Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Monoklis képviselőnők a Parlamentben

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2013. november 5. 12:14
A nők elleni erőszak ellen tiltakozott a Demokratikus Koalíció több női politikusa az Országgyűlés keddi plenáris ülésén.

Nők Lapja Café: Monoklis képviselőnők a Parlamentben
  1. 2013. november 7. 17:3142.

    Nekem csak az a problémám, hogy a másik félnek, vagy ugymond ellentábornak tök mindegy, hogy milyen formában tiltakoznak, akár színház, akár egyéb figyelemfelkeltés formájában soha nem veszik komolyan a nőket, akár egyszerű "mezei" nőkről, akár bármilyen befolyásos nőkről, parlamenti képviselőkről van szó.

     

    És itt lenne szerepe egy first lady-nek, akinek valamilyen szinten az is a feladata, hogy jótékonykodjon, és egy-egy jó ügy mellé álljon. 

     

    Itt ezt különösebben pártra való tekintet nélkül mondom, hanem a mindenkori kormány köztársasági (egyáltalán most hogy hívják?) elnökének, és miniszterelnökének a feleségeikről beszélek. Őket talán komolyan vennék!

     

     

     

     

    előzmény:
    Pilizota (41)
    2013-11-07  16:50
  2. 2013. november 7. 16:5041.
    A hely szelleme, a Parlament miatt is illene némi protokollt betartani minden ott felszólaló képviselőnek. Legyen az férfi vagy nő. Nem kell oda a színház. Amúgy ez a monoklis tiltakozás nevetséges és az ellentábor nem fogja ezeket komolyan venni soha a bedes életben - rossz/buta eszköz a figyelemfelkeltésre.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (24)
    2013-11-06  18:07
  3. 2013. november 7. 15:4940.

    Veled legalább lehet értelmes érvekkel vitatkozni. :)

     

    Azt hiszem, a nőket azért érdekli kevésbé a közélet, mert nálunk a még mindig jellemző félfeudális szemlélet szerint ez "férfidolog". Nem is azt mondanám, hogy nem érdekli, hanem sokan a vezetéshez hasonlóan elhiszik, hogy ehhez is a férfiak értenek jobban. Ebben is lassan haladunk előre.

     

    Elkeserítőnek tartom az itthoni mentalitást, azt a hímsoviniszta beállítottságot, amit a Parlamentben pöffeszkedő díszfaszok képviselnek, és azt is, hogy ehhez rengeteg nő önként és dalolva asszisztál - akár neveltetése, akár a függősége miatt. Meg azt is, hogy nálunk egy-egy akut társadalmi probléma csak üres politikai szólam marad. Meg még sok mást is, de most maradjunk a nők bántalmazásánál.

     

    Ahogy az arab nők jelentős része teljesen természetesnek találja, hogy csadorba/burkába kényszerítsék őket apjuknak/férjüknek/gyámjuknak kiszolgáltatva, nálunk is sokan elfogadják a hagyományos patriarchális rendet. (Lásd a fülöpszállási gazda a kocsmából, aki közölte a riporterrel, hogy 'csak rá tartozik, ha szájon vágja, netán megb@ a nőjét'.)

     

    És szerencsére vannak férfiak, akik első pillanattól kiveszik a részüket a gyerekezésből és a háztartásból, mert a feleségük is dolgozik/tanul. (Bocsánat, amiért most itt a férjemet kezdem fényezni, de innen van első kézből tapasztalatom.) A férjem nem egy papucs-alkat, sőt, (és anyósom se ilyen menyet álmodott szerintem magának :) ) mégse esik kétségbe, ha hétvégén magára hagyom a gyerekekkel - már a harmadik diplomám megszerzésében támogat nem akárhogy. És ezt nem "segítségként" vagy teherként értelmezi, hanem munkamegosztásként. Nem ez lenne a normális?

     

    Voltam bántalmazott is, tudom milyen nehéz ebből kilépni. Ezért hiányolom sokaknál az empátiát és az összefogásra való hajlandóságot. Nem lehetne ezt "párton felül", mutogatás nélkül rendezni?

     

    A kisanyámos benyögés egyébként Tasó László részéről hangzott el Szabó Tímeának címezve 2011. márciusában.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (35)
    2013-11-07  00:12
  4. 2013. november 7. 13:1039.

