Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Távkapcsolatban élők
Torolt_felhasznalo_818518
Létrehozva: 2006. március 20. 11:17
Sziasztok!
Sorstársak, üljünk néha össze beszélgetni. Adjunk egymásnak erőt és kitartást vagy jó tippeket a szerelem "tárgya" hiányának elviselésére...
Kíváncsi lennék, ki hogyan éli ezt meg, kinek milyen a párja a távolból...
Pl.: hogy lehet dolgokat nem félreérteni, hogyan lehet nem állandóan a kedvesre gondolni, hogyan lehet egymást támogatni?
Olyanokat is várok, akik már túl vannak ezen a szakaszon és pozitívan jöttek ki a dologból...
Akik meg negatívan, azok meg elmondhatják, miből tanuljunk.
Ja hozzáteszem: engem nem zavar, ha valaki nem hisz benne. Nyugodtan elmondhatja bárki a véleményét. De nem azért nyitottam a topicot, mert bizonytalan vagyok, csak azért, mert hiányzik a barátom.
Sokan már jól ismerik a sztorinkat. Most szerencsére minden rendben van és jól vagyunk. Régebben már voltunk távkapcsolatban egy 3 hónapos periódusban, és azóta is a munkája miatt ritkábban találkoztunk, így most nem szokatlan a helyzet. Tehát már el tudom viselni, tudok tanulni, eljárok itthonról, nem gubózom be... de azért ez hosszabb lesz és nehezebb.
Szóval beszélgessünk. De különben azt se bánom, ha másról beszélgetünk és eltereljük egymás figyelmét...
Sorstársak, üljünk néha össze beszélgetni. Adjunk egymásnak erőt és kitartást vagy jó tippeket a szerelem "tárgya" hiányának elviselésére...
Kíváncsi lennék, ki hogyan éli ezt meg, kinek milyen a párja a távolból...
Pl.: hogy lehet dolgokat nem félreérteni, hogyan lehet nem állandóan a kedvesre gondolni, hogyan lehet egymást támogatni?
Olyanokat is várok, akik már túl vannak ezen a szakaszon és pozitívan jöttek ki a dologból...
Akik meg negatívan, azok meg elmondhatják, miből tanuljunk.
Ja hozzáteszem: engem nem zavar, ha valaki nem hisz benne. Nyugodtan elmondhatja bárki a véleményét. De nem azért nyitottam a topicot, mert bizonytalan vagyok, csak azért, mert hiányzik a barátom.
Sokan már jól ismerik a sztorinkat. Most szerencsére minden rendben van és jól vagyunk. Régebben már voltunk távkapcsolatban egy 3 hónapos periódusban, és azóta is a munkája miatt ritkábban találkoztunk, így most nem szokatlan a helyzet. Tehát már el tudom viselni, tudok tanulni, eljárok itthonról, nem gubózom be... de azért ez hosszabb lesz és nehezebb.
Szóval beszélgessünk. De különben azt se bánom, ha másról beszélgetünk és eltereljük egymás figyelmét...
Kedves Szomorúlány!
Biztos, nehéz most neked illetve nektek, de hála az internetnek, hogy nem csak, hogy beszélni tudtok, de még látjátok is egymást.
Meg fogod szokni, nagyon hamar elmegy ez az egy év. Kitartást. A pozitív a dologban, hogy legalább most kiderül mennyire erős a kapcsolatotok a szerelmeddel. Bízzál benne,magadban és a kapcsolatotokban. Minden jó lesz. Ez most egy nehezebb időszak, de ebből is tanul az ember.
Annak idején amikor én annyi idős voltam mint te, csak a levél volt. A szerelmem akkor vonult be katonának 1,5 évre mikor én 18 éves lettem.
Nagyon üresnek éreztem magam...nem tudtam mihez kezdjek. Aztán ahogy múlt az idő és a levelek jöttek-mentek, hetente kaptam illetve írtam 2-3-at, megnyugodtam. Most így visszagondolva olyan hamar elment.
