Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Újszülött fürdetése

Torolt_felhasznalo_407737
Torolt_felhasznalo_407737
Létrehozva: 2006. Április 30. 11:55

Sziasztok!

Gyakorló anyukák, lenne egy kérdésem. Még két percig vagyok itt, mert kissé sok a dolgom, de aztán szeretném elolvasni a válaszotokat....

Hogy kell megfürdetni egy gyereket??? A köldökcsonk miatt még nem tehetjük nagy vízbe, csak kicsibe. Eddig úgy csináltam hogy fürdés elött babaolajjal bekentem a hajlatait (boka, csukló, nyaka mögött és babaolajos vattával letöröltem a combja hajlatát, popiját, kukacát: így lejöttek a szennyeződések. Ezután vittük a kis kádjába, amibe ilyen fürdető krém van, ezt a védőnő írta fel. Ezzel lelötyköltük egy kicsit a fejét, karját, popiját, combját.

De hogy lesz tiszta pl. az arca??? Azt nem csinálhatom a fürdetővízzel, mert nem leforrázott és ha belemegy a szemébe begyullad...

Jól csinálom az egészet egyáltán? Szóval hogy kell fürdetni, hogy mindene tiszta és jól ápolt legyen?

  1. Torolt_felhasznalo_854441
    Torolt_felhasznalo_854441
    2006. Április 30. 15:4230.
    Szia.Bár én még nem vagyok anyuka,vannak ismerőseimnek rokonaimnak babái,és hát azt kell,hogy mondjam én nem is értem ezt a nagy aggódást az arcmosással,stb....szóal simán fogd meg a gyermekedet és fürdesd meg az arcát is Szóval nem kell aggódni,csak fürdetni.Az ismerőseim simán megfogják aztán már fürdik is a baba.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407737 (1)
    2006-04-30  11:55
  2. 2006. Április 30. 15:3629.
    Sziasztok!

    Én is leírom, hogy csináltam és hogy megy most.
    Újszülöttként: Egy sima tetra pelusba csavarva tettem bele a vízbe. Így nem félt, ez néhány hétig elmaradhatatlan kelléke volt a fürdésnek. Én ezzel a vizes pelussal mostam meg az arcát. Nekünk is olyan formatervezett kiskádunk volt, imádtam. Nem is kellett tartani benne, két kézzel mosdathattam. kép mellékelve.
    Egy éves koráig csak a gyógyszertári fürdőkrémmel mosdattam, pedig én is utáltam, de valahogy megszoktam.
    Most tavasszal kezdődött az igazi játszóteres időszak, kisfiam olyan mocskos, hogy egyszerűen a fürdetőkrém nem szedi le a homokot, maszatot a térdéről. Még a kukaca is csupa homok!
    Úgyhogy most már babafürdetőt használunk. A dm-es babylove-ot választottam, mert jó eredményei vannak az öko-teszten, nincs benne kőolajszármazék, se tartósító, semmi káros anyag. Lehet kapni kis mintát, esetleg próbáljátok ki magatokon, mielőtt a babára kenitek. Nekem nagyon bevált.
    Hajára újszülött kora óta Gabi-sampont használok, eleinte a fehéret, az teljesen illatmentes, később a sima rózsaszínt. Lehet, hogy ha elfogy ez a flakon, ebből is kipróbálom a babylove-ot. Van akinek ilyen pici korában még nincs is haja szinte, az én fiamnak volt, és sajnos koszmó is volt a fején, amivel eleget küzdöttünk.
    Egy dologra viszont nagyon kell figyelni, mindenhol teljesen szárazra kell törölni fürdés után!!!!!!!!! Nekem utálta pl. amikor a fülét töröltem, a füle mögött nem voltam elég alapos, be is gyulladt a bőr. Hintőporozástól elmúlnak az ilyen kipállások.
    Száraz bőrre nekünk a védőnő a Linola fett fürdőolajat javasolta, gyógyszertárban lehet kapni, tényleg nagyon jó, de egyébként sima babaolaj is megteszi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2006. Április 30. 15:0828.
    Te milyen zseni vagy!!!! Nagyon jó ötlet ez a kotyvasztásos, m. én mindig utáltam azokat a gusztustalan darabokat a vízben. A legközelebb már én is így fogom csinálni!!! Köszi!!!!!!!!!!!!!!!!!