    Nem tudom, hogy mit tettettek a szocialista, illetve egyéb pártbéli képviselők bármikor is, ez  De:

    1. Az aki tudott erről, az miért nem csinált belőle ügyet?

    2. Ez senkit sem ment fel a cselekedetének súlya alól

    3. Itt lenne az ideje példát statuálni, és azonnal lemondatni a BJ. képviselő urat a képviselőségéről, és a polgármesterségről is, ez más országban már évtizedek óta normálisan működik

    4. Mostantól kezdve bármelyik képviselő méltatlanul viselkedik a posztjához, azt szépen eltávolíttatni a székéből

     

    Ideje lenne rendet tenni!

    előzmény:
    maszi (38)
    2013-11-07  13:00
  5. 2013. november 7. 13:0038.

    Nem vagyok műkedvelő, az első házasságomban bántalmazott voltam. Úgyhogy teljes egészében átérzek mindent. A kilencedik kerületben nőttem fel, ott éltek a nagyszüleim is, úgyhogy volt nekem is némi rálátásom - testközelből - mit jelent a szegénység, a nélkülözés, a bántalmazás, stb.

     

    Bántalmazott voltam, egy pár éve már ki tudom mondani, ma már nem szégyenlem magam (csak a gyerekeim előtt), és ma már nem titkolom az emberek előtt. Egy olyan ember vagyok, aki egy nagyon jó, és szeretettel teli családból származom, bár csórók voltunk, sosem voltunk gazdagok, mégis "jól" éltünk. Egy talpra esett, tűzről pattant, jó érzésű ember vagyok, voltam mindig, úgyhogy sosem gondolná senki sem, hogy engem valaha bántottak. De hozzámentem az életem első szerelméhez, akiről szerintem még saját maga sem tudta 20 évesen, hogy bántalmazó. 

    A bántalmazás kezdetétől Kb. 7 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek, és lejátszam magamban a dolgokat, hogy ez egyre rosszabb lesz, és nem változik meg a párom.

    Most már a válásom után 25 év távlatából nagyon sok mindent tudok, és azt is, hogy kb. mikor mit kellett volna tenni.

     

    És ha ismernéd igazából a bántalmazottak lelkét, akkor tudnád, hogy ez mennyire nehéz, és mennyire fájdalmas, egy ilyen kiszolgáltatott helyzetből kilépni. 

     

    Pár hónapja mondta az unokanővérem, aki az ügyvédem volt a válásom idején, hogy ő azóta is felnéz rám, mennyire erős vagyok - ez nem fényezés akart lenni, csak annak a jelzése, hogy ez mekkora dolog. 

     

    Kb. 20 évnek kellett eltelnie, és egy nagyon jó második férjnek kellett lennie az életemben ahhoz, hogy a férjemmel való egy-egy vita vagy nézeteltérés alkalmával ne szoruljon össze a gyomrom, ne ránduljon meg a testem a félelemtől. 

     

    Aki nem volt bántalmazott egy szeretett embertől,  annak fogalma sincs arról, hogy miről van szó.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (33)
    2013-11-06  23:14
  6. 2013. november 7. 01:1437.

    Szóval, komplex a kérdés, de én készséggel elhiszem, hogy te ifjabb korodban szívesen pelenkáztál volna szólóban heteken át, altattad volna a lurkókat, csináltad volna a hűtőfürdőt, ha lázasok, párásítottál volna a fulladó gyereknek, aludtál volna mellettük, ha ne adj isten kórházba kerülnek, tanultál volna velük minden este, elnézted volna, ha a nejed esténként vagy éjszakánként esik haza, ha otthon is zaklathatták volna  bármikor és bármiért - és ha hazaért volna végre, nem neked játszott volna boldog szeretőt, hanem körbevette volna magát egy kupac irattal. Ja, és természetesen te boldogan feláldoztad volna a saját karrieredet. Naná.

     

    Én ezeket mind csináltam a gyerekeimmel. Nem hiszem, hogy a nők genetikailag kizárólagosan alkalmasak mondjuk esti mesét mondani a gyereknek.

     

     Tudod az egyenjoguság pont ezt jelenti. Vagy ezeket is. Vaskalaposak gondolják csak, hogy a nő helye a sparhelt mellett van.

     

    Nem, Balogh már nem a Fidesz tagja.

     

    Igaz, tévedtem. 

    A hétfői parlamenti akció alatt mág párttag volt, ma (szerdán) délelőtt tették ki a fideszből is.

     

    Ezek szerint az az álláspontod, hogy ha valaki régen eltörte egy nő orrát, olyat behúzott neki, az nem számít, mert már régen volt?