Úgyhogy Szomorúlány, ne legyél szomorú
Már épp akartam nyitni egy ilyen topicot, de aztán láttam, hogy van már sok. Sorstársakat keresek én is, mert most ebbe a csávába kerültem. Ráadásul igen érdekes módon, mert ez előbb volt táv és aztán lett kapcsolat. Vagyis még ennél is bonyolultabb egy kicsit. 2,5 éve ismerkedtünk össze, nagyon jó barátságnak indult a neten, aztán mikor személyesen is megláttam, azonnal tudtam, nekem Ő kell. Elég sokat tipródtunk, sokszor szakítottunk, újra összejöttünk, az újabb kapcsolataiból-mellől visszajárt hozzám....gyilkos időszak volt, de egyikünk se tudott szabadulni a másiktól. Pedig erőteljesen igyekeztünk mindketten.
Aztán elment külföldre élni, szedte a kis sátorfáját. Kicsit még talán fel is lélegeztem, hogy így végre vége lesz ennek a se veled-se nélkülednek. Nem lett. Tavaly ősszel "nyaralni" hívott, kifizette a repjegyemet, csodás 9 napot töltöttünk a Közel-Keleten. Azóta már nem izzadunk azon, hogy minden áron különmenjünk, mindketten tudjuk, hogy képtelenség, mert bárminek is nevezzük az érzéseinket, folyton a másik jár a fejünkben, akár akarjuk, akár nem. Viszont szenvedünk attól a 2500 km-től, ami elválaszt minket. Kiderült, hogy Ő is, nem csak én. Most voltam kinn Nála, de már az utolsó napon olyan szomorú arcot vágott, mint egy kivert kiskutya.
Sajnos nem tudok utána menni, arrafelé nincs munka, Ő meg nem akar hazajönni, abban az országban érzi jól Magát (megjegyzem, nekem is már bárhol jó lenne, ahol meleg van és együtt lehetünk). Nekem van egy kislányom is a házasságomból, de elváltam, még mielőtt Őt megismertem. Már csak emiatt sem tudok olyan egyszerűen ugrálni (a kislányom enyhe értelmi sérült ráadásul, nem alkalmazkodik olyan könnyen új helyzetekhez, és a nyelvet sem beszéli. Mondjuk azt én sem annyira, bár most, hogy kinn voltam, azért elboldogultam valahogy).
Nem tudom, mi lesz így ebből, ráadásul a Kedves nem is túl egyszerű eset, bár én pont így szeretem.
Viszont hiszek abban, hogy átmenetileg működhet így, bár nem könnyű. Egyszer csak azonban majd dönteni kell, ezzel pontosan tisztában vagyok.
Sziasztok!
Úgy gondoltam, hogy az én történetem is tanulságos lehet.
A férjemmel 8 évig együtt éltünk, volt jó is, rossz is, most épp válunk. Aminek én kifejezetten örülök, mert amikor együtt laktunk, pár nap összezártság után martuk egymást, így meg legalább emberi hangon tudunk beszélni, és ez a kisfiunknak sem mindegy. A jelenlegi kedvesem (nem miatta válunk) fél évig nálam lakott, tök jól elvoltunk hármasban a Manókámmal, de így nem működött volna a válás során a közös megegyezés. Én nem akartam a családomat, a gyermekemet kitenni egy éveken át elhúzódó pernek, a múltat hánytorgatva, ezért azt mondtam neki, menjen el, felnőtt emberek vagyunk, ezt az áldozatot meg kell hozni a világért, hogy jobb legyen.
Tényleg jobb lett. Nekem szükségem van az egyedüllétre, mert így tudom rendezni a soraimat magammal. Ezen kívül úgy érzem, a kapcsolatunknak is jót tesz, hiszen amikor együtt lehetünk, sokkal jobban tudunk örülni egymásnak, mint amíg együtt laktunk, és az odafordulást beárnyékolták a mindennapok nyűgjei, a fáradtság, a szürkeség.
Hogy hosszú távon mi lesz? Majd vénségünkre összeköltözünk, hogy legyen kivel megosztani a Cavintont...
Én azt mondom, megéri. Ha igazán jó az összhang, (legalább volt alkalmunk kipróbálni) akkor valóban megéri egy igazi társért, akihez jó odabújni néha. A gyerekkoromra gondolok itt, az ünnepekre is mindig várni kellett, épp ebben áll a varázs.
