Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Baba a repülőgépen
2005-09-07 12:101.
Torolt_felhasznalo_380789
Létrehozva: 2005. szeptember 7. 12:10
Sziasztok!
Azért indítom ezt a beszélgetést, mert a most 3 hónapos csöppséggel (igaz, hogy decemberben, ami még odébb van) repülni fogunk.
Nagyon kiváncsian várom mindenkinek a hozzászólását, akinek van hasonló tapasztalata!
Cs.
Azért indítom ezt a beszélgetést, mert a most 3 hónapos csöppséggel (igaz, hogy decemberben, ami még odébb van) repülni fogunk.
Nagyon kiváncsian várom mindenkinek a hozzászólását, akinek van hasonló tapasztalata!
Cs.
Szia!
Ha 12 órát repülsz, akkor az olyan járat kell legyen, ahol adnak bassinetet, vagyis falra akasztható kiságyat a babának. A legtöbb társaságnál (ahogy ezt mások is írták) fel- és leszállásnál amúgy is egy övvel hozzád erősítik a babát. Szóval csak az utazás kedvéért, ha amúgy sem szereti, én nem vinném a gyerekülést. T(urbulenciánál megint csak hozzád kötözik, ha nincs gyerekülés.) Próbálj ésszerűen csomagolni, nem kell olyan iszonyú sok cucc, én két kicsivel utaztam, egy pelenkázótáska + a kézitáskaként szolgáló kis hátizsákom elég volt. Pl. takarót csak egy kicsi, könnyűt vigyél, az kerül közvetlenül a babára és ők is adnak, az meg jó annak a tetejére, ha hideg van (márpedig többnyire az van).
A sok pelust és kaját őszintén szólva nem értem. Minek kell sok? Pláne, ha esetleg a baba ritmusa szerint éjszaka repültök, akkor azért csak ki fog tikkadni és gondolom nálatok sem szokás éjjel folyton pelenkázni, etetni. Ha nappali járat, természetesen nagyobb az aktivitása, de akkor sem kell olyan "sok". A tengerentúli járatokon legtöbbször bébiétel is van a gépen, és ők is adnak egy-egy "túlélő" csomagot (pelenkával, popsitörlővel, kisebb játékkal), ami talán nem a megszokott márka, de néhány órára megteszi és annyival is kevesebb a te cuccod. - Váltás ruha: ha folyton mászik, hát nem kell minden folt után lecserélni. Ha nincs "pelenka-baleset", minek? Majd ha leszálltok, szépen a földön szalonképessé teszed, a reptéri pelenkázókban mégiscsak több a hely.
A nagyobb lányom egy éves volt, ugyancsak mászós korszakában a tavalyi utunk idején, hát végigmászta a folyosókat, sebaj, majd letekarítod, lemosod a kicsit. Amúgy a kiságyat is élvezte, mert elég magasan volt és mindenkivel tudott kokettálni, ha abban ült. És a legszórakoztatóbb játékok az étkezések kellékei voltak: a kiskanál, a szalvéta, az üres sörösdoboz, műanyagpohár stb. Szóval elég sokáig le lehetett kötni így.
Foleg ha engedik az utasterben pelenkazni. En mikor tavasszal jotunk vissza a BA-vel, a sztyuvi ramszolt, hogy menjek be a WC-be pelenkazni, mert az utasterben nem lehet. Pedig akkor Gracie meg a basinettbe belefert es ott probaltam atcserelni a pelust. Amugy a HUGGIES-nak van papir-eldobhato diaper pad-je(nem tudok rajonni magyarul minek mondjak ezt). En azt hasznaltam minden nyilvanos helyen.
Ne izgulj, minden rendben lesz a gyerekkel, ha tudsz vigyel magaddal valami takarot , amit le tudsz tenni a repulon a foldre es azon eltud jatszani, mikor lehet maszkalni. Ha nem marad al azon, akor meg hagyjad csak maszkalni, vigyel sok alkoholos fertotlenito kendot vagy zselet es surun torolesed a kezet. Gracie vegig maszta anno 4kezlab az egesz repulot
Sziasztok, én egy 13 hónapos "babával" fogok nemsokára 12 plusz 2 órát repülni, el sem tudom képzelni, hogy fogjuk átvészelni, ugyanis épp most érkezett el a "képtelen vagyok megülni" korszakába! Sok tanácsot kaptam, ismerősöktől, dokitól, interneten, ami kb abból áll, h 1, szórakoztatni kell végig (játékok, mászkálás, beszélgetés stb.) 2, jó sok kaja:-))) Ennek ellenére benne van a zabszem a .....-ben.