    P.
    előzmény:
    aja3 (25)
    2006-04-30  14:35
  4. tdi
    tdi
    2006. Április 30. 15:0727.
    Szia!

    Van egy 3 és egy 8éves fiam,a vizet soha nem forraltam,sőtt nem kenegettem fürdés előtt olajal se.Babaápolókat használtam(fürdető,sampon,testápol&oacuteés soha semmi bajuk nem volt,a kicsinek kell néha testápoló,mert szőke kékszemű és nagyon fehérbőrű,ezért állítólag szárazabb érzékenyebb a bőre,de ez csak télen van így.
    Ne félj majd ráérzel te magad,hogy mi a jó a babádnak.
    Sok örömet és egészséget nektek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407737 (1)
    2006-04-30  11:55
  5. Torolt_felhasznalo_407737
    Torolt_felhasznalo_407737
    2006. Április 30. 14:4426.

    Köszi mindenkinek!!! Na hát akkor bátrabb leszek... Bár még a fogással is vannak gondok... Apa úgy akarta fogni, ahogy a könyvekben látta - egy kézzel a gyerek hóna alatt - de hát azok olyan babák voltak, akik már pancsolhatnak nagyon. Így aztán az lett majdnem a vége, hogy a gyerek zutty - be a kiskádba... De aztán kivédtük a "tragédiát".

    Köszi a segítséget

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2006. Április 30. 14:3525.
    Sziasztok!

    Csak egy ötlet a gyógyszertári fürdőkrémhez.

    Én úgy csináltam, hogy felforraltam vizet és egy befőttes üvegbe betettem a fürdőkrémet rá a forró vizet. Szépen elkevergettem, felolvadt és amikor kihült, akkor egy már üres tusfürdős flakonba visszaöntöttem. Ekkor már nem áll össze, olyan állaga lesz mint egy rendes tusfürdőnek.

    Nekem nagyon száraz bőrűek voltak a gyerekek, úgyhogy évekig kellett ezt használni, és mindig így csináltam, sokkal kezelhetőbbvolt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_914306 (24)
    2006-04-30  14:23
  7. Torolt_felhasznalo_914306
    Torolt_felhasznalo_914306
    2006. Április 30. 14:2324.
    Angliában élek és itt nem mondták, hogy nem lehetne vízbe tenni a köldökcsonk miatt.
    Arra kellett figyelni, hogy a két szemét ne töröljem ugyanazzal a vattapamaccal, a fertőzés miatt. Szeirntem ez a forrázott víz cucc azért már túlzás. Mi még annyit csináltunk, hogy egy kis fürdető olajat tettünk a vízbe. A lányomnak nem volt sem szem sem más fertőzése.

    Sok sikert.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407737 (1)
    2006-04-30  11:55
  8. 2006. Április 30. 14:1323.

    Sziasztok!

    mi is bekenjük a fiunkat a patikai krémmel és nekünk nagyon bevált. Mi próbáltunk egyéb fürdetőket, de általában szárítja a bőrét, így amíg lehet maradunk a gyógyszertárinál! 

    előzmény:
    Szentke (15)
    2006-04-30  13:13
  9. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2006. Április 30. 14:1122.
    jaaa és soha nem haszáltam gyógyszertári cuccot, csak gabit egész az elejétől .. semmi baja a gyereknek! (ma a lemosáshoz egyszerű glicelines szappant használok, a vízbe rakok egy kis gabi fürdetőt)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (21)
    2006-04-30  14:09
  10. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2006. Április 30. 14:0921.

    ...... csak nézek.. én fogtam beletettem a vízbe, megfürdettem és kész, kivettem megtöröltem és annyi. Eszembe se jutott, hogy az arcát nem moshatnám meg a vízzel, vagy hogy olajozgassak, meg ilyenek.

    Csak annyit tettem, hogy azt a rémes hintőport amit felírtak, nem használtam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407737 (1)
    2006-04-30  11:55
  11. Torolt_felhasznalo_754032
    Torolt_felhasznalo_754032
    2006. Április 30. 13:4520.

    Én csak a patikait használom, feloldódni csak erős vízsugárban szokott, de mióta benn van a "trón", azóta rákenem, élvezi, ahogy szétkenegetem rajta. Kis kéjenc!  