     

    Nem. Az álláspontom, hogy demszky már se nem oszt, se nem szoroz, őt felhozni nem is értem, hogy mi értelme? Hogy az szdsz-esek között is voltak vadbarmok? És ez most felmenti ezt a barmot?

     

    "Mit pofázol bele, kisanyám" - ezt mondta Tasó László, a Fidesz képviselője a parlamenti ülésteremben Szabó Tímeának. A történteket a LMP-s képviselőnő idézte fel a Hírszerzőnek: "A szokásosnál is feszültebb volt a hangulat a Házban, mivel napirend előtt többen Lázár János elhíresült hangfelvételével foglalkoztak, amit a Fidesz-frakcióban nehezen viseltek néhányan, már ekkor több bekiabálás is volt. Ezután jött a mi részünkről Jávor Benedek, aki alapvetően az atomenergiáról beszélt, de az elején két mondatban összefoglalta ő is, hogy az LMP hogyan értékelte a Fidesz frakcióvezetőjének szavait".

    A képviselő szerint ekkor Tasó László ismét minősíthetetlen stílusban kezdett bekiabálni. "Hátrafordultam, és megkérdeztem, hogy nem lehetne-e legalább egy felszólalást csöndben végighallgatni. Erre mondta azt Tasó László, hogy 'Te mit szólsz bele, kisanyám', vagy valami hasonlót. (Ertsey Katalin "Fogd be a pofádat, kisanyám!"-at hallott, Vágó Gábor pedig azt, hogy "Mit pofázol bele, kisanyám?") A 'kisanyám' biztosan benne volt, erre fordult hátra (Schiffer) András is felháborodva. Ezután Ertsey Katalin ügyrendi kérdésben kért szót, hogy felhívja a figyelmet a megengedhetetlen stílusra, de nem kapta meg a lehetőséget a felszólalásra. Tasó László állítólag úgy értette, hogy 'lebunkóztam' őt, ami nyilván nem igaz, erre több tanú is volt" - mondta Szabó Tímea.

    Ertesy Katalin ezután Lázár Jánoshoz is odament. "Beszéltem Lázár Jánossal, és elmondtam neki, hogy tűrhetetlen ez a viselkedés a frakciója egyes tagjai részéről, elismerte, hogy ez létező probléma, és megígérte, hogy megpróbálja elejét venni a további hasonló megnyilvánulásoknak" - mondta a Hírszerzőnek Ertsey Katalin.

     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (35)
    2013-11-07  00:12
  7. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. november 7. 00:3636.

    Hát, a DK-nak fontos a szereplés, meg is tesz mindent, hogy mutassák magukat - megy is fel a "tetszési indexük". Vadai ebben partner - és természetesen a jog arra, hogy a férfiak lecseréljék az öregecskedő feleségüket, az csak egy kis tréfa volt. És nem, nem bántott meg senkit, szexista sem volt és a legkevésbé hímsoviniszta. Nem is értem, hogy gondolsz ilyesmit?!

     

       Illésnél hozzá kell tenni, hogy tényleg könnyen kijön a sodrából, ami nem válik előnyére egy politikusnak. Egy időben nem is nagyon szerették a pártjában. Elég kínos volt, amikor például a hamisított, Népszabadságban közölt Teller levélre, amely az akkori ellenzéket - Fideszt - hivatott lejáratni, s Illést is említette, azt Illés elég meggondolatlanul reagálta le. (Nekiment - úgymond post mortem - Tellernek.) Aztán bocsánatot kért Teller családjától. Hja, azt azért ő sem gondolta volna, hogy ennyire gátlástalan a Népszabi. Meg azt sem, hogy miután a MÚOSZ elítélte és kegyeletsértőnek találta a hamisított levelet, az az Eötvös Pál, aki akkor az újság főszerkesztője volt, az kicsit később a MÚOSZ elnöke lesz. Etikus.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_495813 (30)
    2013-11-06  22:32
  8. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. november 7. 00:1235.

    Azt gondolom, én senki véleményére nem írtam, hogy baromság. Fogd magad vissza, ha nem esik nagyon nehezedre!

     

      Én úgy vélem, a nőket kevésbé érdekli a közélet, politika, jobban a család. Mások a hangsúlyok. Egyszer.

    Másodszor pedig lehet egy férfi politikusnak gyermeke, de amíg az kicsi, bizony az anyját igényli jobban.

    Harmadszor gyakran éppen a férj, az anyós nézi rossz szemmel, ha a nő keveset van otthon... és általánosságban is egy nőnek nehéz értelmiségi szakmai karriert befutni úgy, hogy az ne a család rovására menjen.

