Jobb, ha felkészülünk: az idei menekültáradat durvább lesz, mint tavaly. Idén ugyanis már év elején, a fagyokban többször annyian indultak útnak, mint tavaly ugyanekkor; főleg Szíriából, de Irak és Afganisztán harcok sújtotta részeiről is tízezrek érkeztek Európába, még mielőtt beköszöntött a tavasz, az igazi hullám pedig várhatóan most indul.
Az egyik fő különbség a tavalyihoz képest – a számokon túl – az, hogy míg múlt nyáron valóban feltűnően sokan voltak a férfiak, akik menekülttáborokban hagyták családjukat, hogy – elmondásuk szerint – előbb biztosítsák a jobb életet, hogy aztán Európában újra találkozzanak, addig idén főleg teljes családok indultak el, gyerekekkel, idősekkel, betegekkel. Jó részük egy helyre érkezett: a görög–macedón határra, Idomenibe.
Idomeni az európai menekültválság jelenlegi gócpontja, és nagyjából pontosan illusztrálja, hogy a kontinens még egy év után sem készült fel az áradatra, leszámítva persze a humánus “megoldásnak” aligha nevezhető szögesdrótokat és falakat. Az idomeni menekülttábort pár ezresre és átmenetire tervezték, ám elég gyorsan kiderült: tartós lesz és több tízezres. Jelenleg majdnem húszezren rostokolnak ott, tanácstalanul, naponta egy-két ezren érkeznek, míg a határon ad hoc jelleggel pár tucat, jobb esetben pár száz főt engednek át. A tábor spontán bővül, határai már nincsenek, csak egymás hegyére-hátára beállított sátrak, a felnőttek sorban állnak, hogy a civilek biztosította élelemhez, vízhez és orvosságokhoz hozzájussanak, vagy éppen tűzifát gyűjtenek a hideg éjszakákra.
Aztán ott vannak a gyerekek. Róluk fölösleges hosszan írni, inkább megmutatjuk. Egy hetet töltöttem el a táborban, illetve azon belül a Vöröskereszt magyar alakulatának sátrában. Gyerekeket fotózni persze olcsó hatásvadászat – gondoltam, amikor megérkeztem, nem is szerettem volna erőltetni a témát, ám a képek útközben valahogy maguktól jöttek, meg akartak születni. Ők ugyanis éppen hogy nem a tábor és az egész válság szomorú, tragikus arcát adják, hanem a vicceset, az emberit, megmutatják, hogy a több ezer kilométer gyaloglás, a háborúk, a betegségek, az embercsempészet ellenére is egyszerűen csak gyerekek maradnak.
A rendőrség ugyan egyszer oszlatott könnygázzal is, a tüntetések azonban többnyire békésen zajlottak. Mindenki egyet kért: nyissák meg a határt!
A Vöröskereszt betegeinek majdnem fele gyerek volt, főleg lázzal, köhögéssel, néha súlyos, életveszélyes fertőzéssel
Hát ilyen az, amikor több száz gyerek először lát bohócot
Aki már van olyan idős, hogy elvan egyedül, azt többnyire egyedül is hagyják a szülők, amíg sorban állnak
A képen Juhász Ágnes a magyar orvos, aki a zirci háziorvosi székből állt fel, hogy segítsen. A gyerekek a vizsgálatokat sokszor fegyelmezettebben tűrik, mint a felnőttek.
Néha nem
Amikor nem látnak más megoldást, a szülők sokszor egyszerűen bedobják a gyerekeket a kerítés mögé, az ételsorba. Kevesen tiltakoznak.
Pontosan nem derült ki, mi baja, de ezt a kislányt valaki valamikor valahogy bántotta. Ilyenkor kevés a gyulladáscsökkentő.
Van, hogy csak pihenni érkeznek a Vöröskereszthez. Hagyják őket.
Rögtönzött ugrálókötél
Nagyon sok a félárva gyerek, akinek az anyja vagy az apja meghalt, elkeveredett. A szülő, aki vele maradt, igyekszik maga mellett tartani.
A legtöbben ott segítenek, ahol tudnak, például gyűjtögetnek
Szír anyuka egy hónapos gyerekével. Ha jön a háború, menni kell, akár újszülöttel is.
Asztma
Beköltözés
Háromfős csapat irányítja a munkálatokat
Varázspálca, fogkefe További képriportjaink menekülttáborokról:
- Tömegek éjszakáznak a hideg szántóföldön – Menekültek a szlovén határnál
- Nincs vesztenivalójuk! – menekülthelyzet a görög–macedón határon
- Röszke: menekültek elhagyott tárgyai a sínek mentén