Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Felhívnád a szeretőjét?

*Gitta*
Létrehozva: 2005. szeptember 27. 19:16
Teljesen összeomlottam! Nem tudom mit tegyek. A helyzet az, hogy amit eddíg csak sejtettem ( csal a párom), az beigazolódott. Ráadásul a lány tudja hogy én vagyok. (azt persze nem sejti, hogy én tudok róla) A párom folyamatosan tagadja a dolgot, beszélni sem lehet vele róla mert egyből kiabálni kezd és még engem állít be féltékeny hárpiának...Nem tudom mi lesz a kapcsolatunk folytatása, de nagyon örülnék egy két ötletnek ti mit tennétek a helyemben. A lány e-mail címét, telefonszámát ismerem. Próbáljak vele higgadtan beszélni, esetleg jelenjek meg egy randijukon....valami drasztikus megoldásra lenne szükség mert ha a páromon múlik még évekig tagad. Szeretném szembesíteni a hazugságaival , még ha vége is lesz...
  1. 2008. május 18. 19:05312.

    Látod ez a baj veled.

    Mindenki véleményére adsz, nem hogy azzal törődnél, hogy te mit is gondolsz, és mit akarsz csinálni. Nem gondolod azért csal meg mert talált egy olyan nőt aki határozott, és tudja mit is akar, és nem azzal törődik ki mit gondol. Ezzel nem azt akarom mondani hogy mindenképp fel kell hívnod, csak hogy ne azzal töltsd az idődet, hogy itt a nagy "lélektudósok" üzijeit olvasgasd, hanem hogy rendbehozd a kapcsolatod! Én is szerető vagyok, és tudom hogy engem miért szeret, mert én pont az ellenkezője vagyok a feleségének, én meghallgatom, nem cseszegetem állandóan, nem piszkálom hol volt, mit csinált, egyszerűen csak a társa vagyok, akiben megbízhat. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2007. május 11. 14:43311.
    minek szembesíteni? ha hazudik, nyilvánvalóan nem túl egyenes a gerince, egy ilyen emberre pedig nem hiszem, hogy szüksége lehet bárkinek... El kell hagyni a francba - bár gondolom a topicindítás óta eltelt időben megoldódott valahogy a dolog -, és akkor majd gondolkodhat, hogy mit rontott el.
    előzmény:
    *Gitta* (1)
    2005-09-27  19:16
  3. 2007. május 11. 14:38310.
    khm. mire fel?  
    előzmény:
    gertrudis (307)
    2007-05-11  10:54
  4. 2007. május 11. 14:22309.
    Persze. Ha teljesen hülyét akarsz csinálni Magadból... egy ilyen szitut szerintem mindig azzal kell az embernek lerendezni, akihez köze van. Neked a "pároddal".
    előzmény:
    *Gitta* (1)
    2005-09-27  19:16
  5. 2007. május 11. 10:55308.
    A másik nö egyáltalán tud Rólad?Elmondta neki,vagy letagadott?
    előzmény:
    *Gitta* (1)
    2005-09-27  19:16
  6. 2007. május 11. 10:54307.
    én szenvedélyesen intézném,jól kiosztanám a lányt!
    előzmény:
    *Gitta* (1)
    2005-09-27  19:16
  7. 2007. május 1. 07:35306.

    Igaz, hogy elmentél aludni már, de azért még válaszolok. A kutyám ébresztett. Ő az úr! 

    Jó éjt!   

    előzmény:
    Vihar-26 (301)
    2007-05-01  07:11
  8. 2007. május 1. 07:27305.
    ...
    előzmény:
    *Gitta* (1)
    2005-09-27  19:16
  9. 2007. május 1. 07:26304.
    Eljott az ideje a lefekvesnek,jo szorakozast kivanok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2007. május 1. 07:19303.

    A topic-indito mar torolte magat,de a tema akkor is jo.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2007. május 1. 07:15302.
    szerintem semmi értelme nyomozni, harmadikkal kapcsolatot felvenni. ha úgy döntesz hogy kiborítod a bilit akkor állj a párod elé és közöld vele: tudom, hogy megcsalsz, azt is tudom, hogy kivel, nincs értelme tagadni. szeretnék véget vetni a kapcsolatunknak.
    ha meg nem akarsz véget vetni akkor ne vess véget. bocsáss meg neki, de tudd, baleknak fog nézni akivel később is meg fogja tenni ugyanezt.
    előzmény:
    *Gitta* (1)
    2005-09-27  19:16
  12. 2007. május 1. 07:11301.
    Miert keltel ilyen koran ?
    előzmény:
    i.nora (291)
    2007-05-01  06:06
  13. 2007. május 1. 07:06300.
    Semmi kulonos.

    Ez 1 olyan tema,amihez szeretnek hozzaszolni.
    Amikor fent van,sokan latjak,es egyre jobban szaporodnak a hsz-ek.

    (Ezt ugy nevezem,1 bolond 100-at csinal)

    Ezt ne ertsd felre,ez leginkabb vicc,csak 1 jo "szorakozas".....legalabbis nekem....
    előzmény:
    i.nora (299)
    2007-05-01  07:00
  14. 2007. május 1. 07:00299.

    Elő!