    Szóval, komplex a kérdés, de én készséggel elhiszem, hogy te ifjabb korodban szívesen pelenkáztál volna szólóban heteken át, altattad volna a lurkókat, csináltad volna a hűtőfürdőt, ha lázasok, párásítottál volna a fulladó gyereknek, aludtál volna mellettük, ha ne adj isten kórházba kerülnek, tanultál volna velük minden este, elnézted volna, ha a nejed esténként vagy éjszakánként esik haza, ha otthon is zaklathatták volna  bármikor és bármiért - és ha hazaért volna végre, nem neked játszott volna boldog szeretőt, hanem körbevette volna magát egy kupac irattal. Ja, és természetesen te boldogan feláldoztad volna a saját karrieredet. Naná.

     

      Nem, Balogh már nem a Fidesz tagja. Ellenőrizd a forrásodat, mert már elavult. És kicsit kevesebb arccal, ha kérhetném. Újfent.

     

      Nem, nem olvasok tanulmányokat a családi erőszakról - részben érintette a szakdolgozatom, köszönöm, akkor elég volt.

     

      Demszky - azt gondolom, aki nőket ver meg úgy, hogy azok súlyos sérülést szenvednek, azok nem valók a közéletbe. Ezt állítja Szabó Tímea is, az Együtt-PM elnökségi tagja. A jelenben, a mában.

    (Ezek szerint az az álláspontod, hogy ha valaki régen eltörte egy nő orrát, olyat behúzott neki, az nem számít, mert már régen volt? Érdekes...

    Szerintem a nők bántalmazása nem esik más morális elbírálás alá, akkor sem, ha a "múlt században" - 1980-ban történt -, akkor sem, ha két napja. Nem idő, hanem habitus és jellem kérdése. (Különös tekintettel a jellemre: Demszky nem a múlt században hazudta azt, hogy a nő lopott tőle, hanem akkor, amikor főpolgármestersége alatt valaki megszellőztette az ügyet.)

     

      (A te hozzászólásaidat is elolvastam, és csak a tőled szokásos felületességet tapasztaltam a hiányos, téves és egyoldalúan tálalt információk mellett. Például szeretném már megkérdezni, hogy a sokat - és általad is idézett - „Mit pofázol bele, kisanyám?” című kitételt mikor és ki mondta - és kinek? Ugyanis ez rém jól hangzik, és az országház egyes nőtagjai ilyen és ehhez hasonló beszólásokat említettek panaszként, de minden konkrétum nélkül. Csak úgy általánosítgatva, hogy ilyen is volt már, meg olyan is... Sem nevesítve, sem az alkalom megjelölve. Jól hangzik, de ha én történetesen politikus vagyok és ilyet mondana nekem valamelyik férfi képviselőtárs, az egyrészt megkapná a magáét azon nyomban - ennyire azért ismerhetsz már - másrészt gondoskodnék arról, hogy értesüljön róla a világ. Szóval, kicsit sántít a dolog, de éppen alkalmas arra, hogy felháborodást keltve elhíreszteljük, milyen gonosz hímsoviniszták a férfiak. 

    Emlékeztet a sokat idézett "Térdre csuhások"!-hoz, aminek szintén nincs köze a valósághoz - mint azt a beidézett, átmásolt parlamenti jegyzőkönyvvel bizonyítottam már többször is. A népi rege azonban stabilan tartja magát... köszönhetően az alulinformált, megvezethető, nem kellően forráskritikus plebsnek.)

     

      Amúgy mit tudsz említeni az előző két hozzászólásomból, ami nem igaz, amit cáfolni tudsz? Tartok tőle, hogy semmit.

     

    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (32)
    2013-11-06  22:55
  9. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2013. november 6. 23:2234.

    Talán több is, mint az NLC-re írogató, műkedvelő, felületesen okoskodó széplelkeknek, akik mindenkinél mindent jobban tudnak és a másikat nem ismerve, azt - szövegértésből egyesre vizsgázva - elítélik.

     

    Ezt ki kellett emelnem, annyira igaz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (33)
    2013-11-06  23:14
  10. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. november 6. 23:1433.

    Ha ennyit szűrtél le az egészből, akkor nem is értettél belőle semmit.

    Nagyjából arról szólt az egész, hogy az emberek párt és/vagy oldal szimpátia alapján ítélnek el (és meg) dolgokat és embereket.

