Az első közpark – népkert és nemzeti panteon (1794–1861)
Boráros János városbíró 1794-ben javasolta, hogy az elhanyagolt városszéli erdőt alakítsák át Pest város közönségét szolgáló pihenőhellyé. A világ első, köztulajdonban lévő, nyilvános közparkjára 1813-ban írtak ki pályázatot. Nebbien Henrik a patriotizmus szellemében elkészített terve nyert, az ő Városligete összművészeti alkotás: angol tájképi stílusú népkert, egyben nemzeti panteon lett.
Körönd – az első korzó (1817 után)
1817-ben hozzákezdtek a népkert kiépítéséhez, ám az eredeti terv pénz hiányában csak félig valósult meg. A Városliget az 1840-es évektől így is a pestiek legkedveltebb kirándulóhelyévé vált. A Liget kapuja, a Körönd eredetileg egy 502 m kerületű, 160 m átmérőjű sétánygyűrű volt, mely közel azonos méretű a Hősök terével. Három párhuzamos útja volt, melyeken sétálva, lóháton és két irányba kocsikázva lehetett közlekedni. A Stefánia kiépülése előtt ez volt az első korzó, mely találkozási, ismerkedési hely lett.
Városligeti tó – nagyvárosi közpark születik (1861–1896)
A tó és a szigetek kialakítását a városligeti mocsárból 1799-ben kezdték meg. Amikor a Városliget József nádor halála után működésképtelenné vált, a Királyi Szépítő Bizottmánytól 1861-ben visszakerült Pest fennhatósága alá, a város vezetése hozzáfogott rendbetételéhez. 1863-ra újraszabályozták a tavat, 1866-ban megnyílt az állatkert, 1877-től működött az artézi fürdő, 1881-től pedig szabályozták a park használatát. Működni kezdett az összes alapintézmény, az 1880-as évek közepére a Városliget nagyvárosi parkká vált, kivilágított sétautakkal és szökőkutakkal. A tó szerepe a Liget életében a korcsolyázás népszerűvé válásával felértékelődött.
Stefánia – korzó és vurstli a Városliget fénykorában (1867–1914)
Fénykorában a Városliget a polgári Budapest legnépszerűbb szórakoztató-központja volt. Cselédtől az arisztokratáig mindenki ide járt. A legnagyobb látványosságnak a Stefánia korzó számított, ahol a kocsizó, lovagló úri osztály volt a főszereplő, a köznép a néző. Az elegáns kioszkokat, a korcsolyapályát, a parkot a tehetősebbek látogatták, míg a Liget északi felében működtek a köznép szórakozóhelyei, a vurstli, a bábszínház, a körhinták, a cirkuszok, a kiskocsmák.
A huszadik század elejétől azután, mint egy olvasztótégelyben, keveredni kezdett a közönség. Értelmiségi körökben sikk volt meglátogatni a Vurstlit, megfordult itt régi fotók tanúsága szerint társaságával Karinthy Frigyes és József Attila is.
Iparcsarnok, nagy kiállítások – a Városliget mint patrióta jelkép (1885-1896)
A Nebbien Henrik által megfogalmazott terv – a Városliget mint nemzeti panteon, patrióta jelkép – az 1880-as, 1890-es években testet öltött. 1885-ben országos kiállítást rendeztek, ekkor épült meg a 14 ezer négyzetméteres Iparcsarnok és a ma is álló régi Műcsarnok.
A Városligetet a nemzeti érzés jelképes helyévé avatta az 1896-os Ezredéves Kiállítás, ahonnan közel hatmillió látogató vitte magával az itt szerzett élményt. Túl a 19. századi közérzületen, máig hatóvá tették a Városliget összetett karakterének ezt a vonását a kiállítás után fennmaradó épületek: a Vajdahunyad vára, a Közlekedési Múzeum, illetve a már ekkor tervbe vett, de csak 1927-ben felavatott Millenniumi Emlékmű és a Hősök tere.
A kulturális értékek gyűjtőhelye – Szépművészeti Múzeum, 1906 után
A korcsolyapálya, a cirkusz, a zsúfolt mulatóhelyek szomszédságába egyre újabb kulturális létesítmények települtek ide a huszadik század fordulóján és a régebbiek is megújultak.
1900–1914 között intézmények egész sora épült ki: Vajdahunyad vára (1907, újraépítés), Fővárosi Állatkert (1912, teljes felújítás), Széchenyi Fürdő (1913, fedett rész).