Másik, egyedül fogok menni, nem lesz segítségem. Viszem a babakocsit, a gyerekülést meg azt a hatalmas pakkomat (sok pelus, krém, walkman, váltás ruhák, takaró, játékok és az említett sok-sok kaja). El sem tudom képzelni hogy fogok az átszállásnál innen-oda vergődni ennyi cuccal. Kacérkodtam a gondolattal, hogy otthon hagyom a gyerekülést, mert végtére is mennyi az esélye egy komolyabb balesetnek, turbulenciának, de nem visz rá a lelkem. Pedig sokkal kényelmesebb lenne nekem is, neki is (utálja a gyerekülést!!!!!!!!!!!), jobban elaludna a nagy ülésben, ami ágyszerű lenne az ülés nélkül. Tudom, h ha elalszik, nem vehetem ki majd az ülést, mert nem lesz hova rakni (fent nem fér, lent meg majd nem engedik). Valamelyikőtök elgondolkodott már ezen, vagy volt hasonló dilemmája?
Szia,
mi most repeltünk 1 hete a 23 hónapos csemeténkkel...mind a babkocsi, mind a motor felvihető a gépre, de a beszállásnál elveszik és elrakják valami biztonságos, senkit nem zavaró helyre...
van a mellékhelységben pelenkázó abszolút könnyen megoldható ott a pelenkázás, én személy szerint az ülést nem ajánlanám, mivel ebben a korban kiszámíthatatlan mikor idul be a vizeletelválasztás, és hát ebből lehetnek azért az ülésen kellemetlenségek...
javaslom a sok könyvet, játékot, 6 óra sok...Laja a 2és negyed órát teljesen problémamentesen kibírta...
sziasztok,
mi most szerdán utazunk repülövel és minden infora éhes vagyok 18 hónapos ikreim vannak, és rettegek az úttól, 6 órát "ülünk" tranzitban amit nem tudom , hogy fogunk kibirni Én ugy gondoltam, hogy visszük a babák babakocsiját+a kismotorjukat a gépre. Van valakinek tapasztalata,hogy felvehető-e a motor?? még egy próblémás témakör számomra a pelenkázás. A gépen a mellékhelységben oldjátok meg vagy a széken,??
nagyon köszönöm elöre is , ha valaki megosztja velem a tapasztalatait.
SZiasztok:Gabi
Hát, pedig Malévval fogunk utazni. A lakóhelyünk végett nekünk közelebb lenne Schwechat, de a menetrenje viszont a Malévanak volt jobb. (Nem akartam éjszaka utaztatni a Manót, hogy ne boruljon fel teljesen a napirendje... Aztán lehet, hogy Őt nem is zavarta volna...)
MAjd jól hátra ülünk és akkor nem zavar senkit a szopi.
Egyébként én ahogyan visszaemlékszem, amikor még én voltam pici, sok anyuka szoptatott itt-ott. (Vonat, park stb.) Manapság -biztosan mert kevesebb babóka is van- de alig látok, és eseményszámba megy, ha feltűnik mégis valaki. Talán azért néznek hülyén az emberek...
Szia!
Ezt a MALEV dolgot én is meg tudom erősiteni.Rám rám szóltak, hogy tartsam ülve a gyereket, de közben látta, hogy szoptatok leszállásnál. Gondoltam, ha nektek jobb ha ordit hát legyen.
mi is athénban voltunk először a "nagylányommal" (azóta már több helyen is ). Naggyon élveztük, komolyan!
A lényeget már elmondták: főleg leszállásnál kell itatni vele valamit egyébként egy ekkorka babával szinte semmi gond. Nekünk felszállásnál nagyon dobált a gép, én tök rosszul lettem, de a férjem is nagyokat nyelt, a lányunk pedig vígan játszadozott
ja, kell sok játék is!!!
Mi nem vittünk babakocsit sosem, hanem "testi" hordozókat (kengurut vagy hátihordót) mert azzal dinamikusabban lehet várostnézni
jó utat!!!
Jo utat cillaa!
Tenyleg nem hiszem, hogy nagy gond, csatlakozom az elottem szolokhoz, hogy minel kissebb, annal konnyebb az utazas
Szopi nalunk is van a legtobb esetben.
Ahogy leultok, kapsz egy babanak valo ovet, amit magadra csatolva eloszor ra kell csatolni a bebire. Neha kicsit kenyelmetlen, meg el lehet faradni, ha a baba meg nem tud egyedul ulni, de amikor nem muszaj viselni az ovet, en ki szoktam venni belole. Volt mar, hogy volt az elso osztalyon hely es atkeredzkedtunk, ez sem volt problema. Viszont szomoruan tapasztaltam, hogy a MALEV nem figyel a gyermekes csaladok "pre-boarding" "jogara", es az emberek nem mindig udvariasak. Nekem leginkabb ez neheziti meg az utazast.