     

    Az én "felfogásomhoz" az is hozzátartozik, hogy elvégeztem az államigazgatásit (is), ahol tanultam gyermek- és ifjúságvédelmet (is). Voltak Nane-s csoporttársaim - is. Sőt, besegítettem néha, és szállásoltam el férje elől menekülő fiatalasszonyt, aki saját elhatározásából másnap inkább visszament - mert tulajdonképpen jó ember az, meg vesz neki mindent, ha csillapul a mérge...

    Sőt, egyetemista koromban jártuk a prostikat és osztottuk az óvszert, kaptam is egy stricitől a pofámra. És láttam négy esztendős halott kisfiú felvágott gyomrában cigarettacsikket, mert azt evett szegény, amikor már nagyon éhes volt. A gyermekklinikán meg cipőnyomokat egy másik kisfiú hátán. Bevárezve. Mentőzve is tapasztaltam sok szépséget az élet sűrűbb bugyraiból.

     

      Szóval, hidd el, van némi képem a családon belüli terrorról, kiszolgáltatottságról és erőszakról. Talán több is, mint az NLC-re írogató, műkedvelő, felületesen okoskodó széplelkeknek, akik mindenkinél mindent jobban tudnak és a másikat nem ismerve, azt - szövegértésből egyesre vizsgázva - elítélik.

     

    előzmény:
    maszi (29)
    2013-11-06  22:01
  11. 2013. november 6. 22:5532.
    Azért nincs több politikus a nőneműek között, mert ez a pálya tényleg egész embert kíván, akinek kisgyermekei vannak, az sem háríthat, hogy most nem ér rá pártrendezvényre menni, kampányolni, parlamenti bizottságban éjjelig ülni, terepen dolgozni, fogadóórát tartani és hetente több ezer oldalt átolvasni. A hölgyek többsége többre értékeli a család életének szervezését és összefogását. 

    Aki viszont ennél többet ambicionál, az megy és nyitva előtte az út.

     

    Baromság. 

    Gondolom az összes férfi képviselő gyermektelen.

     

    Fenti hülyeséged rímel a barom fideszes hozzászólásra: „Ha mindenki a két-három vagy négy gyermekét megszüli, és eleget ad a hazának, és mindenki boldog lesz, ezt követően mindenki megvalósíthatja saját magát”

     

    Fenti pontod maga a hímsovimizmus. Tudom, tudom, nő vagy. De ahogy látom, ezt nálad felülírta a párthűség.

     

    jelenleg már a Fidesznek (a pártnak) sem tagja. 

     

    De, a tagja. Itt akár ellenőrizheted is.

     

    Kicsit úgy elgondolkodtam a volt feleségen is, aki nem sokkal a bántalmazás után azt nyilatkozta, hogy őt 25 évig verte Balogh. És mégis, ez miért csak fél éve jutott eszébe?!

     

    Olvass tanulmányokat a családon belüli erőszakról, akkor majd nem kérdezel butaságot.

     

    Amúgy csak szólok, hogy Várnai László, az LMP zuglói képviselője ellen garázdaság miatt (összekülönbözött kedves exével a gyermekek elhelyezésén) eljárás indult. 

     

    Kedves fideszes,  ez most érv?

     

    És mi a helyzet az egykor sarmőr, mára kissé lottyadt Demszkyvel? Neki miért is néztük el, hogy egyik volt csaját úgy verte arcba, hogy törést szenvedett? (Ha jól emlékszem, '80 szilveszter éjszakáján.)

     

    Jól értem, te most egy múlt századi ügyet hozol elő? :))))

    Ezzel demszkyt akarod lejáratni vagy ezt a másikat védeni? Egyébként ember a Holdon! Hallottad már?

     

    Illés Zoltán sem hímsoviniszta, és meggyőződésem, hogy férfi képviselőtársainak sokkal keményebb módon vágta volna oda

     

    Azzal véded, hogy tapló az úr, így tőle az idézett mondat nem baj?

     

    Na, drágáim, akik szerint a kormány férfisoviniszta és a kormányhoz közelállók lenézik a nőket és szexisták: akkor miért is nem tetszettek tiltakozni?! 

     

    Talán azért, mert a fidesz oldal szerint a nőverés rendben van, ezért a szocik nőveréséből nem csináltak ügyet. Nem gondolták, hogy ez rossz dolog lenne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (25)
    2013-11-06  18:31
  12. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2013. november 6. 22:3631.

    Természetesen mondassanak le, vonjanak felelősségre és ítéljenek el minden politikust (is), aki nőket és gyermekeket bántalmaz, pártállástól függetlenül.