    És akkor mi van? 

    előzmény:
    Vihar-26 (298)
    2007-05-01  06:52
  15. 2007. május 1. 06:52298.
    Elofordulhat az is,hogy ez a topic is feljut a top 6- be ?
    előzmény:
    i.nora (294)
    2007-05-01  06:38
  16. 2007. május 1. 06:49297.

    Lattam.........

    De amit most irunk,eppen olyan igaz,mint 2 eve volt.
    Arra ertettem,hogy azert nem vagy "hulye"......
    előzmény:
    i.nora (294)
    2007-05-01  06:38
  17. Torolt_felhasznalo_936705
    Torolt_felhasznalo_936705
    2007. május 1. 06:48296.

    Nem! Véleményem szerint ne!

    Azt gondolom, hogy neked a harmadikkal nincs mit megbeszélned! Neked megbeszélni valód csak a pároddal van.

    Ne tedd magad szánalmassá!

    Mindenáron  próbáld tisztázni a pároddal a dolgot! Hogy ez neked mennyi energiát ér meg, és azt is, hogy idáig milyen kapcsolatban éltetek, és az  elbírja-e majd ezt a botlást, és Te meg tudsz-e bocsájtani? Ezt Neked kell eldöntened.

    Ha évek óta tartó, gyerkkel is megáldott kapcsoatról van szó, akkor erősen hajlik a mérleg nyelve afelé, hogy meg kell próbálni az egész kapcsolatot új alapokra helyezni. Tudod a lónak is négy lába van...... alapon.

    Ha egy rövidke múltra tekint vissza a dolog, gyerek sincs, én akkor én  nagyon nem is gondolkodnék, akkor ha menni akar had menjen. Tudod ami nem öl meg, az majd megerősít!

    Mielőtt bármit is tennél, mérlegelj, nagyon sokat mérlegelj!

     

     

    előzmény:
    *Gitta* (1)
    2005-09-27  19:16
  18. 2007. május 1. 06:39295.
    Attól még neeeeeemmmmmm a válaszom, csak idejét múlt, valószínű már vagy rég külön élnek, vagy turbékolnak mint a galambok miután elgáncsolták a szeretőt.  
    előzmény:
    Vihar-26 (292)
    2007-05-01  06:19
  19. 2007. május 1. 06:38294.

    Dehogynem! 

    Nézd meg mikor indult a topic! 

    Biztos ennél  is a tegnapi leállásnál elvesztek a hozzászólások. 

    előzmény:
    Vihar-26 (292)
    2007-05-01  06:19
  20. 2007. május 1. 06:25293.
    ... én meg se mondtam volna, hogy tudom... vagy kirúgom mindjárt, hogy "bocs Kedves, ennyi volt!" Bunkó módon, persze ez függ attól, hogy mióta vagytok együtt. Vagy ha akarom még Őt, akkor ráfordulok arra, hogy ne veszítsem el, .... igen, itt jönnek az "álnok" női praktikák....  De vitatkozni azon, hogy megcsal, nem csak... szerintem fölösleges. A lányt? ... óóóó, nem keresném meg, dehogy hívnám fel. De néha arra járnék a legszebb mosolyommal, a legjobb formámban.... csak, hogy lássa, hogy milyen a konkurencia.   ... aztán kapna a párod, ,hogy "azt ígérted, hogy megmondod neki!" ... stb. 
    előzmény:
    *Gitta* (1)
    2005-09-27  19:16
  21. 2007. május 1. 06:19292.

    Palinkas jo reggelt kivanok !

    En meg ebren vagyok,azert tudom / latom.....hogy nem vagy az,amit irtal.
    Ha eszre vetted,akkor hogyan lehetnel az ?????????????
    előzmény:
    i.nora (291)
    2007-05-01  06:06
  22. 2007. május 1. 06:06291.
    Húúú, de hüle vagoyk! Ez is egy eltévvedt régi topic! Látszik,..........még álmos vagyok! 
    előzmény:
    i.nora (290)
    2007-05-01  06:05
  23. 2007. május 1. 06:05290.

    NEEEEEEEMMMMMMMMMMM!

    Csak ismételni tudom a kettes hozzászólást.

    előzmény:
    *Gitta* (1)
    2005-09-27  19:16
  24. 2007. május 1. 01:26289.

    Miért nem a párod veszed elő emiatt? Miért kell feketebárányt gyártani?

    2-őn múlik egy kapcsolat, és ebből az egyik a barátod.

    A lány nem a hozzátartozód. A barátod igen!  Hogy miért fajult idáig a dolog, ha amúgy nem volt nyitott kapcsolat közöttetek, azt csak te tudhatod. A legtöbbször a nő is tehet arról, ha a férfi kikacsingat a kapcsolatukból.

    Itt csak 2 dolog lehetséges: Vagy megbocsájtasz neki, vagy vége az egésznek. Ezen nincs mit filózni.

    "....mert ha a páromon múlik még évekig tagad. Szeretném szembesíteni a hazugságaival , még ha vége is lesz... "

    És akkor boldog leszel, ha szembesíted vele? Mert különben amúgy boldog vagy? Mi az, hogy: "mégha vége is lesz" Ez CSAK AZON MÚLIK, HOGY szembesíted vele, v. sem???

    előzmény:
    *Gitta* (1)
    2005-09-27  19:16

Címlap

top