Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Diákcsínyek, sztorik

céva
Létrehozva: 2004. november 13. 14:46
A lányomnak (ált. iskola 7. o.) ebben a témában kellene írnia egy házidolgozatot és éppen nem jut eszébe semmi, ami az osztállyal történt. Várunk minden ötletes, humoros történtet ebben a témában.
Lehet, hogy még mi magunk is jól szórakozunk rajtuk?!
  1. Torolt_felhasznalo_388543
    Torolt_felhasznalo_388543
    2004. november 13. 17:1410.
    Jaj, van még egy jópofa!! :-))))
    Ez a zeneiskolában történt több alkalommal, hogy 2 vékony kicsi gyerek azzal szórakozott, hogy bementek a wc-be, bereteszelték az ajtót, és alul, a kis résen kimásztak. Ezt végigcsinálták az egymás mellett sorakozó összes wc-fülkével. Így akinek sürgős dolga lett volna, egyikbe sem tudott bejutni, mert mindegyik zárva volt. . . Nagy felháborodással mesélték a kollégák nekem, mert az én egyik növendékem volt, de én csak röhögni tudtam. . . :-)))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_388543
    Torolt_felhasznalo_388543
    2004. november 13. 17:089.
    Az én nagyobbik fiam 8. -os, de már több éve év elején az új tanárokkal szórakoznak: az ofő lerajzolja, illetve leírja az ülésrendet, amit a tanári asztal bal felső sarkába rak, így az új tanárok ez alapján tudják beazonosítani őket. Naná, hogy mindenki MINDEN ALKALOMMAL MINDIG más helyre ül:-))) Persze, ezt csak az első hetekben lehet, amíg az ofő jól nem rakja helyre őket. . . Ez volt a legszalonképesebb, ami eszembe jutott, de még gondolkodom. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2004. november 13. 15:528.
    Egyik gyerek a kislány fenekére ragasztotta, hogy "csokold meg a . . . . . "
    a másik egy fiu hátára hogy, "hülye vagyok"

    Ez a fiaméknál történt.
    A gyerekek durvábbak lettek, mint mi voltunk.

    Középiskolában meg elégették a naplot. . . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2004. november 13. 15:507.
    jav: legrosszabbra
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2004. november 13. 15:506.
    Vajon miért írat ilyen témában dogát egy tanár? szeretne felkészülni a legrosszebbra vagy mi?
    előzmény:
    céva (1)
     
  6. 2004. november 13. 15:445.
    rögög= röhög, természetesen, csak nem tudok irni :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2004. november 13. 15:434.
    A tanár úr kéremből a rögög az egész osztály (k. frigyes)- én imádom, mert kortalan, a gyerekek mindig is ilyenek voltak és ilyenek is lesznek. egy- két idézetet én beleraknék belőle abba a fogalmazásba :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_575724
    Torolt_felhasznalo_575724
    2004. november 13. 15:393.
    Hát amiket én tudnék írni a szintén 7, -es lányom osztályáról, az már nem is diákcsíny, hanem sokkal rosszabb.
    Ennyi rossz gyereket 1 helyen még nem láttam!

    Pl üdítős üveg kupakját kibökködték körzővel és azzal spriccelték tele az osztályt.
    Tanár galacsinnal való dobálása már egy enyhe esemény.
    Szegény ofőjük tudna mesélni:((
    előzmény:
    céva (1)
     
  9. 2004. november 13. 15:272.
    én olyan jógyerek voltam ám isiben, sajnos semmi ilyen sztorim nincs. csak az egyetemről vannak ilyen emlékeim, de azok nem valóak a kislányodnak. . .
    előzmény:
    céva (1)
     

Címlap

top