Fotó

“Szerelmes vagyok az Istenbe” – egy nap a Domonkos-rendi Lúcia nővérrel

Lúcia nővér korán kel és egész nap sokat dolgozik amellett, hogy napi több órát imával tölt. Szereti az életét, a hivatását, megtalálta a helyét a Domonkos-rendben. Végigkísértük egy napját.
Hány évesen döntöttél úgy, hogy apáca leszel?
Ha jól emlékszem, 15 éves voltam. 19 évesen léptem be a rendbe, és talán 13-14 lehettem, amikor elkezdtem ezzel a gondolattal komolyan foglalkozni. A családom katolikus, és ez megmutatkozott az értékrendünkben is, de abban az időben nem jártunk rendszeresen templomba sem, vasárnaponként meg ünnepeken igen, de nem nagyon láttam a szüleimet például imádkozni. Imádkozni a nagymamámtól tanultam. Kiskamaszként leginkább a társaság kedvéért mentem el szentmisére, előtte-utána beszélgettem a barátaimmal. Aztán egyszer megéreztem, hogy van ott Valaki. Valaki, aki fontos nekem, és én is fontos vagyok neki.

 

Nagyon furcsa érzés volt, eleinte nem is tudtam mire vélni, mert valahogy azt hittem, az Isten valahol távol van, és nem érdekli, hogy velem mi van. És akkor azt mondtam magamnak, hogy járjunk a dolog végére. Elkezdtem gyakrabban járni misére, és egyre jobban éreztem ott Isten szeretetét és jelenlétét. Nehéz ezt elmagyarázni, egyre valóságosabb lett számomra az Isten. Úgy beszélgettem vele, mint a barátaimmal. Feltétlen szeretetet éreztem a részéről, úgy fogadott el és szeretett, ahogy vagyok. Nagyon szíven ütött ez az érzés, mert úgy éreztem, hogy nem érdemeltem ki ezt a szeretet, és hogy nem is lehet kiérdemelni. Aztán elkezdett “udvarolni” nekem. Bármit kértem, megadta nekem.

 

Ezen ne anyagi dolgokat érts, hanem apró kedvességeket, például hogy hirtelen elkezdett zuhogni az eső, bementem a templomba, és azt kértem, bárcsak kisütne a nap, és mire kimentem, ragyogó napsütés fogadott. Apróságok, amelyekre más talán azt mondaná, véletlen, de én tudtam, hogy Isten szeretetének jelei. Levett a lábamról a szeretete, és rájöttem: szerelmes vagyok az Istenbe, és nincs az a fiú, akinek a kedvéért le tudnék mondani erről. És akkor azt gondoltam, hogy mivel ő mindent ad, az a legtermészetesebb válasz, ha én is mindent odaadok az Istennek, és ez a szerzetesség. Nem azért lettem szerzetes, mert nem láttam elég szépnek a családi életet: az én szüleim rendkívüli módon szerették egymást, és amíg az Istent meg nem ismertem, én is erre vágytam. Az Ő szeretetében azonban valami még szebbet, még jobbat, még kívánatosabbat találtam.

 

Mit szóltak a szüleid a döntésedhez?
Először nem vették komolyan, csak legyintettek, hogy majd elfelejtem, aztán furcsállották, hogy sokat járok templomba. Egy idő után viccelődtek, és azt mondták, túl makacs és szókimondó vagyok ahhoz, hogy jó apáca váljék belőlem… Amikor komollyá vált a dolog, édesapám nem szólt hozzám néhány hétig, annyira bántotta a döntésem. Azt szerette volna, ha a közelében maradok, mint a bátyám is a családjával, mert nagyon szoros volt a kapcsolatunk és nagyon szerettük egymást. Sose felejtem el, hogy amikor elutaztam, kikísért a buszhoz, és könnyek gördültek le az arcán. Sose láttam őt sírni, előtte sem, azután sem. Az volt talán az elköltözésem legnehezebb pillanata. Amikor egy év múlva eljöttek a beöltözésemre, és látták rajtam, hogy nagyon boldog vagyok, és élettel teli a közösség, ahol élek, akkor megnyugodtak mindketten.

 

Milyen gyakran találkoztok?
Évente egyszer vagy kétszer szoktam hazamenni, mert Erdélyben lakik a családom, és majdnem egy nap az út. Édesapám néhány éve meghalt, édesanyámhoz minden nyáron hazamegyek két hétre. Minden héten beszélünk telefonon, és nincs teljesen egyedül, mert a bátyám sokat látogatja.

