Fotó

Pride: így vonultak a fogyatékkal élők – fotók

A tétel egyszerű: minden ember egyenlő, még akkor is, ha egy olyan világban élünk, ami szembemegy ezzel. Még szerencse, hogy egyre többen vannak azok, akik nem hagyják magukat, egyre hangosabban hallatják hangjukat. Egy nappal a budapesti Pride után Nem York utcáit emberek ezrei lepték el, hogy a fogyatékkal élők Pride-ján mutassák meg erejüket.
Július 12-én New York utcáin is parádét rendeztek, melyen ezúttal a fogyatékkal élő emberek vonultak, hogy felhívják a figyelmet alapvető emberi jogaikra. Erre a napra esett a Fogyatékkal élők törvényének 25 évfordulója is, amit 1990-ben írt alá az amerikai kongresszus a fogyatékkal élők hátrányos megkülönböztetés ellen.

 

“Nem hagyom, hogy a fogyatékosságom akadályozzon engem!”

 

Miss Kerekesszék New York

 

A parádé egyik résztvevője, a 14 éves, Down-szindrómás Roxanne Fernandez, egy koronát kap az édesanyjától.

 

A parádéra speciális kialakítású taxikkal is érkeztek részvevők.

 

 

A parádén a “Little People of America” (Amerikai Kis Emberei) csoport is képviseltette magát.

 

“Az akadálymentes közlekedés polgári jog” – áll egy fiatal nő plakátján.

 Olvasd el ezt is!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.