Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

SZOBAFESTÉS

G.MONIKA
Létrehozva: 2006. március 30. 14:22

Sziasztok!

Albérletben lakom a párommal már egy jó ideje, de a lakás nagyon öreges, úgyhogy tavaly már az egyik (a kisebbik) szobát felújítottuk és most a másik szobát is szeretnénk megcsinálni. A gond csak az hogy a főbérlő nem száll be a festésbe anyagilag és lelakni se lehet + nem is nagyon hozzuk szóba neki, hiszen nekünk nem tetszik a régi (barna-undorít&oacute tapéta.

Szóval ötleteket szeretnék kérni, hogy szerintetek hogyan lehetne úgy megcsinálni a szobát hogy jó is legyen, modern is, és ne kerüljön sokba.Kék színben gondolkodunk, mert a sarokgarnitúra is olyan színű. A sima vil.kékre festés+tapétacsík meg olyan szokványos....

Előre is köszi és szép napot mindenkinek   

  1. 2011. szeptember 12. 08:3423.
    Lehet hogy valakit inspirál vagy csak érdekel, ha nem hát nem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_595470 (22)
    2011-09-12  08:19
  2. Torolt_felhasznalo_595470
    Torolt_felhasznalo_595470
    2011. szeptember 12. 08:1922.
    5 és fél évvel ezelőtti a nyitókérdés.
    előzmény:
    K.Kitti (21)
    2011-09-12  08:07
  3. 2011. szeptember 12. 08:0721.
    Én nem egy színűre festeném a szobát, legalább árnyalatában mást használnék egy vagy 2 falon is(szemközti) az már eleve mutatós és valami hangulatképpel feldobnám(ikea).
    előzmény:
    G.MONIKA (1)
    2006-03-30  14:22
  4. 2011. szeptember 12. 08:0520.

    Szia!

     

    A képen látható mintát akár felrajzolás után átfestheted vagy más motívum esetén készíthetsz sablont is. Azt hiszem mintanyomónak ill. sablonnak hívják ezeket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_843122 (15)
    2007-01-05  14:58
  5. Torolt_felhasznalo_942656
    Torolt_felhasznalo_942656
    2008. május 8. 08:3519.
    Szerintetek milyen gyakran kell a lakást újrafesteni (tisztasági szempontokra gondolok, nem a legújabb szín-trend követésére)? Évente, 3 évente vagy még ritkábban? Nagy vitába keveredtem valakivel ezügyben, ezért vagyok kíváncsi a véleményetekre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2008. március 27. 18:3918.
    a szinezőkkel azért csak óvatosan mert csak egy darabig birja el a festék, utánna már nem erősödik és csak fölöslegesen önti bele az ember. amugy sokan kérik direkt manapság már külön szinüre a falakat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998082 (11)
    2006-03-30  16:05
  7. 2008. március 27. 18:3717.
    hát ha nem fürészporos akkor ildomos leszedni, bár volt már olyan idős néni aki azt mondta neki ugy is jó ha ráfestek és nem hagyta hogy leszedjem. nem nézett ki valami jól de neki az volt a lényeg hogy tiszta legyen. hát tisztának tiszta lett.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_557352 (13)
    2006-04-11  13:37
  8. 2008. március 27. 18:3516.
    attól függ milyen mintákat szeretnél festeni? ha például márvány utánzatott akkor rongyal.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_843122 (15)
    2007-01-05  14:58
  9. Torolt_felhasznalo_843122
    Torolt_felhasznalo_843122
    2007. január 5. 14:5815.

    Sziasztok!

    Mivel lehet a szoba falára mintákat festeni? (mintás henger vagy van vmi speciális segédeszköz?)

    Hol találok segítséget a neten?

    Van ennek vmi speciális neve?

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_887256
    Torolt_felhasznalo_887256
    2006. Április 24. 15:0414.
    ha régi akkor tanácsos lekaparni...nálunk majdnem mindenhol gipszkarton van, így nem kell állandóan javítani a falat...és a dulux valóban jó..mosható is én színes ruhákra való cloroxal szoktam, és egyáltalán nem fakul ki...tökéletes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_557352 (13)
    2006-04-11  13:37
  11. Torolt_felhasznalo_557352
    Torolt_felhasznalo_557352
    2006. Április 11. 13:3713.

    Sziasztok!!!

    Nekem is van egy szobám,ahol lakunk a a barátommal és szeretnénk kifesteni,de tapéta van rajta.

    Eddig akiket kérdeztem, azt mondták nem kell lekaparni,simán rá lehet festeni.

    Itt viszont azt olvastam,hogy le kell kaparni (nem fűrészporos a tapta,hanem ezer éves)

    Most akkor mizu legyen ? Segítsetek

    Előre is köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_998082
    Torolt_felhasznalo_998082
    2006. március 30. 16:0712.
    ja és előnye, hogy egyáltalán nem folyik össze-vissza a festék..szóval elég tisztán lehet vele dolgozni, és még mosható is 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_998082
    Torolt_felhasznalo_998082
    2006. március 30. 16:0511.

    Szia!