     

    Amikor Gyurcsány az öregecske feleség lecserélésől beszélt, Vadai nem tiltakozott (ki tudja, titokban örült neki).

  13. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2013. november 6. 22:3230.

    Szépen leírtad.

     

    Hol volt azokban az időkben Vadai és a nagy igazságérzete?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (26)
    2013-11-06  19:25
  14. 2013. november 6. 22:0129.

    Annyi minden eszembe jutott erre a hsz-re válaszként, de nem teszem, mert nincs értelme. Sajnos azért van annyira rossz helyzetben Magyarország a családon belüli erőszak ügyében, mert ilyen hsz-ek íródnak, mert ilyen a felfogás. És ez ma a 21. században iszonyúan szomorú, báááár azért Indiához, és az arab világhoz képest nagyon felvilágosultak vagyunk. Ugye, hogy ugye, minden csak nézőpont kérdése!!! 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (25)
    2013-11-06  18:31
  15. 2013. november 6. 19:3528.

    Igen.

     

     

     Na, drágáim, akik szerint a kormány férfisoviniszta és a kormányhoz közelállók lenézik a nőket és szexisták: akkor miért is nem tetszettek tiltakozni?!

     

     

    Pontosan.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (26)
    2013-11-06  19:25
  16. 2013. november 6. 19:3427.
    Így!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (25)
    2013-11-06  18:31
  17. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. november 6. 19:2526.

    folyt.

     

    5. És mi a helyzet az egykor sarmőr, mára kissé lottyadt Demszkyvel? Neki miért is néztük el, hogy egyik volt csaját úgy verte arcba, hogy törést szenvedett? (Ha jól emlékszem, '80 szilveszter éjszakáján.) Jogerős ítélet született, és súlyos testi sértésért pénzbüntetésre ítélték. (Régen be is másoltam pontosan az ítélet szövegét.)

    Nos, Demszkyn miért nem tetszettek felháborodni? Jó volt huszon- évekig főpolgármesternek ilyen pedigrével, állandósuló nőügyekkel?

    Ami pedig különösen gusztustalan volt: amikor Demszkyn számonkérték a dolgot, úgy védekezett, hogy a nő lopott tőle, azért törte el az orrát... Nos, sem az eljárás során, sem az ítéletben ennek nyoma sem merült fel.

     

    6. Jó lenne végre megérteni azt, hogy a képviselők sem állnak egyforma intellektuális színvonalon - hogy egészen finom legyek, s az állításomat kéretik minden pártra vonatkoztatni. 

    Értelemszerűen, ha a KDNP közösségéből valaki (Varga) egy szerencsétlen kijelentést tesz - amitől a pártja elhatárolódik, ő maga is később belátja, hogy rosszul fogalmazott - az nem a párt, pláne nem a kormány hivatalos álláspontja. Kár tupírozni, minden józan ésszel élő nő a lelke mélyén tudja, mit is akart ez az ember voltaképpen mondani.

    Ennyi.

     

    7. Illés Zoltán sem hímsoviniszta, és meggyőződésem, hogy férfi képviselőtársainak sokkal keményebb módon vágta volna oda, hogy "sok butaságot és baromságot állít" akkor, amikor számonkéri, hogy miért nem tett a kormány a verespataki, cianidos technológiát alkalmazó bánya beindítása ellen. Szél Bernadett sajnos nem volt képben arról, hogy 2005-tól a magyar kormányok mit tettek a tervezett bánya ellen, arról sem, hogy Áder János és Tőkés László kezdeményezésére az Európai Parlament nagy többséggel fogadott el határozatot, melyben javasolták az Európai Bizottságnak a cianidos bányászat európai tilalmát. (Mellesleg ilyenek vannak sajnos Svédországban és Portugáliában is.)

    Tulajdonképpen Tavares elvtárs is zöld frakciós, nem jogi alapon álló elmarasztalásokat kellene írnia tollbamondás alapján, jelentés gyanánt a magyar kormányról, hanem lobbizhatna a verespataki bánya ellen. 

    Amúgy pedig ha valakinek azt mondják, hogy "abból hogy szép, még nem következik, hogy okos is" csak annyit állítanak, hogy az illető szép (ez egy nőnek mondva szerintem bók), de a szépség és az okosság nem jár együtt törvényszerűen. Ez meg tény.