 

Vannak barátaid, akikkel tartod a kapcsolatot?
Természetesen, régiek is, újak is. A régiek közül csak az igazán mély barátságok maradtak meg. Ők nem furcsállották, hogy szerzetes lettem, nagyon természetesen fogadták. Velük is találkozom időnként, Facebookon többekkel tartjuk a kapcsolatot.

 

Mindig habitusban jársz az utcán? Megbámulnak a ruhád miatt?
Akkor vagyok habitusban és fátyolban, ha Domonkos-nővérként megyek valahová. (A fejünkön egyébként nem fityula van, hanem fátyol, ezt csak azért mondom, mert sokan nem tudják.) Időnként civilben is járunk, pl. így takarítok itthon, vagy abban megyek futni is, vagy ha üzletbe kell mennem. Kirándulni és sportolni, pl. pingpongozni is civilben szoktunk, van pingpongasztalunk, sokat nevetünk közben. Régebben gyakoribb volt, hogy valaki megbámult a habitus (szerzetesi ruha) miatt, de most már egyre kevésbé. Engem nem igazán zavar, nem is nagyon veszem észre. Érdekes és megható tapasztalat számomra, hogy nem rám reagálnak az emberek, ha meglátnak, hanem az Istenre: van, aki odajön imát kérni a beteg férjéért, van, aki áldást kér, van, aki elmondja, hogy ő is hisz Istenben, van, aki Istenről kérdez, van, aki az Istent szidja… – nem nekem szól mindez, hanem az Istennek, akihez tartozom.

 

Ki vágja a hajatokat? Fodrászhoz jártok?
Van több ügyes testvérünk itt a rendházban, akik hajat szoktak vágni. Ez is egy jó alkalom a baráti beszélgetésre, tapasztalatcserére, én pedig kifejezetten szeretem azt, ahogyan az én “házi fodrászom” vágja a hajamat. Én is szoktam egy-két nővérnek, eddig még meg voltak elégedve az eredménnyel. Nálunk ez a családban is hagyomány volt, anyukám volt a házi fodrász, a sógornőmnek pedig ez a szakmája is, sokat tanultam én is tőle.

 

Ruhát, cipőt hogyan vásároltok? Élelmiszert?
Lehet, hogy ez kicsit furcsa lesz, de nekem nagyon természetes. Nem szokott nálam pénz lenni. A fizetésemet nem kézhez kapom, hanem mindannyiunk fizetése, nyugdíja a közös számlára megy, abból gazdálkodunk. Nincs zsebpénzünk sem, így nem rendelkezünk pénz fölött. Ez az egyik módja annak, ahogyan a szegénységi fogadalmunkat megéljük. Ha mégis kell egy meleg cipő mondjuk, mert a régi tönkrement, akkor kérek az elöljárótól engedélyt és pénzt, és veszek egy másikat, vagy kabátot, vagy bármit, természetesen figyelve arra, hogy egyszerű legyen és ne túl drága. Az élelmiszert, tisztítószert és hasonlókat nagy mennyiségben vesszük, hiszen 20 nővér él a közösségben. Egyszerűen étkezünk és élünk, de mindenünk megvan, ami igazán szükséges. Nincsenek különleges igényeink sem az étkezésben, sem az öltözködésben, sem az életvitelben. A feladatok megoszlanak a közösségben, így nem egy embernek kell mindenre figyelnie, hanem mindenki részt vállal a felelősségből is. A gazdasági felelős és az elöljáró az, akinek gondja van arra, hogy mindenre jusson elég pénz, és a számlák is ki legyenek fizetve. Ezek a feladatok, akár a “szerepkörök” is változnak, hiszen az elöljárókat három- vagy hatévente választjuk, és bárkivel előfordulhat, hogy legközelebb az ő vállára kerül ez a felelősség. Hihetetlen szabadságot ad az, hogy így élünk.

 