    Nálunk apa volt totál betojva, mikor mondtam, fürdesse meg, mert mi van, ha velem valami történik..(ez csak ürügy volt!).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2006. Április 30. 13:4019.

    A fürdetőkrémtől csúszhat is a baba, ha nem érzed biztonságosnak, nem kéne kipróbálni. Egyébként forró vízben simán elolvad a krém, és úgy bele a kádba.

    Tényleg nem kell túlaggódni a dolgokat, simán meg lehet mosni az arcát. Majd fél éves kora után kezd prüszkölni a vízben, és egyre kevésbé tetszik majd neki, ha a szemébe megy.

    Mi nem használtunk egyéb termékeket, csak patikait. A piszkos anyagiak. Meg attól tuti nem lesz allergiás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_982291
    Torolt_felhasznalo_982291
    2006. Április 30. 13:3718.

    Egyebkent mondok egy vicceset..

    Gyerekorvos ismerosom meselte.. Behoztak egy kissebsegi kisbabat hozzajuk, hasmenessel vagy ilyesmivel. Levetkoztettek a babat, levettek a cipojet, es valami irtozatos buz jott a labarol... (sajtszag kobre emelve &nbsp

    Kerdezte a dokino, mikor furdettek a babat utojara..

    A csaladanya valaszol.. jaaaaajjj dehat doktorno draga, a gyerek meg csak 3 honapos, minek furdetni!!!

       

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407737 (1)
    2006-04-30  11:55
  14. Torolt_felhasznalo_982291
    Torolt_felhasznalo_982291
    2006. Április 30. 13:2317.

    Szia!

    Amig a koldokcsonk le nem szarad, addig vigyazva kell korbemosogatni, gondolom ezt tudod..

    Nekunk olyan kadunk volt, amiben van egy kiemelkedo resz, ahova a baba pontosan passzolt.

    Apaval furosztottuk egyutt a kicsit, en ugye ott osanyaskodtam, hogy jaaaaaj vigyazz, vigyazz.. jaaajj a futyoloje, nagyon ne huzgald, jaaaajjj a szemebe ne menjen a viz stb, a hajat alig mertem lemosni, az arcarol ne is beszeljunk...

    ~Eredmeny: apa egy ideig allt, nezte amit szerencsetlenkedek, aztan fogta, leontotte a gyerek arcat es fejet egy pici vizzel, a gyerek meglepodott, nagyokat pislogott, megmostuk rendesen mindenet, futyolo fel lett huzva.. A gyerek SOHA nem sir a furdesnel, most nagyfiuk vagyunk mar, 15 honaposak, zuhanyozas van, alig birja kivarni, hogy a kadban legyen mar, nadragostol maszna be... Fejere siman raengedem a zuhanyrozsabol a vizet, semmi baja nem lesz.

    Szoval amit javaslok: add at a ferjednek legalabb egy kicsit a furdetest, akarmennyire is Te akarod csinalni, mert az apak kevesbe tutjgatoak ilyen szempontbol.

    A gyerek nem torik ossze, bar en is azt hittem eloszor, es a fulebe is belemehet a viz, semmi baja nem lesz, sot, a tiszta viztol a szemevel se lesz semmi baj.

    A vegen mi mindig kamillas vizbe is megaztattuk egy kicsit, az jo a popsira meg futykosre is, mindenre.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407737 (1)
    2006-04-30  11:55
  15. 2006. Április 30. 13:1916.
    Én a 3-4. gyereknél tudtam ezt meg,az n. védőnő mondta.Eddig azért nem használtam,mert csak ilyen lafancok úszkáltak akármit csináltam.És így már tényleg nagyon jól használható!Úgyh most jó sokáig lesz ez,majd ha már tudnak egyedül pancsolni,akkor jönnek a habfürdők.
    előzmény:
    Szentke (15)
    2006-04-30  13:13
  16. 2006. Április 30. 13:1315.


    Aha,ezt is jó ennyi idő után megtudni, ugyanis: a VÉDŐNŐ (!!!) mondta, hogy egy borsónyit tegyünk a fürdőkádba, és ha nem oldódna fel (erről maradt meg bennem) akkor szappantartóban egy pici vízben áztassuk fel, aztán zsupsz a kádba! Erre mondtam neki azt, hogy zuhival is sikerül, meg kézben dörzsivel...

    Akkor lehet hogy ezt nem csak velem, hanem vele is közölni kéne...? Ez égés, de én köszi szépen a segítséget!!!

