Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nekem nem is volt olyan régen.. épp, hogy betöltöttem a 18-at. 2 éve volt... Nem emlékszem, hogy milyen volt, én nem is tudom, hogy akinek már jóval több éve történt ez az hogyan emlékszik mindenre. Csak arra emlékszem, hogy fájt, meg hogy alig vártam, hogy vége legyen Pedig a fiú eléggé értett a dologhoz azóta már bebizonyosodott, hogy még annál is jobban ért a dologhoz. Jelenleg a vőlegényem.
Nem volt olyan jó vele, mert kevés b.nője volt Bár legalább nem fájt. Volt olyan, akivel fájt, mert alig volt előjáték Nem kényeztetett, és alig bírt magával Nem tudom, hová sietett.
Volt már közületek valakinek olyan, hogy a pasija alig hagyott időt az előjátékra? És csak úgy durr bele....
Csak sejtették, amikor az első időkbe, öntevékenyen
mostam, ezt-azt!
Több mint öt évig tartott , még ma is bevállalnám.
Sajnos, elég messzire költöztek.
snu.
Hali!
Nekem a szomszéd Nénivel, egy nyári délelött!
Annó '85-ben, Ő volt 34éves, -Én 18. Az ominózus első, három volt! Jó tanítónéni volt Úgy belelkesedtem, -feleségűl akartam venni!
snu.
Az első elsőre emlékszem, naná. Illetve, most, hogy ezt leírtam, talán még se. Most komolyan gondolkozom, hogy miként is volt. Fájni nem fájt, de különösebb élményt se nyújtott, persze aztán összeszoktunk. Csak abban nem vagyok biztos, hogy nála voltunk, vagy nálam. Ez azért lényeges, mert nekünk csak egy szobánk volt, nekem egy picinyke rész szekrénnyel leválasztva, ajtóm egy függöny. Amikor nagyon mérges voltam, berántottam a függönyt, és azt mormogtam, hogy lakatlakat.
Szóval, ha nálunk történt, akkor biztos volt otthon valaki, és ettől nagyon izgalmas volt az egész. Emlélszem, akkor még hétfői napokon nem volt műsor a televízióban, olyankor szex sem lehetett, kivéve egy hónapban egyszer, rádiókabaré alatt.
Asszony, ha kérhetném.
Vagy bókolni akartál?
Az első menstr. közben?
Halmoztad az élvezeteket?
a legtöbb esetben pedig nem szokta zavarni a kandurkákat...nem olyan lelkisek ők oankor...
Történelem...ki emlékszik már arra....
Addig másztam a pasira,amig felállt neki)))
Nem akart megdugni,mert épp mensesem volt
a legeslegelső???????
na alig vártam, hogy vége legyen, olyan zavarba voltam.......
azóta már egész jól belejöttem