Szép napokat nektek!
Nem tudom tartos-e, azt se, hogy szeretem-e,
elviselni is tobb 1000 km tavolsagbol birom csak :)
pasizni valahogy mostanaban nincs kedvem, (na meg ha elviselhero pasit latok, az biztos mas beallitottsagu
)
csinos meg csak lehetek, de 2 eve max 5 havonta talalkozunk, ugyse latja annyira webcam-on
meg mostanaban *nagyon elfoglalt"
megertem en, hogy pasinak kell no, a kerdes az, hogy
miert idegesit?
Nagyon merges vagyok magamra.
A kulon eles, haloszoba, munka OK.
Engem se nagyon erdekelt mit csinal, de most duhit, hogy baratnozik.
(mar kerdeztem a megcsalos topikon is)
Miert idegesit? Rgyszeruen nem ertem
Szia!
Nem harapok, kérdezz bátran
Válaszom, NEM. Tényleg, aki nem agglegény típus, mint mi ketten, az ezt soha nem fogja megérteni. nekünk külön szobánk van, dolgozószobánk, külön kis világunk, még mikor együtt vagyunk, akkor sem alszunk mindig együtt. Nem igazán gondolok arra, hogy mit csinál, főleg hogy tudom, hogy imád egyedül lenni. Ha csinál valamit - istenem, úgy jártam. Puff neki. Ha azon múlna, hogy ki milyen közel lakik a másikhoz, akkor a hagyományos háztartásokban (99%) a kedves férjek sem pirospacsiznának félre
seven-eleven
Toled meg merem kerdezni :)
Te nem vagy feltekeny?
Azt hiszem en vagyok a legidosebb e tapasztalatba 98-tol elek tavhazasagot , igaz a parom havonta [ masfel honapba] haza jar. Most en keszulok hozza , eppen a cucaim probalom ossze szedni ,hogy keves de hasznos legyen es konyen kezelheto, jol alljon stb; mint minden csaj ki ad magara en is nagy gondba vagyok ; Eppen egy
mellet akadtam reatok, nagyon sokat lehetne errol beszelni de sajnos indulas elott nem igen van idom.
Es a helyzetek is kulombozoek mert ;en mi 15 ev egyuttlet utan kenyszerultunk ebbe a helyzetbe ;
Az megint mas ha valaki 20 evesen kezdi es meg nem is eltek egyutt ;nincs kozos haztartas sem ; ugyebar meg gyerek se; stb; Roviden fogalmazva csak annyit tudok
ajalani mindenkinek 2x is gondolja meg mielott bele megy
egy ilyen kapcsolatba ,nagyon sok aldozatot kell fel valalnia ;
Ha most kezdenem elolrol hatarozott nemet mondanek bar mennyire is fajna az elvalas ; Lanyok ebredjettek a valosagra , egy ferfinek jo tudni hogy haza varjak , sot erot ad neki a celjaihoz es eli az eletet , mig mi nok elpazzaroljuk az eletunk , ........s mire fel ebredunk mar tul vagyunk a szep eveken . Most ennyi mert igy nem haladok a cuccaim ossze szedesevel a vonat meg nem fog ream varni
lanyok !!1
Hát én nem tudom, hány évet akarsz még erre az emberre elpazarolni... már bocs, nyilván nem ezt akartad hallani, én meg utálok hazudni... szerinted neki te vagy az egyetlen? Vagy szerinted szeret?
Ne azt nézd, hogy mit ÍR. Legépeli, hogy szeret, aha, semmibe nem kerül, mert a szavak ingyen vannak.... abba gondolj bele, hogy mit tett meg idáig érted.....
Mi távkapcsolatban élünk a férjemmel. Ő agglegény típus, negyvenvalahány éves koráig eszée sem jutott házasodni, én meg imádtam egyedül élni. Jó ha itt van, de elvagyok egyedül, mert imádom a csöndet és a nyugit, meg hogy azt csinálok amihez akarok. Mi szerencsések vagyunk.
Több helyen van otthonunk, ha kedvünk van, lelépünk valahová. Aztán vissza minden a kerékvágásba : )
Haaaaaaaaaaat....
