Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Életmód

“Apáca vagyok, rengeteg unokával”

Nem akart apáca lenni, aztán mégis az lett. Nem akart soha külföldre menni, mégis 17 éve él a Fülöp-szigeteken, és szegény sorsú, sokszor bántalmazott gyerekeken, tinédzsereken segít Fábián Edit, aki az életéről és a missziójáról mesélt nekünk.

Hogy került a Fülöp-szigetekre az apáca, aki mindig is Magyarországon szeretett volna maradni?

1991-ben, amikor már fogadalmi nővér voltam, kölcsönkaptunk egy nyaralót a Balatonon, és pár napra lementünk a nővérekkel egy Wartburggal meg egy nagy tévével. Este a tévében láttunk egy dokumentumfilmet arról, hogyan űzték el a Fülöp-szigeteken az akkori diktátort, véres forradalom helyett rózsafüzérrel. Kétmillió ember ment ki az utcára, a tankokkal szemben álltak a szerzetesek, a nővérek rózsafüzérrel a tömeg élén, és hiába adta ki a tűzparancsot a diktátor, Ferdinand Marcos, a katonák nem lőttek, hanem átálltak, és Marcosnak menekülnie kellett. Miközben néztük ezt a filmet, megszólalt bennem a hang, hogy ezt az országot szeretném szolgálni. Persze jött a másik hang is, hogy Edit, mi a csudát akarsz, hogy mennél te oda, és különben is, neked itt a hazádban a helyed.

Mindig tudta, hogy apáca akar lenni?

Nem akartam én nővér lenni, sőt Magyarországot sem akartam elhagyni – mégis apáca lettem, és már 17 éve élek a Fülöp-szigeteken. Egy Bordány nevű kis faluban nőttem fel, ahol az előző rendszerben, ugye, nem volt divat hittanra járni. Az anyukám hívő ember volt, ma is az, így nekem is kellett templomba járni és hittanra. De csak jártam, ahogy a többiek, akkor még nem éreztem, hogy Jézus él bennem.

Aztán, amikor felvételizni kellett középiskolába, a legnagyobb titokban egy katolikus iskolába jelentkeztem, nagy titok volt ez a faluban is, az iskolában is, még a saját apukám előtt is. Emlékszem, amikor kiderült, hogy felvettek oda, az iskolaigazgató eljött, hogy meggyőzze az apámat, ne engedjen oda, de az anyám erős akaratú asszony, és szerencsére nem lehetett eltéríteni engem sem.

Tanítványai anyának, az ő gyerekeik pedig nagymamának hívják

Amikor Edit 17 évvel ezelőtt missziós nővérként a Fülöp-szigetekre került, létrehoztak egy alapítványt (ACAY Mission Philippines), amely utcagyerekeknek, fiatalkorú bűnözőknek, és erőszakot elszenvedett lányoknak segítenek megtalálni önmagukat, beilleszkedni a társadalomba, és eltartani önmagukat. Az UNICEF adati szerint a Fülöp-szigeteken minden negyedik nőt erőszakolták már meg, sokszor valamelyik családtagjuk.

Edit nővér és társai egy olyan otthont tartanak fent, ahol egy két és fél éves program keretében tinédzser lányoknak tanítják meg feldolgozni a velük történt szörnyűségeket, de a lelki gondozás mellett a gyakorlati életre, az önállóságra tanítják őket: főzni, takarítani, angolul beszélni, másoknak megnyílni, önéletrajzot írni, munkát keresni, és ami a Fülöp-szigeteki szegény rétegnek teljesen elképzelhetetlen, pénzt félretenni.

“A szegény sorsú szülők úgy tartják itt a Fülöp-szigeteken, hogy Isten adta az életet, de a szülő azt csinál a gyerekkel, amit akar. Ezért is a sok családon belüli erőszak, és ezért van az, hogy a gyereknek kötelessége eltartani a szüleit, ha már idősebb” – magyarázza Edit nővér. Az iskola alatt segítenek a bántalmazott, tinédzserkorú lányoknak alkalmi munkákat találni, így annyi pénzt összespórolhatnak, hogy miután befejezték a programot, fél évig tudnak lakást bérelni belőle, és azalatt állandó munkát találni.

A bentlakó lányok az iskola utolsó évében és sokan utána is önkéntes feladatokat látnak el, segítenek hozzájuk hasonló sorsú gyerekeken. A növendékek vissza-visszajárnak az otthonba karácsonyozni, húsvétolni, de sokan kapnak jogi segítséget vagy akár házassági tanácsadást. Editet és nővér társait sok tanítvány anyának, az ő gyerekeik pedig nagymamának hívják. “Hatalmas családom van, ahogy mindig is szerettem volna” – tette hozzá Edit nővér.

 

 Aztán a kis faluból a Fülöp-szigeteken kötött ki, rengeteg gyerek között.

Végül találkoztam egy francia nővérrel, és kimentem Franciaországba öt hónapra képzésre. Aztán öt év lett belőle. Ott találkoztam Szofi nővérrel, és ott toboroztak Manilába utcagyerekek segítésére missziót. Gondolkodtam: jöttek az érvek, és ellenérvek – nem akartam gyerekekkel foglalkozni, úgy éreztem, hogy nincs türelmem. Aztán itt jön be a hit, az ellenérvekből lassan meggyőződés lett, hogy ki kell menni. Életemben nem jártam Európán kívül. Olyan volt az egész, mintha leugranék egy szikláról. Így 1997. október 21-én megérkeztem Manilába, ami akkora sokk volt, hogy az első 1-2 hónapban azon gondolkodtam, hogyan tudnék visszamenni.

