Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Bográcsban-mit?

czmary
Létrehozva: 2006. május 6. 18:08

Sziasztok!

Segítséget, ötletet szeretnék kérni Tőletek. Két hét múlva lesz a kislányom sulijában "suli-buli", ahol az a szokás, hogy minden osztály valamit főz /bográcsba/. Szeretnék ötletet, esetleg receptet kérni. Olyan ételt szeretnénk főzni, ami nem túl időigényes, általában szeretik a gyerekek, és nem is túl drága. Tavaly marhagulyást készítettünk. Nagyon finom volt, csak sok idő kellett hozzá.

Segítségeteket előre is köszönöm. czmary

  1. 2006. május 6. 23:2327.

    Köszönöm az ötleteket!

    Találtam olyat , hogy Piedone tokány. A gyorsaság kedvéért pulykamellből /nem a legolcsóbb/ hozzá hagyma, fokh, paprika, paradicsom, petruska és a végén vörösbab. Jónak tünik! Talán még lehetne beleszaggatni galuskát is??

    előzmény:
    csutak51 (24)
    2006-05-06  22:15
  2. 2006. május 6. 23:1526.

    Ez is jó ötlet, köszi!

    előzmény:
    Lianna (22)
    2006-05-06  20:05
  3. 2006. május 6. 22:2825.

    Úgy látom, előző picit szétesett, de azért használható talán 

    Még ezt is megnézheted:

    Bográcsban mit főzzek? »Süssünk-főzzünk2005-06-2215:412005-06-06 36

     

    Mostmár szép álmokat mindenkinek,  csutak

    előzmény:
    czmary (1)
    2006-05-06  18:08
  4. 2006. május 6. 22:1524.
    Szia, ezt találtam, Tangóra beírod: bogrács-sok oldal van. Ezt kimásoltam, remélem, használható: &i_page_num=50&s_url=http%3A%2F%2Fwww.megaport.hu%2Fportal%2Findex.php%3Fcat%3D41&" target=_blank>54. Receptek
    Bogrács receptkereső [Bővebben] [Szavazó] • Egészség-receptek [Bővebben] [Szavazó] • Egészségkímélő Ételek Ínyenceknek [Bővebben] .....
    http://www.megaport.hu/portal/index.php?cat=41 &i_page_num=50&s_url=http%3A%2F%2Fgrill.lap.hu%2F&" target=_blank>55. Grill.lap.hu
    Ne csak süssünk a szabadban, főzzünk is!Receptek bográcsoláshoz (új)A világ legfinomabb pörköltjeiSlambuc vagy öhön (öhöm) I. Bogrács ötletek, parázson sült ételek, nyársak, diszkoszBográcsos pörkölt cigányosanCurry-s bográcsos sertés pörköltBetyár zöldbableves bográcsbanA gulyás: egy pórétel karrierjeEgy kicsit .....
    http://grill.lap.hu/ Jó sulibulit, üdv csutak
    előzmény:
    czmary (1)
    2006-05-06  18:08
  5. Torolt_felhasznalo_359263
    Torolt_felhasznalo_359263
    2006. május 6. 20:0823.
    Sziasztok!

    Babgulyás:
    lapockát pörköltnek felrakod, bele a jól megáztatott babot, később zöldséget, a végén csipetke v házi tarhonya
    izesiteni lehet gulyáskrémmel, szalonnával a hagyma dinsztelésénél
    igaz, ez időigényes, de nagyon fini és laktató.

    Mi jövő hét szombatra tervezzük a lányom családi szülinapjára.
    De én is a slambucot v a paprikáskrumplit ajánlom, ha nincs sok idő rá
    előzmény:
    czmary (1)
    2006-05-06  18:08
  6. 2006. május 6. 20:0522.
    Szia!
    Az első bográcsozásomkor 15éves lehettem, a társaságban ketten voltunk lányok, abból csak én láttam közelről konyhát. Csirke felsőcombokat kezdtünk el főzni pörköltnek, aztán elég sok lé lett rajta, főztünk bele krumplit is. Olyan finom lett, hogy levágott flakon aljából ettek az odatévedtek.
    Ez szerintem most ideális, a csirkehúst a többség általában szereti, van még régi krumpli. Esetleg az is lehet hogy mindenki hoz pár szem krumplit otthonról akkor nem kell azt venni csak a husit. Majd írd meg mit főztetek!Ez nagyon jó ötlet!
    előzmény:
    czmary (1)
    2006-05-06  18:08
  7. 2006. május 6. 19:5021.
    Mégegyszer nagyon szépen köszönöm!! 
    előzmény:
    csipogo (20)
    2006-05-06  19:41
  8. 2006. május 6. 19:4120.
    Remelem tudtam segiteni.Tobbet nem irok,mert azok mar joval dragabb receptek lennenenk.es a gyerekek szerintem ezeket nagyon szeretik.Majd ird meg mimellett dontottel.Vagy ha van elkepzelesed.hatha talalok ra meg a receptek kozott valamit.Ha a bogracsot lejjebb engeditek a tuz fole akkor hamarabb fol.azert is irtam oda milyen tuz kell hozza.A lancal tudtok allitgatni a magassagon.Ha gyors tuz kell lejjebb.Ha kevesbe akkor feljebb. De alapjaban veve azert minden bogracsos etelhez kell ido.Mert csak ugy jo,ha a bogracsban egyutt ossze fonek az izek.Ahoz meg kozepes lang a leg jobb.Kell idot szanni a bogracsozasra.Annal jobb lessz az etel.Ez benne a lenyeg,hogy szep lassan ossze erjenek az izek.Turelem es finom etelt tudsz produkalni. Es izleni is fog mindenkinek.irjad meg majd,mit is csinaltal a vegen.
    előzmény:
    czmary (1)
    2006-05-06  18:08
  9. 2006. május 6. 19:3419.
    Burgonya leves virslivel. Hozzavalok: 80-dkg burgonya./rozsa/ .1 kozepes fej hagyma, 6 dkg fustolt szalonna. 1 evo kanal etelizesito./bar mi/ . 1 pupozott evokanal gabonakemenyito. 4 par virsli, 1 ag zellerzold,so. Elkeszites. A kockara vagott szalonna kiolvasztott zsirjaban,megfonnyasztjuk az aprora vagott hagymat.Beletesszuk a kockara vagott burgonyat, Kozepes lang felett uvegesre piritjuk.Meghintjuk gabona kemenyitovel,etelizesitovel,beletesszuk a zellerzoldet,es kb 1.5L-vizzel felontjuk.Jol atkeverjuk.es lassan puhara fozzuk. Kostoljuk meg,es ha kell sozzuk utanna. Mielott a burgonya megpuhulna tegyuk bele a felkarikazott virslit is. / en meg szoktam gazdagitani,ha van kedvem kicsi csipetkevel/.
    előzmény:
    czmary (1)
    2006-05-06  18:08
  10. 2006. május 6. 19:2518.
    Csirkegulyas: Hozzavalok: 1 db kb egy kilogrammos csirke,feldrabolva, 1 pupozott evokanal pirospaprika, 1 nagy fej voroshagyma,2 evoknal olaj,vagy 4 dkg zsir, 1 keshegyni fokhagyma krem, 1 zoldpaprika,1 paradicsom, 60-dkg tisztitott burgonya, 1 evokanal etel izesito pl /vegeta/vagy ki mit szeret. Csipetke. so. A csipetke lehet szaritott de lehet otthon elolre elkeszitett friss is. Elkeszites. A zsiradekban megfonnyasztjuk a finomra vagott hagymat. Megszorjuk paprikaval es beletesszuk a darabokra vagott csirket. Nagy lang felett alllandoan kevergetve zsirjara piritjuk. Megszorjuk etelizesitovel,beletesszuk a fokhagymakremet, a zoldpaprikat,paradicsomot, es kb 1.5L-vizzel felontjuk.Kozepes erossegu tuson lassan fozzuk.Amikor a csirke puhulni kezd beletesszuk a kockara vagott burgonyat es a csipetket. Megkostoljuk.Ha kell utanna sozzuk. Kozepes langon keszre fozzuk.
    előzmény:
    czmary (1)
    2006-05-06  18:08
  11. 2006. május 6. 19:1517.
    Csirke porkolt: Hozzavalok: Egy darab csirke,1-1,5 kg-os, 1 naggy fej voroshagyma, 4 evo kanal olaj, vagy 8-dkg zsir, 2 evokanal pirospaprika,1 zoldpaprika,1 paradicsom,so. Elkeszites: A finomra vagott voroshagymat keves zsirban kisse megpiritjuk.Megszorjuk pirospaprikaval es beletesszuk a 10-darabra vagott csirket. A zoldpaprikat es a cikkekrevagott paradicsomot is hozza adjuk.megsozzuk es kozepes langon zsirjara piritjuk.Majd kis vizet ontve ala puhara piritjuk.
    előzmény:
    czmary (1)
    2006-05-06  18:08
  12. 2006. május 6. 19:1116.