Olyan butasag, hogy nem nezik "jo szemmel" a szoptatast. A felig kilogo mellu kislanyokat a becvasarlo kozpontokban, meg a fenekig bevagott sortokat viszont jo szemmel tudjak nezni.
Nyaron Szentendren voltunk. Muszaj volt Alexet megszoptatnom, mi is eszunk, ha ehesek vagyunk! Kis, 16-17 ev koruli kislanyka a joval idosebb baratjaval, majdnem felmeztelenul... suttog a kisasszony a baratja fulebe, akinek mar tobbszor atfordult a nyakan a feje, hogy jol meg tudjon nezni, hogy szoptatok! Odaintegettem neki
Sorry az offert!
Szia!
Szerintem a babahordozókendő nagyon hasznos egy ilyen úton (akkor is, ha viszel mellette babakocsit), a reptéren a várakozásnál és a gépen is, nyugodt marad benne a baba (ált. elalszik), biztonságban van, és lehet benne diszkréten szoptatni.
Mi az ilyen utakra nem is viszünk babakocsit, így sokkal kényelmesebb, nem kell bajlódni a babakocsival. De tudom, hogy ez sokak számára elképzelhetetlen...
Szia,
csak tamogatni tudom az elottem szolokat, es megerositeni! munkam miatt sokat repulok, es bizony vannak anyukak akiknek nem igazan tetszik a viselkedesuk. persze, nem igazan mondjak el nekik hogy mit hogyan kellene csinalni. egy csomoszor van az hogy a szegeny baba visit mint a veszedelem felszallasnal es leszallasnal, az elso es utolso 20-30 percben. ez ugye azert van, mert ahoyg sullyedunk es emelkedunk bedugul a fulunk. mi felnottek tudjuk ezt kezelni, kipattogtatni a fulunket, nyelni stb, nyilvan picibaba csoppsegek nem tudjak. anyuka meg majd szetesik az idegessegtol, paskolja a gyereket hogy inkabb aludjon, csakhogy ne visitson. pedig eleg egyszeru a megoldas, cumisuveget adni a gyereknek, igyon csak, igy nyel, kipattan a fule, es maris nem visit. jo utat, mx
Szia!
Nekem Graco Voyager Plus Travel System babakocsim volt simán felvittem, de ha nagyobb is akkor is viheted szerintem.
Tulajdonképpen nem aggódom, csak a nyomáskiegyenlítődés miatt gondoltam, hogy lehet egy kis gond, ha bedugul a füle. de úgyis nagy zabagép, a szopival nem lesz baj :-)
Szia!
Mi már nagyon sokat repültünk mindkét lányunkkal, mivel külföldön élünk. Először 3-4 hónapos korukban repültünk, soha nem volt semmi gond. Én úgy találtam, hogy jó megszoptatni fel- és leszálláskor, mert az megnyugtatja őket, és nem fáj a fülük. Nálunk inkább akkor mozgalmasabb a repülőút, amikor már másznak-mennek, de pl. a most 4 éves nagylányommal már nagyon egyszerő, elüldögél, rajzolgat, stb.
Ja még valami, érdemes megkérni a személyzetet, hogy egyikőtöknek adjanak legelőször enni, és utána amikor ő végzett, jöhet a másik, így egyszerűbb. A Maléven erre nem figyelnek, de pl. a British Airways nagyon család- és bababarát.
Anita
Szia! Ne izgulj, én 4 hónapossal repültem, nem volt semmi baj, mindkét utat végigaludta, odafelé volt egy kis szopi az elején.
Ha tengerentúlra repülsz, kérj babaágyat, egyébként nem jár külön ülés a picinek, de ha nincs tele a gép, szoktak neki hagyni. Ha szólnak chekkolásnál, hogy hagynak, akkor vidd fel a gépre a babashordozót, mert abban magad mellé tudod tenni, és kényelmesebb, mint végig szorongatni. A babakocsit viheted magaddal az ajtóg, ott elveszik, leszállásnál visszadják. Ennek ellenére kettesben utazni a kisemberrel komoly vállalkozás, de túl lehet vészelni!
szia!
én a 10 hetes kisfiammal repültem. 2 órát, majd 2 óra várakozás és újabb 5 óra repülés, aztán még három óra autózás, de nem volt semmi. evett, aludt. gondolom a nagy nyomás és zúgás elnyomta.
jó utat nektek! messzire repültök?