Miért, mi volt a váratlan? Ennyire nehéz a misszió?

Egyszerűen képtelen voltam megszokni az állandó bűzt, azt hogy az utcán főztek, mostak, ravatalozták a halottaikat. Az első héten megcsípett egy pók, és rémisztően bedagadt a lábam, nem tudtak vele mit kezdeni az orvosok. Gondoltam, végre visszamehetek Európába. Kértem Istent, hogy küldjön jelet, mert ha nem lesz jel, nem tudok itt maradni. Aztán megkaptam a jelet: karácsonyra készültünk, és a nővértársam egy éneket tanított a gyerekeknek. Ötven piszkos kis gyerek énekelt, és akkor megkaptam a jelet, éreztem, itt a helyem. Három évig haza sem jöttem.

Nincs honvágya?

21 évesen jöttem el Magyarországról, még pár év, és többet éltem itt, a Fülöp-szigeteken, mint otthon. Eleinte nem is volt honvágyam, mert aki missziót teljesít, mindenhol otthon érzi magát. Viszont az anyukám és az öcsém, még mindig Bordányban él, és amióta megszülettek az öcsém gyerekei, igen, van honvágyam.

Az alapítvány nemcsak lányokkal, hanem börtönviselt fiatal kamasz fiúkkal is foglalkozik. “Amikor a Fülöp-szigetekre érkeztem, a felnőtt börtönökben is voltak gyerekek. Már 9 éves kortól bebörtönözték az utcagyerekeket, akik nagyon könnyen bekerültek lopásért” – meséli Edit. “Más szervezetekkel együtt sokat dolgoztunk egy új törvényért, 2006 óta 15 év lett a korhatár” – tette hozzá. Edit, a többi nővér és a világi munkatársak is börtönökbe járnak, hogy a szabadulás utáni életre készítsék fel a fiúkat.

Az egyik legnagyobb büszkeségem, hogy az egyik börtönviselt fiúból nemzetközi szinten elismert programozó lett, aki a mai napig visszajár, és segíti az alapítvány munkáját, pénzzel is támogatja a szegény gyerekek tanulmányait.”

2013 novemberében óriási tájfun és cunami pusztított a Fülöp-szigeteken, 20 ezer ember eltűnt. Edit nővér alapítványa “örökbe fogadott” egy teljesen letarolt falut, ezt szeretnék most újjáépíteni a pártfogoltjaik segítségével.

 
Mikor jött először a felismerés, hogy apáca lesz?

Jött a középiskolánkba egy lendületes amerikai nővér, és nekem nagyon szimpatikus volt, beszélgettem vele, és közben egyszer csak arra gondoltam, én is ilyen nővér szeretnék lenni. “Jaj, nehogy már!” – válaszolt rögtön rá a másik felem. Én nagy családot akartam, gyerekeket, és azonnal Szabó Magda Abigélje ugrott be. Na, amiatt aztán végképp nem akartam apáca lenni. Az osztályfőnököm, aki szintén egy nyitott apáca volt, azt mondta, hogy ahogy engem ismer, inkább éljem az életem kedvem szerint, ne akarjak mindjárt apáca lenni. Meg is nyugodtam, aztán éltem tovább az életem tisztességgel, tudatosan.

És aztán mégis nővér lett.

Érettségi után az hajtott, hogy önálló legyek, munkát kerestem, albérletet Budapesten, és a Szent Anna Mozgássérültek és Vakok Otthonában kezdtem dolgozni. Teljesen kétségbeestem, mert előtte még mozgássérültet nem is láttam, kicsit féltem tőlük, hogy mit fogok velük kezdeni. Rengeteget tanultam aztán tőlük, és közben a városmajori templomba jártam, ahol nagyon erős közösséget találtam.

Ekkor jött egyszer csak egy francia nővér, beszélgettem vele, és megint megszólalt a hang, hogy nekem apácának kell lennem. Olyan nehéz elmagyarázni, ez olyan, mint valami belső tűz, éget, és meg kell csinálni. Szóval így lettem 1988-ban egy francia alapítású laikus közösség első magyarországi nővére. Nem mertem elmondani otthon még az anyukámnak sem.

Nem mondta a család, hogy ne válassza ezt az utat?

Anyukám örült neki, azt mondta, ő is apáca akart lenni, de a rendszer miatt nem lehetett. Az apámat reggeli közben megkérdeztem, hogy mit szólna hozzá, ha úgy döntene a lánya, hogy apáca lesz. Erre csak felnevetett, és közölte, hogy nem lepődne meg, mert tudja, hogy az ő lánya mindig bolondokat csinált. Mondtam neki, hogy tényleg bolond vagyok, és ezzel el volt intézve, utána mindig büszke volt rám. Én az otthonban a lányoknak is azt tanítom, merjék a szívük vágyát követni, mert van hozzá joguk.

Még többet a misszióról Edit nővér Facebook oldalán, itt olvashatsz!

 

Ha te is szeretnél segíteni:

ACAY Mission Philippines alapítvány francia számlaszáma:
BanqueSociétéGénérale Marseille Entreprises
30003 01269 0003 7271 240 46
IBAN : FR76

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top