    Szegény Klinghammer Istvánt is meggyepálták a csúnya szexista kijelentése miatt - holott csak annyit mondott, hogy az egyetemi szintnél „bizonytalanabb a tudású”, „de szorgalmas” védőnőnek, óvónőnek készülő hallgatók számára tökéletes opció a kétéves képzési forma. (Sőt, hasonló képzési formáknál talán felesleges erőltetni a nyelvvizsgát, ugyanis rahedli fiatal járt végig egy-egy főiskolát, egyetemet, de nincs meg a diplomájuk, mert nincs nyelvvizsgájuk.) Ez nem azt jelenti, hogy azok a lányok buták. De feltehetőleg tényleg nem fognak aspirálni a Tudományos Akadémiára.

     

    Meg 8. pont, ami ráadás: az MSZP-s Józsa István tavaly ősszel a bizottsági főtanácsadónő haját rángatta meg, úgy hogy a nő a jegyzőkönyv tanúsága szerint feljajdult.

    Na, drágáim, akik szerint a kormány férfisoviniszta és a kormányhoz közelállók lenézik a nőket és szexisták: akkor miért is nem tetszettek tiltakozni?!

     

  18. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. november 6. 18:3125.

    A teljesség igénye nélkül csak végigfutottam a hozzászólásokon.

     

    1. A Vadai Ágnes nevű vörösbegy ordenáré, hisztis és legtöbbször közönséges, gátlástalan nő. (Nem csoda, ha a hetvenen felüli férje - akihez nyilván szerelemből ment hozzá, lecserélte egy huszonéves másik DK-s nőre. Bár Ágnes küllemének az átélt konfliktus sokat használt, kár, hogy a belbecs nem nőtt azzal párhuzamosan...)

     

    2. Azért nincs több politikus a nőneműek között, mert ez a pálya tényleg egész embert kíván, akinek kisgyermekei vannak, az sem háríthat, hogy most nem ér rá pártrendezvényre menni, kampányolni, parlamenti bizottságban éjjelig ülni, terepen dolgozni, fogadóórát tartani és hetente több ezer oldalt átolvasni. A hölgyek többsége többre értékeli a család életének szervezését és összefogását. 

    Aki viszont ennél többet ambicionál, az megy és nyitva előtte az út. 

     

    3. Nem is igazán értem egyébként a parlamenti cirkuszt, mert okafogyott. Balogh az ominózus eset után azonnal kilépett a frakcióból, s jelenleg már a Fidesznek (a pártnak) sem tagja. Hogy miért volt az mostanáig? Úgy tudom, él még a római jogban már preferált és a mai napig élő passzus, miszerint az ártatlanság vélelme megillet bárkit, amíg be nem bizonyosodik annak ellenkezője. (Ha valaki úgy tudja, ez változott az idők során, kérem, értesítsen - jobb híján itt.) Balogh a napokban tett beismerő vallomást. Jelenleg független, és nincs jogi eszköze a Fidesznek arra, hogy lemondassa a mandátumáról. Meg egyetlen-egy pártnak sem. (Szerintem egyébként le fog róla mondani - ide a bökőt. Ahogy a polgármesterségről is - de ott tessék kinyilvánítani a településnek, a képviselőtestületnek, hogy nem kívánatos a személye.)

    Kicsit úgy elgondolkodtam a volt feleségen is, aki nem sokkal a bántalmazás után azt nyilatkozta, hogy őt 25 évig verte Balogh. És mégis, ez miért csak fél éve jutott eszébe?! Ráadásul a verést kapott élettárs is nyilatkozott úhgy, hogy szent a béke, ő imádja ezt az embert...

    Most a nők hülyék, vagy több mazochista van, mint gondolnánk?

     

    4. Amúgy csak szólok, hogy Várnai László, az LMP zuglói képviselője ellen garázdaság miatt (összekülönbözött kedves exével a gyermekek elhelyezésén) eljárás indult. Na, mit tesz Isten, a Fővárosi Főügyészség közölte, a XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség október 14-én a vádemelés elhalasztásáról határozott. Pedig megvalósult a bűncselekmény az ügyészség tájékoztatása szerint Várnai László ügyében, de a hatóság a nyomatékos enyhítő körülmények figyelembevételével, és bízva abban, hogy jövőbeni magatartásában pozitív változás áll be, elhalasztotta a vádemelést.A sértett fél (a hölgy) fellebbezett.

    Milyen édes! Tessenek szívesek lenni egyenlő mércével mérni kedves, elfogulatlan képviselőasszonyok!

    (Az igazság kedvéért azért hozzáteszem, hogy Várnai is felfüggesztette a párttagságát az ügy kipattanásakor.)