    Mi kb 1 éve festettük magunk a szobákat...(dulux) szerintem nagyon jó, nekünk bevált De ha nem akarsz gyárilag színeset venni azt is megtudod csinálni, hogy fehér festéket veszel és lehet kapni festékboltan olyan pici színezőket, és azt kevered bele....ennek az a hátránya, ha elfogy a festék akkor ugyanezt meg kell csinálni ( ki kell keverni) úgy lesz egyforma ha mondjuk 5 liter festékhez teszel 2 színezőt..akkor természetesen a következő 5 literhez is 2 színező 

    Náluk pl az utolsó szobánál elfogyott a bordó festék, így úgy lett megoldva, hogy a két egymással szemben lévő falunk bordó, a másik kettő pedig kék...eddig mindenki dícsérte, azt hitték direkt ilyen  

    előzmény:
    G.MONIKA (1)
    2006-03-30  14:22
  14. 2006. március 30. 15:4310.
    Sablont általában minden nagyobb festék boltban lehet venni, illetve van a Brico-ban is.
    előzmény:
    G.MONIKA (7)
    2006-03-30  14:52
  15. 2006. március 30. 15:079.

    Igen, 5 liter 6e, 10 liter pedig 10e ft! 

    Nekünk mondjuk egy rétegben is tökéletesen fed, semmi baj nincs vele, azóta már nemcsak a nappalit, de az előszobát is kipingáltuk hirtelen felindulásból!!   

    előzmény:
    manamana (8)
    2006-03-30  15:03
  16. 2006. március 30. 15:038.
    Mi a duluxból a készrekevertet vettük, jó színek vannak abból is. Az 5l-es volt 6.000 körül, két rétegben fedett a legvadabb szín is, és nagyon szép. A lemoshatóság is működik  . Nézd meg a honlapjukat, ott van egy mouse painter nevű kis progi, ahol megnézheted, hogy a te szobádban, a te bútorszíneiddel mi harmonizál...
    előzmény:
    Mayus (6)
    2006-03-30  14:52
  17. 2006. március 30. 14:527.

    Húúúúúúúú...ez tényleg jó ötlet ez az átmenetes...Talán nem is olyan nehéz, bár az apósjelöltem (elvileg) szobafestő...

    Amúgy hagyományos tapétánk van, nem fűrészporos, tehát azt előbb le kell kaparni, gondolom gittelni is kell, mert ezer éves (jó kis meló lesz&nbsp.

    A kisebbik szobát is úgy csináltuk hogy vettünk fehér diszperzitet és abba kevertünk be narisárgát, amitől szép barackszínt kaptunk, mert a kikeveréses tényleg nagyon drága.

    Olyat is láttam vmilyen "otthon-rendezős" műsorban hogy sima vil.kékre klefestették az egész szobát, utána valahonnan vettek egy sablont, amit lefestettek sötétkékkel és a szobában elszórva egy pár helyen ilyen minták voltak.De honnan lehet ilyen sablont szerezni??????És ha elrontjuk???akkor az egész szobát újra kell festeni???? 

    előzmény:
    cicem (4)
    2006-03-30  14:45
  18. 2006. március 30. 14:526.

    egy kicsit azért kötöszködnék, mert előtte (before dulux &nbsp mi is házilag kevergettük a színt és ha neadjisten elfogyott, az életben nem jött össze még egy olyan árnyalat!!!

    ez meg számítógépes színkeverés, ergo ugyanolyan lesz!  

    de ezen nem veszünk össze, ízlések és pofonok!  

    előzmény:
    cicem (4)
    2006-03-30  14:45
  19. 2006. március 30. 14:465.
    Nem lesz túl hideg a kék szín???? Persze ez függ a szoba tájolásától is...
    előzmény:
    G.MONIKA (1)
    2006-03-30  14:22
  20. 2006. március 30. 14:454.
    Szerintem is a két árnyalat között bordűr jó megoldás - nekem is festőm van Az obiba becsoszog Dulux kiválaszt, megvár míg kikever verziót nem javaslom, ugyanis bár a Duluxnak baromi jó színei vannak, de annak baromira meg is kérik az árát. Nekünk kevert Dulux 5 l volt több, mint 10e. Szóval ezt gondold meg. Sima diszperzit is jó, szinezőkkel, aztán addig kevered, amíg meg nem tetszik
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2006. március 30. 14:423.
    Szia milyen tapéta van a falon hagyományos amit le kell szedni, vagy fűrészporos amit csak át kell festeni? Szerintem a kéknek két árnyalatát kéne festeni mondjuk a plafontól a fal közepe tájáig sötétebb aztán onnan világosabb, közte pedig egy szép bordür. Az én párom festő mi is tavaly nyáron csináltuk meg mind a két szobát ha találok képet a falról küldök de a miénk nem kék.
    előzmény:
    G.MONIKA (1)
    2006-03-30  14:22
  22. 2006. március 30. 14:392.

    csúnya tapéta lekapar, legközelebbi obi-ba becsoszog, kiválasztja a sok-sok szupi dulux festékből a neki leginkább tetsző színt, megvárja míg 10 perc alatt kikeverik, közben nézeget hengert, vödröt, hazamegy és uccu, 3 óra alatt kifesti a szobát!!! 

    amúgy viccet félretéve tényleg naon tudom ajánlani a Duluxot, mi is így voltunk, untuk a régi kinézetét a lakásnak, aztán egy szombat délutánon ripsz-ropsz átpingáltuk a fehéret kiwizöldre, aminek azóta is a csodájára jár mindenki és megvolt az egész festés (25 nm-es szoba) 10 000 ft-ból!!!

    előzmény:
    G.MONIKA (1)
    2006-03-30  14:22

Címlap

top