Van hobbid?
Szeretek fotózni, elkapni a rendkívüli vagy hétköznapi szép pillanatokat a természetben, emberek arcán, részletekben. Mostanában újra felfedeztem, hogy szeretek kötni is, most éppen több testvéremnek készül sál vagy sapka karácsonyra. Nagyon szeretek olvasni is, de ritkán jut rá időm, mert sok a munkám, és ha könyv kerül a kezembe, az is inkább filozófiai jellegű. Gyerekkorom óta sok szépirodalmi alkotást olvastam, otthon is nagy könyvtárunk volt, én pedig meglehetősen könyvmoly voltam. Sok kedvencem van, nehéz lenne választani. Angol szakosként sok mindent eredetiben olvastam, akkoriban fedeztem fel James Joyce, Flannery O’Connor, Tolkien és C. S. Lewis írásait is, akik nagyon különböző stílusúak, de nagyon megkedveltem őket. A szobám is úgy néz ki, mint egy könyvtár, főleg a sok filozófiakönyv miatt, de azt nem tudom megmutatni. Az már a clausura része, vagyis az a terület, ahová idegenek nem jöhetnek. Ilyen nővéreknek fenntartott terület az ebédlő is, vagy lent a gépterem, azt most engedéllyel tudtam megmutatni nektek. Mivel nekem a számítógép a munkaeszközöm, ezért a szobámban az is van, de ez nem szokványos. Kérdezted a tévét is, van ugyan a házban, de nem szoktuk nézni. Ha pihenni, rekreálódni szeretnénk, inkább játszani szoktunk, főleg olyan játékokat, amiben mindannyian részt tudunk venni. Természetesen vannak kedvencek: minél több nevetés fakad belőle, annál jobban kedveljük, és ebben nincs különbség idősebbek és fiatalabbak között.

 

Említetted, hogy sok a munkád. Mivel foglalkozol a tanítás mellett?
Három fontos szolgálatom van: a tanítás, a hivatásgondozás, és szeptembertől én vagyok a fenntartásunkban levő Szent Domonkos Egyetemi Kollégium vezetője is. Emellett adódnak egyéb feladatok is, most például két lelkiségi könyvet fordítok angolról magyarra. A három szolgálat közül talán a hivatásgondozás egy kis magyarázatra szorul: azokkal a fiatalokkal foglalkozom, akik a szerzetesség iránt érdeklődnek, a hivatásukat keresik. Addig kísérek valakit, amíg döntést nem hoz – van, aki közülük belép hozzánk, van, akinek másfelé visz tovább az útja.

 

Előfordul, hogy valaki kilép a rendből? Megteheti ezt?
Igen, előfordul, de nem azért, amiért általában gondolják. Legtöbbször nem azért lépnek ki, vagy nem tesznek örök fogadalmat, mert beleszeretnek egy férfiba. Sokkal inkább az istenkapcsolatra vezethető ez vissza. Ha valakit Isten nem ide hív, nem tud itt kibontakozni. De az is lehet, hogy valami miatt az élete középpontjából kikerül az Isten, és akár átveszi valami a helyét, akár nem, ez az életforma kezdi értelmét veszíteni a számára. Ez a házasságban is hasonlóképpen van: ha nem szánok minőségi időt a házastársamra, eltávolodunk egymástól. Akármi is idézi elő, előbb-utóbb meglátszik, hogy nem érzik jól magukat a rendben, nem boldogok itt, nem tudnak beilleszkedni. Vagy van olyan is, hogy ő maga nem akar elmenni, de mi mégis úgy döntünk, hogy nem való közénk, és jobb, ha elmegy. Lehet, hogy egy másik rendben megtalálja a helyét, lehet, hogy a világban találja meg, és férjhez megy. Ezt úgy tudom elmondani, hogy aki itt a helyén van, az kivirágzik, mint egy növény, ami jó földbe került. Mivel hét év kell ahhoz, hogy valaki örök fogadalmat tegyen, ennyi idő alatt azért ez ki szokott derülni.

 

Hogyan kaptad a rendi nevedet?
Ez kettős dolog, mert javasolhattam is, hogy mit szeretnék, de az általános elöljáró dönt erről, és nem mindig azt a nevet kapja a nővér, amelyiket szeretné. Nekem szerencsém volt, én a Lúcia nevet választottam, de azt is kaptam volna, bármit kérek. Hogy miért épp ez? Számomra az Isten a ragyogó szépségű élet és fény volt, és szerettem volna, ha Isten valahogyan benne van a nevemben, ezzel is kifejezve, hogy innentől egészen az övé vagyok. A lux jelentése fény, ezért választottam a Lúciát (fényes, ragyogó a jelentése), és nagyon szeretem a nevemet.

 

Huszonegy éve élsz a rendben. Nehéz volt megszokni az itteni életet?
Tizenkilenc éves koromban léptem be, akkor még nagyon fiatal voltam, nem voltak rögzült szokásaim, életvitelem. Nem volt nehéz megszoknom az itteni életet, mert nagyon vágytam az Istennek élni, és semmit sem éreztem igazán nehéznek. Sok mindenben hasonlít ez egy családhoz, hiszen mindenkinek megvan a maga feladata, be van osztva a mosogatás, a főzés, a bevásárlás, a takarítás. Mindig együtt eszünk, ez alól csak a reggeli a kivétel, mert akkor sietünk, indulunk dolgozni, és olyankor nem beszélgetünk, azt csendben költjük el. Aki otthon van, délben együtt ebédel, ami alatt részben felolvasás van a Szentek életéből, részben beszélgetünk egymással. És este, amikor mindenki hazaért már, és együtt leülünk vacsorázni, beszélgetünk, elmondjuk, hogy kivel mi történt.