  19. 2013. november 6. 18:0724.
    Te sem láttál/beszéltél még képviselővel.
    előzmény:
    Pilizota (21)
    2013-11-06  16:46
  20. Torolt_felhasznalo_413693
    Torolt_felhasznalo_413693
    2013. november 6. 17:1923.

    "Ez már rég nem törvényhozás, meg parlament, hanem kupleráj. Ellenben szerintem minden jobb, mint a hallgatás. Lehet, hogy nem a performansz a legjobb eszköz (bár legalább figyelemfelkeltő, és ha már egy-két embert elgondolkodtat, akkor is megéri szvsz), de tiltakoznak. Ha elegen tiltakoznak, nem lehet tovább a szőnyeg alá söpörni az ügyet."

     

     

     

    előzmény:
    kutyaful (22)
    2013-11-06  16:59
  21. 2013. november 6. 16:5922.

    Ugyan már, okos?! Diplomával nem osztogatnak intelligenciát is - sajnos. A nagy részük csak azért van ott, hogy megkapja a fizetését - tőled, tőlem, meg a többi adófizetőtől. Aztán röhög a pofánkba. Ja, hogy mi választottuk őket?!?

     

    Vakkomondor szerinted mit tudna megbeszélni? Legfeljebb beleveri a képviselőnők arcát is a korlátba...

     

    Ez már rég nem törvényhozás, meg parlament, hanem kupleráj. Ellenben szerintem minden jobb, mint a hallgatás. Lehet, hogy nem a performansz a legjobb eszköz (bár legalább figyelemfelkeltő, és ha már egy-két embert elgondolkodtat, akkor is megéri szvsz), de tiltakoznak. Ha elegen tiltakoznak, nem lehet tovább a szőnyeg alá söpörni az ügyet.

    előzmény:
    Pilizota (21)
    2013-11-06  16:46
  22. 2013. november 6. 16:4621.

    Szerintem ezek az eszközök rosszak. Ez az eszköz inkább nevetséges. A férfiak röhögnek az ilyen perfomance-okon.(Nem veszik komolyan!)

     

    Amúgy a Parlament a helyszín, nem egy cirkusz. Vannak ugye ezek az okos diplomás jó beszédű férfiak és nők odabenn - tárgyaljanak hát úgy, ahogy ezt egy politikushoz illik! Ne úgy, ahogy egy bohóchoz! 

    előzmény:
    kutyaful (13)
    2013-11-05  17:49
  23. 2013. november 5. 22:4020.

    Talán nem Vadai Ágnest kéne ócsárolni, hanem azokat a képviselőket, hímnemű egyedeket, akik a nőket ócsárolják a törvény házában! Vagy jelen esetben azt a képvislőt kéne ócsárolni, aki képviselőhöz, és polgármesterhez méltatlanul viselkedett. 

     

    Egyáltalán nem vagyok oda Vadai Ágnesért, de tisztelem azért, hogy kiáll a bántalmazottakért, és megveti a bántalmazókat. 

     

     

  24. 2013. november 5. 22:3519.

    És vajon a nőket leszóló képviselők mit érdemelnek?

    A polgármester és képviselő aki saját bevallása szerint is ittasan helytelenül intézte el a konfliktust az élettársával, mert ököllel többször arcon verte, majd a hajánál fogva beleverte a fejét a fakorlátba. Az élettárs - nem is értem hogy mondhatja ki ezt a szót a parlamentben bárki is - darabos orrcsont, és járomcsont törést, valamint többszörös zúzódásokat szenvedett. 

     

    Tudjátok szégyen és gyalázat, hogy a nők így viszonyulnak azokhoz a nőkhöz, akik kiállnak a bántalmazottakért, és nyilvánosan, a tekintélyüket, és befolyásukat próbálják latba vetni a  bántalmazottakért.

     

    Tökéletesen egyetértek Vadai Ágnessel abban, hogy ha egy bántalmazó azt látja, hogy a parlementben ül, egy olyan ember (?), aki bántalmazta a párját,  sőt még polgármester is, és hónapokon keresztül nem történik semmi vele, nem mondatják le, nem távolíttatják el a posztjáról, akkor a bántalmazók úgy érzik, hogy nem bűn amit tesznek, hiszen a társadalom, a hatalom hallgatólagosan elfogadja azt a bűnt, amit elkövetett. 

    És ezek után még több asszony fog belehalni a családon belüli erőszakba! És mindezt a 21. században! 

     

    előzmény:
    windycity78 (15)
    2013-11-05  21:15

Címlap

top