak állítva  a különböző méretű trambulinok és próbáljátok ki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222819 (10)
    2013-07-10  11:43
  21. Torolt_felhasznalo_222819
    Torolt_felhasznalo_222819
    2013. július 10. 11:4310.

    Köszi!:)

    Passzentosan beférne a közel 5m, de a hsz-ek alapján már úgy gondolom, hogy elég lesz a 4m. Ill. pontosan a 396-os. Igaz ez teljes átmérő és nem az ugrófelületé, de szerintem így sem lesz kicsi. :) 

    előzmény:
    cleo (8)
    2013-07-10  11:12
  22. Torolt_felhasznalo_222819
    Torolt_felhasznalo_222819
    2013. július 10. 11:409.

    Köszi, jöhet a privi!  Én az "S" betűsre gondolok. De kíváncsi vagyok...

    Miért nem érdemes 4 m-nél nagyobbat venni? Nem lehet kihasználni a + területet?

    Csak azért gondoltam nagyobbra, hogy biztonságos legyen. Senki sem érkezzen a levegőből a rugókra! 

    De tényleg semmi tapasztalatom nincs, csak látatlanban kalkulálok.

    Ha már a 4m-es is megfelel azokra a célokra, amikre szeretném, akkor semmiképp sem szeretnék nagyobbat! 

    előzmény:
    Bb76 (7)
    2013-07-10  10:55
  23. 2013. július 10. 11:128.
    Teljesen rugalmas a 3 m-es is. Szaltózáshoz is :). Nem tudom, mekkora kertetek van, de már egy 3 m-es is elég nagy, hát még egy 5 m-es....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222819 (6)
    2013-07-10  10:24
  24. 2013. július 10. 10:557.
    Nekünk húsvét óta van, 305 vagy 355 cm (nem is tudom pontosan). Nagyon szeretjük, 180 kg-t bír, rugalmas. Tény, hogy mióta megvan, nem olyan nagy szám, de még használjuk. Márkáját nem merem kiírni, de ha kell priviben átküldöm. Szerintem 4m-nél nagyobbat nem érdemes venni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222819 (1)
    2013-07-10  09:42

Címlap

top