1956-ban a LIFE Magazin címlapján a fiatal édesanya, az akkor 27 éves Jennie Magill szerepelt. Vele készült ugyanis az a fotóriport, amiben a dolgozó édesanyákat mutatta be az újság. Az anyag “Az amerikai nő: sikerei és kihívásai” címet kapta. A magazinnak és a történelmi cikknek köszönhetően pedig ő lett a dolgozó édesanyák arca.
Ezekben az időkben az édesanyák 16 százaléka vállalta, hogy a család mellett visszamegy dolgozni. Mindez hét évvel azelőtt történt, hogy 1963-ban Kennedy elnök aláírta volna az egyenlő bérezésről szóló törvényt, és hogy kiadták volna a feminizmus második hullámát elindító The Feminine Mystique című könyvet, ami a boldogtalan amerikai háziasszonyok életét mutatta be, akik bár családosak és anyagi biztonságban élnek, mégis örömtelenek.
A riport egy évtizeddel azelőtt készült, hogy április 14-et kikiáltották az egyenlő bérezés napjának, ami arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a nőknek évente – ugyanazon munkakörökben – mennyivel kell többet dolgozniuk ahhoz, hogy ugyanazokat a béreket kapják, mint a férfiak.
1956-ban még az okozott fejtörést, hogy az édesanyák visszamenjenek-e dolgozni egyáltalán. A LIFE Magazin olvasói Jennie Magill életén keresztül ismerték meg a dolgozó édesanya jelenségét, akit a cikk rendkívül pozitív fényben tüntetett fel, holott az akkori köztudat elítélte a munkába visszatérő anyukákat, a “dolgozó anya” negatív stigmának számított.
Magill egy menyasszonyi ruhakölcsönzőben dolgozott, férje, Jim, pedig egy vasgyár junior vezetője volt. A nő számára a munkája lehetőséget biztosított arra, hogy munkatársaival ugyan, de szociális életet is élhessen, keresete pedig jelentősen növelte a családi kasszát. A munkából hazafelé menet kicsit kettesben is tudott lenni a férjével, beszélgethettek, ami lehetővé tette, hogy otthon aztán maximálisan a gyermekeikre tudjanak koncentrálni – derült ki a cikkből.
Dolgozó nőként megengedhette magának a bejárónőt, dolgozó anyaként így nemcsak a háztartás zaklatott világa jutott neki. Otthon a férje is kivette részét a munkából, a gyerekek nevelése közös örömforrásként szolgált.
Igaz, a cikkben pont maga a főszereplő, Jennie Magill nem szólal meg, ő maradt a szép és kedves arc, aki bájosan asszisztál az életükről szóló anyagban, de történetük “hangja” a férfi volt, aki annak adott hangot, hogy mennyire örül annak, hogy a felesége dolgozik. Forrás: Time