 

Hetente egy este rekreáció van, amikor együtt játszunk, nevetünk, a fiatal nővérek nagyon kreatívak, és könnyű vidám hangulatot teremteni. Természetesen alkalmazkodnunk is kell egymáshoz, ahogyan egy családban is. Mindenkinek vannak nehéz napjai, de szerethető tulajdonságai is. Mégis, egészen más ez, mint egy család. Mi nem egymást választottuk, amikor beléptünk a közösségbe, inkább azt mondanám, az Isten választott és gyűjtött egybe minket. Mi nem egy életre tartozunk egyetlen házhoz, az elöljáró bármikor áthelyezhet minket egy másik rendházba, ha ott nagyobb szükség van ránk, ezért fontos megőrizni azt a lelki szabadságot, amivel bármikor indulni tudunk.

 

Mennyi időt töltesz imádkozással?
Hajnalban, öt ötvenkor van az első ima itt a rendházban, aztán fél hétre közösen átmegyünk a templomba. A mise után reggeli, aztán mindenki elmegy egy órára magában imádkozni, így indul a nap. Napközben mindenki végzi a maga feladatát, aki otthon van, a közösségben, délben összegyűlik a napközi imaórára. Este közös, csendes szentségimádás van, közös Vesperás és Kompletórium (esti imaórák). Átlagosan körülbelül 4-5 óra ima van egy napban.

 

Van barátnőd itt a rendben?
Én ezt nem így fogalmaznám meg, de vannak nővéreim, akik közel állnak hozzám, van, akinek a mondatait is be tudom fejezni, mert már hosszú évek óta ismerjük egymást és sok mindent átéltünk együtt, sok mindenen átsegítettük egymást. Ez bizonyos szempontból a többi testvéremre is igaz. Szoktam néha azt mondani, hogy visszatekintve azt látom, jobbá szerettek engem a közösségben, kihozták belőlem a legjobbat. Van egy nővérem az “ikreim” közül, akikkel egyszerre léptünk be a közösségbe, együtt tettünk fogadalmat.

 

Az első főiskolás éveken együtt küzdöttük át magunkat, sokat beszélgettünk az imádságainkról és istenélményeinkről, és mély barátság szövődött közöttünk. Ő a legközelebbi testvérem a sok közül. A testvéri közösségi élet számunkra, domonkosok számára nagyon fontos, életünk egyik alappillérét képezi az imádság, a prédikáció, a stúdium és az engesztelés mellett. Van havonta két úgynevezett “csendes nap” is, amikor elcsendesedünk, az egész napot egyedül az Istennel töltjük, ilyenkor sétálok, elmélkedek, imádkozom, nincs más feladatom. Ez nagyon jót tesz, olyankor pihenek igazán, és hosszabban tudom megbeszélni az Úrral a hétköznapi örömeimet és nehézségeimet.

 

Ha szeretnék egy kicsit csöndben pihenni, akkor bejöhetek, itt alhatok nálatok?
Igen, van lehetőség arra, hogy valaki eljöjjön elcsendesedni egy-két napra. Bekapcsolódhat a mi imánkba is, vagy visszavonulhat imádkozni, elmélkedni, pihenni. A perjelnővel kell előtte egyeztetni, hogy legyen szabad vendégszoba. Talán kevesen tudják, hogy több szerzetesi közösségben van erre lehetőség, így nálunk is.

 

Tisztában vagytok a hírekkel? Beszélgettek erről?
Természetesen. A menekültkérdésről és a terrorizmusról többször is beszéltünk, arról is, hogy mi az, amit az emberség, a szolidaritás és az evangélium jegyében tehetünk. Mindkét kérdés nagyon elszomorít és együttérzésre indít, vannak rendtestvéreink Irakban, akik a menekülttáborokban próbálják élhetőbbé tenni az életet, és épp iskolát nyitottak a gyerekek számára, értük személyesen is aggódom. Komplex problémák ezek, és minket is foglalkoztatnak, imádkozunk a menekültekért, a békéért, a szolidaritás, segítőkészség és bölcsesség ajándékáért Európa számára.

