Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Esküvői szokások, babonák

Torolt_felhasznalo_342354
Torolt_felhasznalo_342354
Létrehozva: 2006. május 19. 00:18
Sziasztok.

2006. július 1én lesz az esküvőnk. 2 év múlvára terveztük, de megtaláltuk A Lakásunk és emiatt előlrébb hoztuk az esküvőt.
Páromnak sok rokona vidéki, ezért IS érdekel, meg amúgyis, hogy milyen esküvői babonák, szokások vannak? Nem állítom, hogy be is akarom tartani mindet, de érdekelne.

Előre is köszi a segítséget.
  1. De
    De
    2016. december 3. 04:2047.

  2. Torolt_felhasznalo_342354
    Torolt_felhasznalo_342354
    2006. augusztus 4. 12:0446.
    A szomszédom a gyöngysorát akarta kölcsönadni, tehát nevezzük ezt a gyöngyöst butaságnak.
    A ne vardd a saját ruhádat, azt meg sima ruhában hallottam, mikor varrni tanultam, hogy magamra varrom a szegénységet vagymi.. esküvői ruhával kapcs. nem hallottam még, de hát következtethető lenne. Ha igaz, akkor meg, védd ki azzal, hogy varj rá még vmit, de szádban legyen egy cérnaszál, mert akkor nem varrod magadra a .. bla bla. Nah.
    Szóval konkrét infóm nincs, csak következtetgetek

    És sok boldogságot
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_582401 (45)
    2006-08-04  11:47
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. augusztus 4. 11:4745.

    Sziasztok!

    Az interneten olvastam olyan babonákról, hogy ne viseljen gyöngyöt a menyasszony mert a gyöngy a könnycseppeket jelképezi és sokat fog sírni, illetve, hogy ne varrja a saját ruháját, mert minden öltés egy könycseppet jelez a házasságban... Én meg csak pislogok, mert a ruhámat magam gyöngyöztem (amúgy varrattam) és gyöngysor lesz a nyakamban...

    Nyugtasson meg vki, ugye ezek csak butaságok???  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (1)
    2006-05-19  00:18
  4. Torolt_felhasznalo_775179
    Torolt_felhasznalo_775179
    2006. június 6. 16:5044.
    Igen, a többit szabadon be lehet osztani, ill. önkéntes jelentkezések alapján eldönteni. Esetleg az Anya és az Apa szerepre is oda lehet figyelni, hogy olyan valaki vállalja, aki bírja szusszal. Mondjuk a baráti körből valaki. A többi szereplőnek csak 10-15 kört kell futnia, az nem vészes. Csak az a fontos, hogy minden játékos jól megjegyezze, melyik az ő szerepköre.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (43)
    2006-06-06  12:02
  5. Torolt_felhasznalo_342354
    Torolt_felhasznalo_342354
    2006. június 6. 12:0243.
    Köszi szépen. A többi szereplő nincs kiosztva, csak gyerek= vőlegény?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_775179 (42)
    2006-06-06  11:17
  6. Torolt_felhasznalo_775179
    Torolt_felhasznalo_775179
    2006. június 6. 11:1742.

    Remélem, még nem küldtem későn. Technikai okokból nem sikerült hamarabb. Mielőtt kinyomtatod a szöveget, érdemes az egész szövegben még jobban kiemelni a szerepköröket, mondjuk kiskapitális betűformával, vagy dőlt, félkövér betűkkel, hogy aki majd felolvassa, előre tudja, mikor kell kis szünetet tartani, vagy lassabban mondani.

    Remélem, remekül sikerül majd az egész napotok, a ceremóniától a buliig!  
    További kellemes készülődést!  

    Monyola

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (37)
    2006-05-25  16:07
  7. Torolt_felhasznalo_775179
    Torolt_felhasznalo_775179
    2006. június 6. 11:0441.

    , aki jó tanuló volt. A Keresztapa és a Keresztanya is örültek, mert azt szerették volna, ha a Gyereknek az életben semmi gondja nem lesz. A Gyerek minden vasárnap ment templomba, és vele az Apuka, az Anyuka, a Bába, a Keresztapa és a Keresztanya. A miséken a Pap szép prédikációkat mondott, keresztet vetett, hálásan az égre tekintett, majd a Gyerekre. A Gyerek időközben megnőtt. Egy szép napon nagy ünnep volt a családban: a Gyerek megházasodott. A Pap tartotta az esküvőt. A tanuk a Keresztapa és a Keresztanya voltak. Esketés végén az Apa, az Anya, a Bába, a Keresztapa és a Keresztanya gratuláltak a Gyereknek. A Pap keresztet vetett, hálásan az égre nézett, majd a Gyerekre.

    És ha meg nem haltak, még ma is futnak. Mégpedig az Apuka, az Anyuka, a Keresztapa, a Keresztanya, a Bába, a Pap és természetesen a Gyerek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_775179 (40)
    2006-06-06  11:03
  8. Torolt_felhasznalo_775179
    Torolt_felhasznalo_775179
    2006. június 6. 11:0340.

    Kis idő elteltével a Keresztanya és a Keresztapa felkeresték a Papot, aki megkeresztelte a Gyereket, aki a Keresztapa keresztnevét és az Apa családi nevét kapta. Az egész család mosolygós arccal sétált a környéken, az Apuka, az Anyuka és a Gyerek. A Bába, a Keresztapa, a Keresztanya és a Pap természetesen mind keresztet vetettek, hálásan az égre tekintettek, majd a Gyerekre.

    A Gyerek az Apja és az Anyja karjai közt nőtt fel. Minden évben karácsonykor eljött hozzájuk a Keresztapa, Keresztanya, és ajándékot is hoztak a Gyereknek. A Bába, aki a Gyerek Apjának és Anyjának a barátnője volt, szintén eljött hozzájuk. A Pap is megjelent a látogatók között, és megáldotta az Apát, az Anyát, a Gyereket, a Bábát, a Keresztapát és a Keresztanyát, de a Pap jött el, hogy megáldja a többieket is. Az iskolában a Pap ezért megtanította a Gyereket a vallásra. A Keresztapa és a Keresztanya, akik szintén pedagógusok voltak, tanították a Gyereket. Az Apuka és az Anyuka nagyon büszkék voltak a Gyerekükre, aki jó tanuló volt. A Keresztapa

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_775179 (39)
    2006-06-06  11:02
  9. Torolt_felhasznalo_775179
    Torolt_felhasznalo_775179
    2006. június 6. 11:0239.

    –  Gyorsan – kiabálta az Anyuka az Apukának. Az Apuka gyorsan elfutott a Bábához megmondani neki, hogy a Gyerek bármelyik pillanatban a világra jöhet. Az Apukának messzire kellett futnia, mert a Bába a falu másik végén lakott, a Pappal szemben. Időközben az Anyuka otthon egyre jobban érezte, hogy a Gyerek nemsokára megszületik. Szerencsére az Apuka, a Pap és a Bába időben érkeztek a Gyerek születéséhez.

    –  Ó, – kiáltotta az Apuka és az Anyuka, – van egy Gyerekünk, egy saját Gyerekünk, egy szép Gyerekünk, egy egészséges Gyerekünk, egy jó Gyerekünk!

    A Bába arca sugárzott az örömtől, amikor megpillantotta a Gyereket. A Pap keresztet vetett, hálásan az égre tekintett, majd a Gyerekre.

    Kis idő elteltével a Keresztanya és a Keresztapa felkeresték a Papot, aki megkeresztelte a Gyereket, aki a Keresztapa keresztnevét és az A

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (37)
    2006-05-25  16:07
  10. Torolt_felhasznalo_775179
    Torolt_felhasznalo_775179
    2006. június 6. 11:0138.

    Szia!

    Küldöm a kért játék szövegét:

    Főszereplő: Gyerek

    Szereplők: Apa, Anya, Keresztapa, Keresztanya, Bába, Pap

    Kellék: 7 db szék

     

    Színdarab előadása:

    A történet egy család életéről szól. A család központja a Gyerek, akit szeretném, ha a vőlegény játszana. A színészeknek egyetlen szót sem kell szólniuk, ha meghallják a szereposztásnak megfelelő szerepkörüket, futnak egy kört és visszaülnek a helyükre.

    (Menetirány kijelölése!)

     

    Egy kis faluba örömhír érkezett egy kicsi családhoz. Türelmetlenül várták a gólyát, aki a Gyerek hírét hozta. Az Apuka és az Anyuka már régóta vártak egy Gyerekre. Az Apuka és az Anyuka már a Gyerek születése előtt eldöntötték, hogy ki legyen a Keresztanya és a Keresztapa. Már a Bábával is beszéltek a Gyerek születéséről. Végre elérkezett a nagy nap. Az Anyuka már korán reggel érezte, hogy bármelyik pillanatban megszülethet a Gyerek.

    –  Gyorsan – kiabálta az Anyuka az

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (37)
    2006-05-25  16:07
  11. Torolt_felhasznalo_342354
    Torolt_felhasznalo_342354
    2006. május 25. 16:0737.
    Légyszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_775179 (34)
    2006-05-23  16:15
  12. Torolt_felhasznalo_342354
    Torolt_felhasznalo_342354
    2006. május 25. 16:0736.
    Köszi nektek az újabb ötleteket is
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_698738
    Torolt_felhasznalo_698738
    2006. május 24. 13:2335.

    Sziasztok !
    Én dunántúli vagyok, errefelé az utóbbi években nagyon elterjedt a Gyertyafény-keringő, és úgy látom, még senki nem írta. Éjfél körül, mielőtt az ifjú pár elmenne átöltözni, körbeállnak a fiatalok, mindenki kezében egy égő gyertya. Az ifjú párnál szintén. Természetesen villanyok lekapcsolva, a zenekar pedig a Gyertyafény-keringőt játsza. Az ifjú pár elkezd táncolni (kicsit nehezíti a dolgot, hogy ez nem bécsi, hanem angol keringő), majd a vége felé lassan kitáncol a teremből. Természetesen a körbenállók is táncolhatnak tovább egymással, nem kell rögtön villanyt kapcsolni. Szerintem nagyon hangulatos, csak ajánlani tudom.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_775179
    Torolt_felhasznalo_775179
    2006. május 23. 16:1534.

    Szia!

    Nem tudom, milyen korúak lesznek Nálatok többségben, vagy hogy egyáltalán hányan lesztek, de van egy jó kis játék, ami rendesen megmozgatja 7 ember lábát, és az összes többi vendég rekeszizmát.  

    A vőfély vagy a ceremóniamester a táncparketten elhelyez 7 széket, körben, kifelé nézve. Ezután megkéri a vőlegényt és még 3 férfit, 3 nőt, hogy fáradjanak oda és foglaljanak helyet. Majd felosztja köztük a szerepeket: Gyermek (többnyire a vőlegény "játssza"), Anya, Apa, Keresztanya, Keresztapa, Bába és Plébános. Miután ez megtörtént, elmondja a játékszabályt: aki meghallja a szerepkörét, az feláll és fut egy kört a székek körül. Fontos tisztázni az irányt: óramutató járásával megegyezően vagy ellentétesen fussanak. Majd a játékvezető előveszi a papírokat és elkezdi mondani a mesét, amit most így fejből nem tudok, de ha érdekel, a héten valamikor begépelem. A "Gyermek" szó kb. 20-25-ször szerepel benne, tehát a vőlegény szinte semmit nem pihen a játék közben. Persze a többiek se sokat!  

    Lehet, hogy ez így nem tűnik annyira viccesnek, de a szöveg sokat segít! Mikor először olvastam, háromszor meg kellett állnom, hogy megnyugodjak, kipihenjem a nevetést. És akkor a többit még csak hozzáképzeltem, nem láttam a futkosást. Én szeretném majd ezt is eljátsza(t)ni a mi lagzinkon. Szerintem lenne hatása!  

    Üdv: Monyola

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (30)
    2006-05-19  10:55
  15. 2006. május 19. 12:0633.
    Szerintem vőfély mindenképpen jó ha van. Akkor nem is neked kell gondolkodni a játékokon, együtt tartja és szórakoztatja a csapatot. Hidd el, nagyon megéri, nagy segítség!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (30)
    2006-05-19  10:55
  16. Torolt_felhasznalo_775179
    Torolt_felhasznalo_775179
    2006. május 19. 11:5232.

    Szia!

    Zenekart már néztünk ki, de attól még szívesen fogadom a javaslatokat, persze csak tapasztalatok alapján.   Vőfély még nincs, de azt is szeretnék majd. Köszi!
    Amúgy Tolna megyében szeretnénk majd az esküvőt meg a lagzit. Ezt csak azért írom, mert pl. Debrecenből vagy Miskolcról nem hiszem, hogy szívesen eljönnének akár zenélni, akár vőfélyeskedni.
    (Most két napig biztos nem tudom megnézni a válaszod, de amint lehet, feltétlenül elolvasom.)

    Jó hétvégét mindenkinek!

    Monyola

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2006-05-19  11:21
  17. 2006. május 19. 10:5831.
    Kérj meg vkit! barátot vagy uncsitesot hogy legyen ceremoniamester és vezesse le a játékokat azokat ne ti vezesétek le mert ugy nem akkora poén.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (30)
    2006-05-19  10:55
  18. Torolt_felhasznalo_342354
    Torolt_felhasznalo_342354
    2006. május 19. 10:5530.
    Huha, köszi nektek máris informáltabb vagyok

    Megszervezni hogy lehet? Sorozatos mázlikkal. Pl, hogy a szomszéd étteremben bankettek ellenére még pont van hely, aztán környékben egyik anyakönyvezetőnek pont van még egy helye. Barátnőd elszólja, hogy megvarrja a ruhádat és ténleg hajlandó is. Ismerős 2-3 nap alatt megcsinálja a meghívókat.. Pont ott találjak esküvői időpontot,ahol volt osztálytársam bátyja videózik, és épp ráérjen, tovább még nemtom, mert kb itt tartunk. Szóval megszervezhető, csak mázli mázli kell.

    Lakodalmas játékok is érdekelnének, naná, mert vőfély szerintem nem lesz, és akkor legalább pár dolog legyen előre kitalálva.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2006. május 19. 10:3929.

    A tojásosat bizti ismered. A menyasszonynak a völegénye nadrágszárán kell végig vinnie a tojás szerencséseknél megfözik, de voltam olyan helyen ahol nem és a végén földhözvágták volt nagy meglepi h enm volt fött.:Dügyi volt a menyasszony nem törte össze:D

    A cipős játékra csak anynir voltam olyan lagziban ahol a völegény pesti vvolt és nem szolt neki senki hogy a cipöböl ivás nem azt jelenti h beleönti a piát hanem hogy bele áll a cipöbe és ugy iszik szegény csajszi aztán vehette vissz a nedves cipöt.

    szokás még az uj asszony tánc ha már menyecske ruciban van a menyasszony akkor a házasságban élö asszonyokkal kell táncolnia.

    Ugyan igy táncola  lányokkal is mielött átöltözne.

    Ami szerintem kedves nálunk szokás hogy akinek aznap van a születésnapja a vendégek közül azt felköszönti az ifju pár 1 tortával.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_775179
    Torolt_felhasznalo_775179
    2006. május 19. 10:2628.

    Inkább játék, mint szokás a násznagy-torta is. Az ifjú pár a násznagyok részére köszönetképpen készít(tet) egy szépen feldíszített tortát - de nem piskótából, hanem egy farönkből! (Persze úgy, hogy ezt ne lehessen észrevenni!) Átadás után valahogy finoman rá kell vezetni a násznagyokat, hogy vágják fel a tortát, esetleg hogy a családjukat is meg tudják kínálni belőle, vagy bármilyen frappáns indokkal. Először egy sima nagykést kell a kezükbe adni, majd egy hegyesebb, nagyobb, esetleg a vendégek szeme előtt megélezett kést, majd előhozni egy (kis)fafűrészt.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (1)
    2006-05-19  00:18
  21. Torolt_felhasznalo_775179
    Torolt_felhasznalo_775179
    2006. május 19. 10:1727.

      Ez jó, ezt még nem ismertem!

    Nemrég fényképeket láttam egy esküvőről, ahol szintén volt egy pár játék. Az egyikhez egy lepedőre rávarrtak egy kis kantárosnadrágot kisinggel, a lepedőn vágtak egy lyukat a nyakrésznél, egyet-egyet a kezeknél és a lábaknál. A lepedőt ketten kifeszítették, majd - gondolom - megkérték a vőlegényt, hogy a nyakrésznél dugja ki a fejét, a lábaknál meg a kezét, amikre ráhúztak egy kis piros csizmát. Majd a menyasszonynak  kellett átdugnia a kezeit a kis ing ujjánál lévő lyukon. Ezután - feltételezem, hogy tejszínhabbal és penge nélkül - meg kellett borotválnia újdonsült férjét. A fényképekből ennyi derült ki számomra, de lehet, hogy volt még más is.

    előzmény:
    zsazsa40 (24)
    2006-05-19  09:59
  22. 2006. május 19. 10:0826.
    Milőtt elkezdődik a lakodalom kell tányért törni.(földhöz vágni)  Ahány darabra törik, annyi évig fognak együttélni a fiatalok. Utána persze a fiunak kell felsöpörni és a lánynak tartani a lapátot, jelképezve a közös életet)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (1)
    2006-05-19  00:18
  23. Torolt_felhasznalo_775179
    Torolt_felhasznalo_775179
    2006. május 19. 10:0525.

    Szia!

    Mifelénk az is szokás (a menyasszonytánc és a rizs- vagy aprópénzszórás mellett), hogy vacsora közben a násznép elkezdi kanállal vagy más evőeszközzel ütögetni a tányérokat, esetleg kiabálják, hogy: "Csókot!", és ilyenkkor az ifjú párnak fel kell állnia és megcsókolnia egymást.

    Kicsit off: Egyik ilyen lakodalomban kb. az ötödik csörömpölés után a pár megelégelte, hogy két falatot nem tudnak lenyelni egymás után, és ők kezdtek csörömpölni, majd a vőlegény felszólította a két főkolompost (akik általában kezdték a tányérverést), hogy most ők csókolózzanak. De nem ám a feleségükkel, hanem egymással.   Ebből is jó nagy nevetés lett.

    A másik szokás az, hogy az esküvőre érkező férfi- és fiúvendégeknek a zakójára tűztek egy-egy szál rozmaringot, kis szalag masnival megkötve.

    Kb. 20 évvel ezelőtt egy olyan lagziban is voltam, ahol vacsora után körbejárta az asztalokat a prímás, és mindenkinek elhúzta a nótáját. Ez Tolna megyében, egy kis faluban történt.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (1)
    2006-05-19  00:18
  24. 2006. május 19. 09:5924.

    Kell 6 db kalap, és kezdésnek 6 emberke, akik körbe ülnek. Majd egy jó ütemes zene, mondjuk a Surda zenéje. Ütemre kell mindig a szomszéd fejére áttenni a kalapot. A zene gyorsul, lassul.... Akinek a fején 1-nél több kalap van, mert lassú volt))) az kiesik. A kiesők vigaszdíjnak kapnak 1 pohár bort, ez meg egészen addig, amíg ketten maradnak. A nyertes kapott 1 üveg bort. Hatalmas röhögések voltak. Mondjuk nálunk sok egyetemista volt, és minden buliba bele lehetett őket rángatni)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_775179 (23)
    2006-05-19  09:49

Címlap

top