Ha en fiatal lany lennek, nekem nem lenne palya, hogy masfel ev alatt egyszer talalkoztunk.
Mai eszemmel azt sem hinnem el, hogy Japanban van
(bocsi)
Nekem is volt tobb eves NETes kapcsolatom, nagyon jo volt, tobbet nem is akartunk, meg csak nem is talalkoztunk, nehogy elrontsuk, (!)
de en mar nem vagyok fiatal.
Ne sovarogj - bar ezek a platoi szerelmek csodalatosak - nyisd ki egy kicsit a szemed, es meglatod rengeteg jofej srac van a fosulin, lehet hogy nem lesz annyira romantikus, de lehet veluk jokat bulizni, mindenfelet csinalni, mert ebben a korban ennek van ideje!
Ne hagyd ki!
De persze, Japanba latogass el, ha kuldi a repulojegyet, biztos nem riksanak ment ki!
Sziasztok!
Ha csak 1 hete ismered, akkor a tavolsag ellenere is lehet belole valami,
minel elobb talalkozzatok.
Egyebkent szerintem egy tavkapcsolat csak ugy mukodhet, ha vilagos miert van a tavolsag es mennyi ideig. (pl. kulfoldon ossze akar szedni lekasra penzt, vagy szerzodese van x ideig)
Ha ti osszeilletek, akkor minel elobb szoba kell kerulnjon a kozel koltozes megoldasa.
Nem hiszem el, hogy netes ismerkedesnel evekig eleg az msn, skype, stb. Nem normalis,
A hatterben hazastars, elettars van, vagy vmi egyeb hazugsag.
No meg ez elhalasztott talalkozasok, baratoknak be nem mutatas, csak o jon hozzad, vagy ha te mesz is idonkent, az is lehetseges, hogy a parjaval is tavkapcsolatban el.
Mindenkeppen torekedj kornyezetenek minel szelesebb koru megismeresevel!
Fontos, hogy barmikor elerheto legyen szamodra, akar neten, telefonon, akar szemelyesen.
Ha veled van, akkor is mindig vegye fel a telefont!
Ha azt mondod, holnap elugrom hozzad, akkor ne keressen kifogast!
Drukkolok!
Sziasztok!
1 hete megismerkedtem egy pasival a neten,vagyis ő talált rám:-))Levelezgettünk majd egyszer csak bedobta,hogy százhalombattai.Ez alapjában nem lenne baj,csak az van hogy Én meg makói,csupán csak 200 km választ el bennünket.
Először idegenkedtem tőle, ilyen kapcsolatom még nem volt,de átgondolva a dolgokat úgy vagyok vele miért ne.Eddig minden pasi akivel levelezésbe bonyolódtam a távolságot vetette fel mint akadály.Neki nem számít,volt már távkapcsolata és állítása szerint gyönyörű volt.Talán ez az amivel megfogott.
A távolságon kívül van 10 éves korkülönbség is,de ez más téma..
Szia!
Szerintem döntsd el, hogy képes lennél-e tovább várni rá. Az ő ragaszkodásán és viselkedésén nem tudsz változtatni, csak elmondhatod neki, hogy mi az, ami neked rosszul esik. És vagy változtat, vagy nem. De azt tényleg nem szeretik, ha sokszor flehántorgatjuk a dolgot... :S Magyarországon nem tudna dolgozni? vagy legalább itt a közelben? (Ausztria, Németország)
Sziasztok!
Pár hozzászólást elolvastam a témában, bár inkább csak szemezgettem.
Érintett vagyok a témában nagyon is, ugyanis a párommal (aki nekem az első) kb. másfél éve távkapcsolatban élünk. Így is indult, de én elfogadtam, mert tudtam, hogy nekem ő kell. Akkor persze még nem volt "olyan nagy" a távolság, Franciaországban élt.
Végül körülbelül egy éve közölte, hogy idén januárban kimegy Japánba egy évre dolgozni. Ez elég rosszul esett, bár nem szeretném semmiben korlátozni az álmai megvalósításában, de nekem úgy tűnt, eszébe se jutott, hogy velünk akkor mi lesz.