 

Neked filozófiából doktorátusod van, mellette angol nyelvtanári és fordítói diplomád. Megszokott, hogy ennyire tanult apácák élnek a rendben?
Nálunk, domonkosoknál fontos a képzettség. Főként azért, mert prédikáló rend vagyunk, és jobban át tudjuk adni az igazságot, amire az életünket is rátettük, ha tanultak vagyunk. Hiszen ez a feladatunk. A rend vezetői mindenkinek igyekeznek a lehető legkomolyabb képzést biztosítani, és igen, legtöbbünk diplomás. A prédikációt leginkább a tanításban éljük meg (de nem csak kizárólag ebben), így vannak közöttünk nemcsak hittanárok, hitoktatók, hanem fizika, kémia, matematika, történelem és egyéb szakos tanárok, de ugyanígy van pszichiáter és közgazdász is.

 

Persze, az önmagában semmit sem jelent, hogy valakinek hány oklevele van, ezzel nem kell és nem is szoktunk dicsekedni, ez csupán eszköz ahhoz, hogy hitelesen és hatékonyan hirdethessük Isten igéjét.

 

Én magam filozófiát tanítok a Sapientia Hittudományi Főiskolán, rajtam kívül még négy nővér tanít ott különféle teológiai vagy etikai tárgyakat. Ma egy szemináriumom meg egy tanszéki megbeszélésem lesz, délután pedig egy metafizika-előadásom.

 

Nagyon szeretek tanítani, számomra ez lehetőség, hogy a gondolkodás szenvedélyét felszítsam a fiatalokban – és ha odajön egy hallgatóm, hogy szeretné a filozófiát komolyabban tanulni, akkor örömmel segítek neki.

 

Annak is nagyon örülök, amikor egy volt tanítványom évek múlva ír, hogy most értette meg mindannak a fontosságát, amit metafizika-órán a lételméletről vagy a jóról, igazságról tanultunk, vagy milyen jól fel tudta használni mindazt, amiről tanult. Ennek nagyon örülök, ezért érdemes tanítani.

 

Hány nyelven beszélsz?
Magyarul, románul, angolul, németül, franciául, olaszul. Olaszul azért, mert a filozófiát Rómában hallgattam, és olaszul írtam a disszertációmat is, közel kilenc évig éltem ott, nem lehetett nem megtanulni. A Gregoriana pápai egyetemnek, ahol tanultam, hat hivatalos nyelve van: latin, olasz, angol, német, francia, spanyol, és ezeken mind meg kellett tanulni olvasni ahhoz, hogy valóban értelmes kutatómunkát lehessen végezni, és a szakirodalmat fel lehessen dolgozni.

 

A világi életből két nagyon fontos dolog nem adatik meg neked: a gyerek és a férj. Nem szoktál erre gondolni?
Beszéltünk már arról, hogy Isten szeretete mennyire intenzív és magával ragadó. Szokták mondani azt is, hogy a szerzetesnőnek Jézus a jegyese. Valóban, ez egy jegyesi szeretetkapcsolathoz hasonlít a leginkább. Folyamatosan dolgozom azon, hogy a kapcsolatunk ennyire mély maradjon, hogy Krisztus maradjon az életem középpontjában, épp úgy, ahogyan egy házasságon is dolgozni kell, hogy ne üresedjen ki. Tehát a szerelem jelen van az életemben, ha nem is pont úgy, mint a világi férfi-női kapcsolatban.

 

Ami a gyerekeket illeti, szerintem a női mivolthoz szorosan hozzátartozik a termékenység, a gondoskodás. Mielőtt beléptem a rendbe, a bátyám kisfiát én is neveltem, mivel a szüleinek dolgozni kellett, sok időt töltött velem, nagyon közel álltunk egymáshoz. Hároméves volt, amikor beléptem a rendbe, és sokáig ő hiányzott legjobban. Azóta is közel állunk egymáshoz, bár már elvégzett egy egyetemet, és kezd a saját lábára állni.

 

Attól még, hogy szerzetes vagyok, nem szűntem meg nőnek lenni, és az sem vált lehetetlenné számomra, hogy az életem termékeny legyen: másoknak segíteni, őket egy jobb és mélyebb istenkapcsolatra segíteni, békét vinni az életükbe, tanítani, nevelni, a rám bízottaknak gondját viselni.

 

Sokat mosolyogsz és elégedettnek látszol. Ritkán találkozom ennyire kiegyensúlyozott emberrel…
A helyemen vagyok, szeretem az életem, az Istennek élhetek egy olyan közösségben, ahol mindenki érte él és dolgozik – megtaláltam azt a földet, ami a legjobb táptalaj nekem. Ha újrakezdhetném, ugyanezt választanám.

 

Hasonló témában további cikkek az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése