Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ujjszopás miatt sebek

sztamara
Létrehozva: 2005. október 28. 14:14
22 hónapos fiam alvás közben szopja az ujját. Ez még nem lenne baj - szerintem - de folyamatosan sebes a hüvelykujja. Kirepedezik, száraz, mély repedések keletkeznek rajta, sérülékeny. Hiába kenem napközben, nem jelent semmit. Van valakinek ötlete, hogy mit tegyek? Köszi, Tamara
  1. 2005. október 28. 15:117.

    Kisfiam is szopja az ujját, nemrég elvittem magammal fogorvoshoz, megnézte a fogszabályozó szakember, és azt mondta, sürgősen szoktassam le róla, mert már most látszik kicsit, hogy a nagymetszői előrébb állnak, és ez hatással lehet a maradadó fogakra is.

    Ajánlott ún. fogszabályozós cumit (de a sima cumit nagyívben kiköpi a fiam), illetve azt mondta még, a gyógyszertárakban lehet kapni egy rosszízű szertt, amivel be kell kenni a kezét.

    Elképzelem, hogy sírna napokig, mert nem tudna elaludni.

    előzmény:
    Cecvarek (6)
    2005-10-28  15:07
  2. 2005. október 28. 15:076.
    Engem érdekelne az a trükk. Leírod?
    előzmény:
    Hustia (5)
    2005-10-28  14:52
  3. 2005. október 28. 14:525.
    Mondanám "nagyanyáink" trükkjeit, de valszeg közfelháborodás törne ki.
    Én is szoptam az ujjam nagyon sokáig és iszonyú szájfertőződést kaptam. Tele volt a szám környéke gennyes sebekkel.... Hála Istennek a fiamnál nem volt ilyen gond. Régebben lehetett kapni körömrágás elleni lakkot, talán erre is használna, mert állítólag nagyon rossz az íze. De ez is lutri.
    előzmény:
    sztamara (1)
    2005-10-28  14:14
  4. 2005. október 28. 14:344.

    szia!

    Régen nekem is ilyen volt... úgy 18 éve A következő fokozat az lesz, hogy megvastagodik a bőr, ami majd megszűnik, ha egyszer abbahagyja. Nehéz dolog az ujjszopás, mert nem lehet elvenni a gyerektől, mint a cumit, ezért nehéz róla leszoktatni. Emlékszem, hogy első osztályban még szoptam... persze csak éjszaka, mert nappal ciki lett volna. De volt, aki azt is bevállalta  

    előzmény:
    sztamara (1)
    2005-10-28  14:14
  5. 2005. október 28. 14:323.

    Sziasztok!

    Én kesztűt adtam rá, egy két alkalmat kibírt, de nem sokat. Aztán kiszopogatta, és kidugta az ujját rajta.   Mostmár bánom, hogy nem szoktattam le róla, kicsit erőszakosabban. 8 éves és eldeformálódott a felső álkapcsa, a nyelvét rosszul használja beszéd közben, fogszabályzó 4-5 évig. Pedig csak és kizárólag elalvásnál szopta az ujját napi 1-2 órát. 

    Öteltem nincs, de jó lenne leszoktatni róla. Lánykámnak még bütyök is az ujjára. 

    előzmény:
    sztamara (1)
    2005-10-28  14:14
  6. 2005. október 28. 14:272.
    Szia!
    Az én kisebbik fiam is szopja az ujját és pont úgy néz ki ahogy leírtad.borzalmasan
    de én nem kenem semmivel.
    nem vérzik,csak sebes.
    ha bekenem lenyalja.
    nem nagyon tudok mit csinálni.
    cumizni nem akar,így marad az hogy várok amíg leszokik róla.
    most jó sokat segítettem mi?  
    előzmény:
    sztamara (1)
    2005-10-28  14:14

Címlap

top