Valójában elég különleges a kapcsolatunk, mivel interneten ismerkedtünk meg, és tulajdonképpen még csak egyszer találkoztunk, az elmúlt nyáron. Egy hetet töltöttünk együtt,ami egyébként fantasztikus volt, utána meg marha nehéz, de úgy volt, hogy karácsonykor ismét találkozunk, én mentem volna ki hozzá.
Sajnos ez nem valósulhatott meg, főleg, mert elég intenzíven készülnie kellett a japán útjára, úgy meg nem akart fogadni, hogy nem tud foglalkozni velem eléggé.
Tehát most Japánban van.
Megmondom őszintén elég nehezen viselem a dolgot, bár valahogy előre sejtettem hogy így lesz. Az a legrosszabb, hogy a sejtelmeim bejöttek, mert tényleg alig beszélünk, és az se igaz, hogy minden nap ír nekem, meg hogy küld egy csomó képet, ahogy mondta. De nem haragszom, mivel tudom, hogy tényleg elfoglalt.
Sajnos viszont a kevés beszélgetéseink se olyanok, mint régen voltak, ezért félek attól, hogy valami megszakadt. Bennem nem, ha más nem az 1000%os ragaszkodás mellette tart, de persze a szerelem is, mert még így is lefoglal az őrajta való gondolkodás, hogy idestova 8 hónapja nem láttam.
Ami böki a csőrömet, hogy míg én itt senyvedek, ő remekül érzi magát odakinn. Tudom, hogy nincsen senki rajtam kívűl, és ha tehetné, akkor inkább velem lenne, de félek attól, hogy kint marad az egy év után is,én meg soha nem tudnék olyan sok pénzt kifizetni, amennyibe egy repülőjegy kerül Japánba. Egyelőre biztos nem, mert még a fősuli is előttem áll, nem keresek, és a szüleim sincsenek eleresztve abszolút.
Kérdeztem, hogy gondolt-e arra, hogy kint marad, és azt mondta, még nem, mert leköti a munka; de sok biztatót nem tud mondani, azon kívül, hogy szertene hozzám közelebb lenni. Mert hogy bizonyára ezt szeretném hallani. Háát.. nem egészen, de mindegy...
Amúgy attól tartok a beteges ragaszkodásommal kezdek az agyára menni, mivel úgy tűnik nem nagyon örül, mikor már 50edszerre kérdem meg, hogy akkor tud-e jönni a nyáron; és ő még mindig nem tudja.
Hát mindegy is, amíg ez eldől, ki kell találnom, mit csinálok majd, ha nem...
8 hónap az rengeteg... és minimum 12 lesz... ha jön nyáron, persze...érzem is egyre jobban mert borzasztóan hiányzik... ő nekem nem mondja túl sokszor... de attól még, gondolom, úgy érzi. Szerintem azért is nem szeret beszélni róla, mert talán úgy neki könnyebb. Csak így meg én mindig úgy érzem, hogy mi van, ha már nem is szeret?
Hjaj, szóval borzasztó, ez a bizonytalanság, amit állandóan érzek.
Japánra is haragszom.
Őrá mondjuk nem, de miért nem inkább ide jött dolgozni?...
Tudom, önző vagyok, de akkor is...
Szeretnék az ő részéről is kicsit több ragaszkodást látni...
Elég zavaró nekem, hogy nem tudom, mi lesz velünk. Én azt szeretném, ha mondana terveket... és nem kell az, hogy az úgy is legyen 100%osan megvalósuljon mind, csak hogy tudjam, merre tartunk. De ő.. ő most teljesen a mának él, amint látom :S
De akkor mi lesz velünk?
Írjatok valamit, mit csináljak, hogy ne vívódjak ilyen gyakran ....
Vele nem szívesen beszélek ezekről, mert tudom, hogy nincs nagyon ínyére. Szerintem ilyenkor azt hiszi, hogy haragszom rá, amiért elment, bár nem tudhatom. Nekem könnyebb lenne, ha megbeszélnénk, ugyanakkor pont a múltkor jártam úgy, hogy egy rosszabb hangulatomban zúdítottam rá szegényre mindent, és utána borzasztóan éreztem magam, hogy megbántottam.