    És még egy kérdés: Ti mennyi idő után kezdtetek használni fürdetőket? Pl. amit a kórházban adnak Gabi termékmintát szívesen kipróbálnám... szerintetek?
    előzmény:
    mimo70 (14)
    2006-04-30  13:09
  17. 2006. Április 30. 13:0914.
    Hellóka! A fürdetőkrémet rá kell kenni,aztán leöblíteni.Ha rajta marad nem baj,mert ápolja a bőrt mint egy hidratáló.
    előzmény:
    Szentke (13)
    2006-04-30  13:03
  18. 2006. Április 30. 13:0313.
    Ennyi a jó oldala, én már eleve tubusost kaptam (még szerencse, testápolóból is utálom a tégelyest).

    Nem a csomagolás a baj, hanem hogy nagyon nehezen oldódik fel. Hány éve csinálják már, nem lehetett volna valamit könnyíteni az anyukák/apukák helyzetén...?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_754032 (12)
    2006-04-30  13:02
  19. Torolt_felhasznalo_754032
    Torolt_felhasznalo_754032
    2006. Április 30. 13:0212.

    Nekem csak az első napon utálta, utána már nem.

    A fürdetőkrémet most tudtam meg, hogy tubusban is lehet kérni...eddig tégelyben volt. A tubusosba nem kell belenyúlkálni.

    előzmény:
    Szentke (11)
    2006-04-30  12:52
  20. 2006. Április 30. 12:5211.
    Csatlakozom az előlttem szólókhoz... én ritkásan olajoztam, csak az első napokban, de akkor szinte az egész testét, mert iszonyúan ki volt száradva (a kórházban emiatt infúziót is kapott, mert a teát nem fogadta el). Egyébként fürdetőkrém - az a fantasztikus állagú...

    Egyébként én egy textil pelust vágtam 4be, és azzal fürdetünk: puhább talán, mint a törölköző... és tanúsítom: becsukják ösztönösen a szemüket, de inkább kicsavarom a pelust, és úgy törlöm meg az arcát, épphogy csak nedves ronggyal.

    A köldök miatt ne aggódj: én arra figyeltem, hogy ne nagyon maradjon vizes: törcsi, vatta, aztán hintőpor... így is úgyis leesik!

    És még valami: szerintem a Te babád is útálni fogja a fürdetést. Nem törvényszerű, de nekünk az jött be, hogy picit hűtöttünk a vizen. (Nem 37, hanem 34-35 fokos a víz). De van, akinél az válik be, ha melegebb, vagy épp hűvös víz, de melegebb fürdőszoba...
    Hatalmas könnyebbség volt, amikor 4-5 hetes kora óta szinte végigvigyorogja a fürdit. (Most 6,5 hetes, tehát már el merem kiabálni )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407737 (1)
    2006-04-30  11:55
  21. 2006. Április 30. 12:2810.

    Én anno az arcukat forralt, lehűtött vizes vattapamaccsal töröltem át.

    S még egy megjegyzés: nálunk az első fürdetésnél nyitva volt a babás képeskönyv a fürdetőkád mellett...  hogy tudjak "puskázni"  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407737 (1)
    2006-04-30  11:55
  22. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2006. Április 30. 12:189.
    Egyszerü. Egy régi frottirtörölközöböl csinálj mosdokesztyüt és azzal mosd végig a picikét. Az enyémek nagyon élvezték, mindhárman...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407737 (1)
    2006-04-30  11:55
  23. Torolt_felhasznalo_754032
    Torolt_felhasznalo_754032
    2006. Április 30. 12:158.
    Szia! Mindenki már mindent leírt! Nekem a későbbiekre van ötletem, bár, lehet, már neked van ilyen. Mikor Misi már eléggé nehéz lett és ficánkolt, akkor vettük a kiskádba az ülőkét. Azóta abban trónol, én szabadon tudok mozogni, ő csapkod, "énekel". Persze, van, amikor kézben fürdik. Azért javaslom, mert nekem nagyon bevált.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407737 (1)
    2006-04-30  11:55
  24. 2006. Április 30. 12:127.
    Prsyze vigyáztam, hogy máshová ne menjen csak a sebre mert nagyon szárít....
    előzmény:
    MKata (5)
    2006-04-30  12:09

Címlap

top