Fotó

Felmondott, mindenét eladta, és világgá ment – fotók egy világutazó albumából

Míg sokan csak álmodoznak arról, hogy bedobják a törülközőt, felmondanak, és egy kicsit utazgatnak szerte a világban, addig mások ezt tényleg meg is lépik. Walter Chang eredetileg egy évre tervezte a kiugrást, aztán három lett belőle. Bejárt hatvan országot, megismert egy tucat embert, kultúrát – és megtapasztalta, mit jelent a szabadság. Az ő fotóit hoztuk el.

Walter Chang a gazdasági világválság idején diplomázott a New York Egyetemen film és televízió szakon. A gazdasági körülmények nem engedték, hogy álomszakmájában keressen magának munkát, helyette egy biztos technikusi állást vállalt. Bár újdonsült munkahelyét átmeneti időre tervezte, amíg a gazdasági helyzet normalizálódik, a férfi azon kapta magát, hogy elrepült három év, túlhajtotta magát, kiégett, és megutálta a munkáját. Egyre többször kellett arra gondolnia, hogy milyen jó lenne feladni mindent, és picit világgá menni, beutazni például Ázsiát; addig mindössze kétszer volt külföldön. Walter komoly spórolásba kezdett, kiköltözött a lakásából, mindenét eladta, és a barátainál, a munkahelyén húzta meg magát. 2011. szeptemberében összecsomagolt, elindult, és három évig meg sem állt. Eljutott Zimbabwéba, Kínába, Nepálba, Indiába, Koreába – csak hogy néhány megállót említsünk –, élményeit pedig megállás nélkül fotózta, videózta, de azt is megmutatta, hogy egy világ körüli út gyönyörű, de nem feltétlenül a kényelemről szól. Mivel a kiadásait évi 20 ezer dollár alatt kellett tartania, Walter ott spórolt, ahol csak tudott: reptereken aludt, sátorozott, regisztrált a Couch Surfingen, repülő helyett vonatozott, kapott jó pár ételmérgezést, tolvajok fosztották ki – de a kellemetlenségek ellenére boldog, hogy meg merte lépni ezt. Walter most egy albumot szeretne kiadni a fotóiból, ehhez a Kickstarteren gyűjt pénzt.

India, Kasmír

 

Kína, Dongcsuan

 

Észak-Korea, Phenjan

 

Kína, Longdzsi rizsterasz

 

USA, Great Sand Dunes Nemzeti Park

 

Mianmar, Bagan

 

Törökország, Kappadókia

 

India, Benáresz

 

Bali, Kuta strand

 

 

Bolívia

 

Indonézia, Kelimutu Nemzeti Park

 

Malajzia, Mabul-sziget

 

Malajzia, Malacca

 

Új-Zéland, Abel Tasman Nemzeti Park

 

Mianmar

 

Görögország, Szantorini

 

USA, Nevada, Burning Man fesztivál

Nézd meg Walter videóját is!

Nézd meg ezt is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.