Tudom, hogy a hallgatás nem segít, de igazából amiket itt leírtam gondjaim, mind tudja. Csak semmire se tud jelenleg különösebben biztatót mondani. Azon kívül, hogy szeret, és én is hiányzom neki...
Sziasztok Csajok!
Olvasgatva a ti siker sztoritokat én is reménykedek abban, hogy nekem is sikerül!
A párom 100kmre van tölem, egy ora ut kocsival.Ami nem gond, mert meg lehet oldani, van auto mind a kettőnknek, jövünk megyünk.Az én sztorim egyenlőre abban a stádiumban va, hogy mi fél éve vagyunk együtt.Ebben van egy 3hét szakadás, mert a kicsi párom ugy döntött, nem tud velem lenni, mert alkatilag nem vagyok álmai nője!Én ezt elfogadtam, bepasiztam.Néha beszélgettünk utánna és hát rá jött, hogy hiányzom neki, és nem csak szeretetből, hanem szerelemből szeret.Könyörgött hadd legyen velem mégis.Kis gondolkodási időt kértem, ami nagyon nem kellett, mert én nagyon is szeretem és kibékültünk.Most minden happy, mindenben a kedvemben jár.Most ugy áll hozzám és a kapcsolatunkhoz ahogy kell, de sajna most én vagyok a probléma.Bizalmam egy kicsit meginog néha, ami nem jó dolog!Nálatok ez nem volt?Ha igen, hogy védtétek ki?
Pusza
Szia!
Én azokhoz tartozom, akik a tanulságokat mondhatják.
Nekem is 2 évig volt távkapcsolatom az exemmel.
Egy távkapcsolatnak megvan az az "előnye", hogy mivel ritkán látjátok egymást, ezért az együtt töltött időnek többszörösen örültök és olyankor minden szép és jó, minden rendben van, hatalmas a szerelem. Szóval ez csalóka is lehet. Úgy értem ezt, hogy ha pl. összeköltözésre kerül a sor, akkor az más lesz, mint a ritka találkozások. Akkor előjönnek a hétköznapi problémák és sajnos megvan az esélye, hogy valamelyikőtök, vagy akár mindketten változzatok, és ez negatívan hathat a kapcsolatotokra. Nagyon egymához illettünk és mesébeillően boldogok voltunk sokáig. De sajnos én egy időszakban elgyengültem a problémák hatására, és emiatt sajnos vége lett a kapcsolatunknak. :( Pedig mindent helyre lehetett volna hozni. Olyan kevesen múlott minden. Még mindíg olyan boldogok lehetnénk. Ezt meg kell tanulni, hogy lehet életben tartani a szerelmet, megküzdeni a prolémákkal. Én sajnos későn változtam vissza, azzá, aki voltam és vagyok most is, bár tényleg csak egy hajszálon múlt, ez örök fájdalom marad a szívemben...:( Azóta sem voltam olyan boldog, mint az exemmel. :( Rengeteget tanultam mindenből. És máig azt gondolom és mindíg így fogom gondolni, hogy hihetetlenül egymáshoz illettünk, és mindíg fájni fog, hogy ennek ellenére mégsem vagyunk már együtt. Talán még valakivel még egymáshoz illünk még, de ennyire biztos nem. :(
De nagyon drukkolok Nektek, remélem jó tanácsot tudtam adni.
Sziasztok!
Csak most láttam meg a témát nem nagyon járok erre,mi 4 éve élünk távkapcsolatban a páromma,ő a munkája miatt Bp.van hétközben,én vidéken.Elég strapás lenne hazajárni
indennap,tehát 70km-re vannak a hálószobáink egymástól
vannak jóakarók akik azt mondják miféle kapcsolat ez,de kérdem hány rossz kapcsolat van olyanok között akik mindennap együtt vannak.Ez így tökéletesen működik,az együtt töktött idő mindig ünnep,a távollét frissen tartja a vágyakozást.Mellesleg van olyan barátnőm akinek 14éve külföldön dolgozik a férje és minden rendben köztük,havonta pár napot töltenek együtt.Csak bíztatni tudom azt aki úgy érzi érdemes várnia,persze akinek ez szenvedést okoz ne erőltesse.Köszönöm hogy olvastatok.