A Szépművészeti Múzeum felépítésével kialakult az egységes arculatú Hősök tere is. Az 1906-ban megnyílt múzeum az ország harmadik legnagyobb alapterületű középülete volt, amely egységben mutatta be a magyar és nemzetközi képzőművészet kiemelkedő alkotásait. Az így kiteljesedő Városliget, máig működő nagy közintézményeivel, a nemzet kulturális értékeinek egyik központi gyűjtő- és bemutatóhelyévé vált.
A modern egészségkultúra színtere – Széchenyi Strandfürdő, 1927 után
A zsúfolt, poros nagyváros lakóinak kezdettől a természet élményét nyújtotta a Liget. Az 1830-as években a séta, a csónakázás, a tánc jelentették a kikapcsolódást. Az 1860-as évektől népszerűvé vált korcsolyázás eleinte társasági esemény volt. A sportot kezdetben a lovaglás képviselte, majd megjelentek a kerékpárosok, jégkorongozók. A Széchenyi Gyógyfürdő 1927-ben strandfürdővel bővült, létrejött a főváros legnagyobb fürdőkomplexuma. Mindez a kibontakozó egészségkultúra egyik jelképes helyévé tette a sokarcú Városligetet.
A park huszadik századi arculata – 1900–1945 között
Fuchs Emil, Pest első főkertésze foglalkozott először az 1870-es években a Liget parkosításával. A millenniumi kiállítás után, a századfordulón Ilsemann Keresztély alapozta meg a Liget nagyvárosias képét. A harmadik jelentős budapesti főkertész, Räde Károly nevéhez fűződik 1912–1930 között a városligeti közpark ma ismert, huszadik századi arculata. Tágas közlekedőutakat, pihenésre alkalmas pázsitfelületeket létesített, játszótereket alakított ki a gyerekeknek. Az 1930-as évek közepéig a Hősök tere is parkosított volt, szökőkúttal, a Műcsarnokot minden oldalról dús növényzet vette körül.
Romba dől a Liget – bombázások és megszállás, 1944–1945
A II. világháború bombázásai romba döntötték a Városligetet. Találatot kapott az összes jelentős épület a Vajdahunyad várától a Műcsarnokig. A bombák lerombolták a Közlekedési Múzeum kupoláját, az Iparcsarnokot, megsemmisült a Gerbaud-pavilon, a Fővárosi Nagyvendéglő, a kertészeti pavilon, a zenélő szökőkút. Fegyveres harc is folyt a Liget területén, ahová azután betelepedtek a megszálló csapatok. Az állatkert állománya, a vízilovak kivételével, ekkor pusztult el teljesen. A háború pusztítása megsemmisítette a polgári életforma színtereit és intézményeit.
Államosított népszórakoztatás – 1948–1950 között
A korábbi intézményrendszer a világháborút követő néhány évben önerőből nem tudott lábra állni. Az 1948 után beköszönő új hatalom elvetette a polgári értékeket, a múltat végképp eltörölni akaró politika erőszakossága nem kímélte a Városligetet sem. Miután mindent államosítottak, a Szépművészeti Múzeumból szovjet mintára eltávolították a hazai alkotásokat, a Vurstlit felszámolták, a panoptikum viaszbabáit a földbe ásták.
Az Angolparkból Vidámpark lett, az Állatkert és a cirkusz is állami vállalatként működött tovább. Átrendezték a Ligetet, tekintet nélkül hagyományaira, ám az még ebben a megcsonkított, megkopott állapotában is megőrizte népszerűségét a nagyközönség körében.
Környezetet pusztító tömegrendezvények – 1950 után
A szocialista korszak politika-központúsága további károkat is okozott. A Liget sorsát hosszú évtizedekig a tömegrendezvények szempontjai határozták meg. 1951-ben felrobbantották a Regnum Marianum templomot, helyén Sztálin-szobrot emeltek. A Liget növényzetének közel tíz százalékát a város felőli oldalon kiirtották, a területet kősivataggá változtatták, hogy alkalmas legyen a felvonulásokra. A Budapesti Nemzetközi Vásár 1925-ben elindult sorozata is környezetromboló módon folytatódott 1974-ig vásári pavilonokkal, járművek és látogatók tömegével. A huszadik század második felének pusztító hatását napjainkra sem heverte ki a Városliget. Leromlott épületek, bazári üzletsorok, ütött-kopott sportpályák váltakoznak nagy összevisszaságban a rendezett részekkel. A parkot kettévágó, benzingőzös út, a gépkocsiáradat, a pihenni vágyók nyugalmát megzavaró, zajos tevékenységek ma még a mindennapok részei. Vannak szép, gondozott intézményei és a növényzetén is végeztek időről időre felújításokat, de a Városliget egésze a II. világháború óta nem regenerálódott.
Az anyagot összeállította: Dr. Lovas Dániel, az Élet a régi Városligetben című könyv szerzője