Fotó

Egy szerzetes-szemorvos élete Kongóban – Hajdú D. András képei

Hajdú D. András sokszoros Magyar Sajtófotó-díjas és Picture of the Year-díjas fotográfus két hónapot töltött az Afrikai Kongói Demokratikus Köztársaságban, hogy Dr. Hardi Richárd magyar szemorvos-szerzetes munkáját dokumentálja. Ezekből a fotókból készült most kiállítás az Európa Pontban, amit november 27-től lehet majd megtekinteni.
 Dr. Hardi Richárd szemorvos és szerzetes húsz éve gyógyít Afrika szívében, a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Richárd a két magyarországnyi területű megye központjában, Mbuji-Mayiban dolgozik, a térség egyetlen jól felszerelt műtőjében.
Innen indul csillagtúraszerűen a megye eldugott szegleteibe, hogy esélyt adjon azoknak a betegeknek is, akik 600-800 kilométerre laknak a szemészeti centrumtól.

 

Tömegközlekedés nem lévén, a betegek (gyakran öregek és gyerekek) gyalogosan teszik meg az utat. Rokonokba kapaszkodva vagy bicikli csomagtartóján érkeznek Richárd ideiglenesen felállított műtőjébe a szürke hályog miatt sokszor addigra már teljesen világtalan páciensek.

 

Ahogy a doktor fogalmaz: “Ezeken az utakon 300-400 kilométer megtétele olyan, mintha azt kérném valamelyik budapesti beteg hozzátartozójától, hogy a hetvenéves vak nagymamáját tolja ki Párizsba a biciklije csomagtartóján…”

 

Sokaknak ez az egyetlen esélye arra, hogy ne vakon és kiszolgáltatottan éljék le az életük hátralévő részét egy sárkunyhó belsejében. Márpedig a betegek döntő többsége egyszerű szürke hályogban szenved.

 

Az egyenlítői nap ereje és a szűrés hiánya miatt ez a régió különösen érintett a hályogos megbetegedésekben, pedig ez a szembetegség egy 15 perces egyszerű rutinműtéttel kezelhető volna. Mindkét hályogos szem esetén ez az idő 30 perc.
Hajdú D. András kongói magyar szemorvosról készült fotóiból nyílik kiállítás az Európa Pontban
A hétéves Mbedji mindkét szemére megvakult a szürke hályog miatt három évvel ezelőtt. A Nkembében élő családja 80 kilométerről hozta be a kislányt Richárd doktor Kole-ben felállított ideiglenes műtőjébe. Az úton kézen fogva kísérték, a nehezebb terepen a nagymama a hátán cipelte Mbedjit.

 

Miután csak az utolsó műtéti napra értek oda, Richárd a protokollt felrúgva a kislány mindkét szemét egyszerre műtötte meg – hiszen ki tudja, mikor vágna neki a család még egyszer egy ilyen nagy útnak. A műtét sikerült, másnap Mbedji már tökéletesen látott. A látásával együtt visszakapta az életét is: iskolába járhat, később családot alapíthat..

 

 

 

 

 

A kiállítás november 27-étől megtekinthető az Európa Pontban.

Forrás: Mai Manó Ház

Hajdú D. András további képriportjai az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.