Szia! Nem neten, hanem o jott eloszor ide 2005ben es szerelem volt elso latasra, meg nem eltunk egyutt hosszu tavon, max.5 het volt, de az is a csaladdal egyutt, szoval az igazi megismeres meg varat magara, de mar csak 10 honapot :D!
Szia Helen!
Szavaidból nem az érződik ki, hogy boldog lennél ezzel a férfival. Ennél többre vágysz, mint amit ő adni tud neked. Azt kérdezed magadtól, vajon meddig tartassz ki? Érdemes kitartanod?
Én, mikor bizonytalan voltam (még a kapcsolatunk elején), azt csináltam, felírtam egy papírlapra a pasim jó és rossz tulajdonságait. Nagyon elbillent a mérleg a jó oldalra. Együtt maradtunk, és ennek mindketten örülünk. Próbáld meg talán Te is ezt, összeszedni a jó és rossz dolgokat, előnyöket, hátrányokat, talán segít dönteni, és mindenképpen járjál nyitott szemmel! :)
Sziasztok!
En is tavkapcsolatban elek, mar 3 es fel eve! A parom Ausztraliaban lakik en pedig itt Magyarorszagon! Nagyon nehez volt meg az elejen, foleg mert egy even keresztul csak emailben tudtunk beszelni es hetente 10 percet telefonon! DE hal`Istennek a technika mindent megoldott es ma mar orakat beszelhetunk, sot lathatjuk is egymast webcameran keresztul!
Az o szulei magyarok, diszidaltak es van meg egy dolog, o nagymamam feltestverenek a fia es 20 evvel idosebb! Megertjuk egymast, semmi es senki nem akadalyozhatja a kapcsolatunkat! Eddig 5-szor talalkoztunk es mindig o jott hozzam, de juniusban en megyek ket honapra (ez lesz a leghosszabb ido amit eddig egyutt toltottunk) es ezalatt megismerhetjuk egymast, hiszen egy nyaralason teljesen maskepp viselkedik az ember, mint egy atlagos hetkoznapon! Ugy ahogy leirtak, lakva ismerik meg egymast az emberek!
De nagyon optimista vagyok, bizok benne, hogy minden sikerul nekunk es boldog part fogunk alkotni sok even keresztul!
Mindenkinek sok kitartast es higyjetek el, majd eljon a mi napunk is, amikor boldogok leszunk es senki nem valaszthat el minket egymastol!
Udv
Cintia
Sziasztok Lányok!
Nagyon megnyugtató, hogy Ti is itt vagytok, úgy érzem erőt kaptam a folytatáshoz! 
Hát és én még azt hittem, hogy egyedül vagyok ezzel a problémámmal!
Az én történetem eléggé "egyszerű". 17 éves vagyok, kimentem Németországba cserediáknak, miközben volt egy másfél éves kapcsolatom itt, Magyarországon. Németországban beleszerettem egy fiúba, de olyanba, amilyennel még sohasem találkoztam!
Nem csaltam meg a barátomat, őt nagyon szeretem, de szerelmes nem vagyok belé. Nehéz volt az elvélés a német fiútól, de túléltem. Hazajöttem és szakítottam az itthoni párommal. Egyszerűen nem éreztem a szerelmet, és még mindig nem bántam meg, amit tettem. A német szerelmemmel minden nap beszélek, látom webcamerán, ír smseket, hív....
A nyelv nálunk is egy elég bonyolult tényező, hiszen angolul társalgunk, hogy neki se legyen már olyan egyszerű!!!
Nyáron, ha minden jól megy, kiköltözöm hozzájuk.
Csak legyen már nyár!
Sziasztok!!
Örülök, hogy olvashattam a ti tapasztalataitokat, véleményeiteket, tippjeiteket, ezzel is sokat segítve nekem.
17 éves vagyok, a barátom 23, és a korkülönbség mellett a 70km is nehezíti a dolgainkat. tavaly ismerkedtünk meg, interneten, néhányszor találkoztunk is, de akkor nagy társaságban, és akkor még nem érdekeltük egymást. Nyáron egyre többet beszélgettünk, egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Aztán 2 hét után újból találkoztunk,és rájöttünk,szükségünk van egymásra. Vállaltuk úgy a kapcsoltatot, hogy tudtuk, ritkán fogunk tudni találkozni. Néha elgondolkozok azon, hogy ezt nem fogjuk tudni tovább folytatni, de ilyenkor arra gondolok, hogy nem szabad feladni. Ő mindig nagyon kedves, figyelmes, igazán nem panaszkodhatok. szinte naponta beszélünk msn-en, néha telefonon is, és minden este ír sms-t. Hétvégenként találkozunk. Nem vagyok szerelmes, ő igen. Miután ezt megmondtam neki, úgy alakult át a viselkedése ridegebbé. (ez érthető is) Később elárulta, hogy a történtek után már nem szerelmes. Ez nagyon rosszul esett, és csak arra gondoltam, hogy szeretnék még vele együtt lenni. Ekkor merült fel bennem először a 8 hónap után, hogy elhagy. De nem tette, folytatjuk, hátha javul a helyzetünk. 6 napot töltöttünk együtt síeléskor (ez e lghosszabb időtartam, amit együtt töltöttünk, és nagyon jó volt) , akkor döbbentem rá, hogy mennyire szükségem van rá, és féltékeny vagyok, ha más lányokkal kedvesen beszélget, viccelődik. Egyébként teljes értékben megbízok benne, tudom, hogy nem csalna meg, rengeteg mindent elmesélünk egymásnak. Még azt is elmondja, hogy van egy lány, akivel több órán keresztül szokott csetelni. nah ez nagyon idegesítő.
szeretem őt, ha nem lenne köztünk semmilyen kapcsolat, biztos hiányozna.
Nem tudom, elrontottam-e valamit, vagy valamit rosszul csinálok/csinálunk-e. Várom véleményeiteket! Mindenkinek sok boldogságot kívánok!
Kitartást "sorstars"!
Sok boldogságot!
Sziasztok Lányok,
Én is távkapcsoltaban élek kb. már egy év. Párom Londonban /Ő angol nemzetiségű/ én Pesten.
Bevalom összintén elkeseredésemben kerestem fel a topikot, hogy lássam más "sorstárs" is ilyen helyzetben van-e mint én vagy csak nálunk vannak ilyen problémák"
de meg kell mondjam most megnyugottam,hogy nem csak én vagyok az egyedüli.
lehet hogy tényleg nagyobb bizalommal kellene egy ilyen tipusu kapcsolatban lenni és nem azon siránkodni otthon ülve, hogy miért nincs most velem, neki miért nem olyan nehéz mint nekem...stb.
nálunk nagyon sokszor probléma volt a nyelv, az állandó félrértések hada amiből kisebb-nagyobb vezekedések lettek (pl. sokszor volt olyan hogy csak viccelni akart de ő nem tudta azt hogy ez sértőnek számit nálunk, és ezzel pl sokszor sikerült megbántania de ez visszont is igaz), az hgy nem tudom elmondani neki azt tisztán amit tényleg szeretnék.
Visszont tudom azt hogy nagyon szeret, csak például ő nem az a típus aki olyan könnyen kimutatja. Ő azt mondja hogy nem olyan kapcsolatot akar ahol hirtelen nagy fellángolás van azt hipp-hupp vége az egésznek, hanem inkább egy hosszútávú dolgot amiben minden nappal több és több érzelem van.
Ebben teljes mértékben egyetértek vele, de sajnos minden ember más és más...
Én például pont az az ember vagyok aki igazán ki van éhezve a szertgetésre, és sokszor pont ez a dolog sodor engem válság állapotba, sirásokba mélyülésbe.annak ellenére hogy tudom neki van igaza.
Ajjjajj lányok nehéz a helyzetünk a férfiak mellett....
de még egyszer csak köszönetet szeretnék mondani hogy felnyitotátok a szemmem hogy kitartás nem csak én vagyok az egyedül ilyen problémákkal.
Amúgy ha minden összesikerül juniustól költözök hozzá.