Fotó

Menekültek, akik a Csatorna-alagúton át Angliába igyekeznek – fotók

Továbbra is több ezer menekült álmodik arról, hogy eljuthasson Angliába. A franciaországi Calais-ból mindennap nagy tömegben indulnak meg az emberek, hogy a Csatorna-alagúton át végre célba érjenek. A Getty Images fotóriportere, Rob Stothard elkísérte őket az úton.
Calais, Franciaország: Egy fiatal keresztény eritreai nő ideiglenes szállása mellett várja a továbbindulást a Csatorna-alagút felé, hogy végre ő is eljuthasson Angliába. A francia kikötővárosban hivatalos menekülttábor nem működik. A migránsok Calais külterületén, elhagyott üzemekben, azok telepein próbálnak élni.

 

Egy édesanya kézben cipeli gyermekét Calais-ban, ők is a Csalagút felé tartanak.

 

‘A feketeség nem bűn, büszke vagyok arra, hogy fekete vagyok’ olvasható egy táblán a Calais melletti, rögtönzött menekülttábor mellett.

 

Férfiak egy csoportja gyalogol az alagút felé.

 

Az etióp Fikrte megengedte, hogy fotó készüljön róla. A nő már hat éve elhagyta szülőföldjét, előbb Kenyában, majd Libanonban élt, majd 1500 eurót fizetett egy embercsempésznek, hogy Görögországig juthasson. Calais mellett várakozik ő is, hogy eljuthasson Angliába, ahol egyszer majd tanulni szeretne.

 

Egy férfi a csatorna kijárata mellett áll. Az 50 km-es csatornaalagútnak – ahol mellesleg 150 km/órás sebességgel száguldanak a vonatok – egy férfi nemrég gyalog vágott neki, sikerült is átjutnia Angliába, ám a brit oldalon őrizetbe vették, brit menekültstátuszért pedig már nem folyamodhat, mert illegálisan próbált átjutni az országba.

 

Az etiópiai és eritreai menekülteknek még egy saját építésű templomuk is van a táborban.

 

A templomban segítséget kapnak a menekültek, egy menekült édesanyja vízzel itatja kisfiát.

 

 

Sokan éjszaka sem állnak meg a menetelésben, férfiak egy csoportja Coquelles-ban, a vasúti sínek között igyekszik a Csalagút felé.

 

Lassan lemegy a nap, a menekültek kipihenik magukat.

 

Ahmed Irakból menekült, Calais mellett pihen, itt épp vizet forral kávénak.

 

 

 

Ők is Angliába tartanak a csatornán keresztül.

 

Olvasd el ezt is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.