    Zoldbab fustolt hussal: Hozzavalok. 20-dkg fustolt tarja, 60-dkg zoldbab/konzerv is lehet/ ,40-dkg burgonya, 8-dkg Kolozsvari husos szalonna, 1 porehagyma/10 cm hosszu legyen legalabb/ , 1 keshegynyi fokhagyma krem,2 dl tejfol,so. Elkeszites: A nagyon szraz fustolthust elozonap aztassuk be. Egyebbkent vagjuk kockara es a durvara vagott porehagymaval egyutt tegyuk a bogracsba,amelyben elozetesen kisse kiolvasztottuk a kockara vagott szalonnat. Ontsunk ra annyi vizet,hogy ellepje,es fozzuk a hust felpuhara, Ekkor tegyuk bele a kockara vagott burgonyat,fokhagymakremet es 15-perc mulva a konzerv zoldbabot.Egesszitsuk meg ki keves vizzel.es forraljuk ossze.Sozzunk utanna,ha szukseges. Es talalas elott keverjuk bele a tejfolt. Ha friss zoldbabbol csinaljuk akkor meg a burgonya elott tegyuk a bogracsba.
    előzmény:
    czmary (1)
    2006-05-06  18:08
  13. 2006. május 6. 19:1015.
    Jó étvágyat és sok sikert, bármit főztök is!  
    előzmény:
    czmary (7)
    2006-05-06  18:32
  14. 2006. május 6. 19:1014.
    Köszike!!!!!!!! 
    előzmény:
    csipogo (12)
    2006-05-06  18:56
  15. 2006. május 6. 19:0313.
    Tutajos: Hozzavalok: 10-dkg Kolozsvari husos szalonna, 40-dkg tarhonya/ha lehet hazi/ 1-fej voroshagyma, 1 pupos evokanal pirospaprika, 1 db zoldpaprika,1 paradicsom, 50-dkg tisztitott burgonya,so. Elkeszites. A kis kockara vagott kiolvasztott,szalonna zsirjaban Kb.10-15-perc alatt aranysargara piritjuk a tarhonyat. Ezutan beletesszuk a finomra vagott hagymat.Ketszer,haromszor atkeverjuk.majd rahintjuk a pirospaprikat.Felontjuk a tarhonya mennyiseg ketszresevel egyenlo vizzel, es beletesszuk a zoldpaprikat,a paradicsomot,es a kiskockara vagott burgonyat.Megsozzuk es lehetoleg lefedve alacsony langon lassan megparoljuk.A levet a tarhonya elissza.Nagyon finom egytal etel. Es szerintem nem is annyira draga talan az otthoni arakhoz.Probalok ugy nezni.hogy ne geyen sok paprika benne.es ne legyen tul draga sem.
    előzmény:
    czmary (1)
    2006-05-06  18:08
  16. 2006. május 6. 18:5612.
    Szerbusz ide hoztam a bogracsos receptes konyvemet.Par etel receptjet bemasolom.hatha valamelyik megtetszik. Slambuc: Hozzavalok. 10 dkg kolozsvari husos szalonna. 20-dkg szaritott csusza teszta, 1 fej voroshagyma, 1 pupos evoknal piros paprika, 12 dkg fustolt kolbasz, 60-dkg burgonya, 1 db zoldpaprika,1 paradicsom. so izles szerint. A kockara vagott,felig felolvasztott szalonna zsirjaban,gyakori keveres mellett a csuszatesztat megpiritjuk.Majd beletesszuk a finomra vagott hagymat,es ket harom keveres utan hozzaadjuk a pirospaprikat.Beletesszuk a karikara vagott kolbaszt,es a kiskockara vagott burgonyat.Annyi vizet ontsunk ra,hogy 2-3 ujjnyi magasan ellepje a tesztat.Sozzuk meg.es adjuk hozza a zoldpaprikat,es a paradicsomot. Alacsony lang felett.lehetoleg lefedve ,lassan fozzuk.A fozes befejezo szakaszaban tobbszor keverjuk meg,nehogy leegjen.
    előzmény:
    czmary (1)
    2006-05-06  18:08
  17. 2006. május 6. 18:4911.
    Köszi, deaz már volt, nem voltak oda tőle 
    előzmény:
    alomarcu (10)
    2006-05-06  18:37
  18. 2006. május 6. 18:3710.
    Még  a székelykáposzta is eszembe jutott!
    előzmény:
    czmary (1)
    2006-05-06  18:08
  19. 2006. május 6. 18:369.
    Palóclevest! Olyan mint egy gulyásleves, csak van benne zöldbab és tejfölös. Eredetileg kapor is van benne, de szerintem a gyerekek -csakúgy mint én- inkább nélküle szeretik.
    előzmény:
    czmary (1)
    2006-05-06  18:08
  20. 2006. május 6. 18:338.

    Meg szalonna meg lángolt kolbász... nyamiiiii   Minél csípősebb annál jobb szerintem, bár a gyerekek ezt gondolom annyira nem preferálják

    Szóval én is a slambucot ajánlom!

    előzmény:
    ttjuli (5)
    2006-05-06  18:30
  21. 2006. május 6. 18:327.
    Igen, azt ismerem. Jó ötlet!
    előzmény:
    ttjuli (5)
    2006-05-06  18:30
  22. 2006. május 6. 18:316.
    Mi is először lecsóra gondoltunk, de a paprika, par. ára még egy kicsit húzós. Talán két hét múlva már "barátibb" lesz 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2006. május 6. 18:305.
    Slambucot is szoktunk. Tudod, mi az? Azt hiszem, a palócok öhömnek hívják. majdnem olyan, mint a paprikás krumpli, cak lebbencstészta is van benne.
    előzmény:
    czmary (1)
    2006-05-06  18:08
  24. 2006. május 6. 18:264.
    Ja, azt majd elfelejtettem, hogy a lecsó ízlett a legjobban......olyan finomra sikeredett, hogym áig nem ettem még olyan finom lecsót .
    előzmény:
    fokrisz (3)
    2006-05-06  18:20

Címlap

top