Fotó

Ilyenek voltunk gyerekkorunkban – fotók

A családi fotóalbum az egyik létező legjobb műfaj, pláne ha a 20-25 éves fotóit nézi vissza az ember. Pont ezt tettük mi is, sőt bevállaltuk, hogy megmutatjuk, hogy néztünk ki gyerekként: súlyos szemüvegben, vicces hajakkal és hétköznapi szorongásokkal.
Bevállaltuk: fellapoztuk a családi fotóalbumot

ENIKŐ: Szeretem ezt a fotót, mert anyukám és a nagymamám szobájában is kint volt/van a falon. Emlékszem, nagyon sírtam a fotózás előtt, mert minden lánynak szép volt a haja, nekem pedig “fiús”. Ráadásul anya elfelejtette a fotózást, és a királylányjelmezt sem akarták odaadni. De amikor felvettem, úgy éreztem magam, mint egy hercegnő. Beleszerettem. Ehhez képest most, 33 évesen el nem tudnám képzelni, hogy valaha ilyen ruhában vonuljak az oltár elé. Hercegnőből a fekete kisruhákért és pink cipőkért rajongó felnőtt lettem.

Bevállaltuk: fellapoztuk a családi fotóalbumot

GRÉTA: Ezen a képen 7 éves voltam, apám ölében ülök épp. Bár nem volt koronám, királylány voltam már akkor is – és ezúton üzennék a kicsi Énnek: “Bátor vagy és erős! Látod? Idáig jutottál! Ez még csak a kezdet! A múlt a miénk, az emlékeink örökek, a szeretet pedig önzetlen.  Persze van még mit tanulnunk. Szép volt, kicsi lány!”

Bevállaltuk: fellapoztuk a családi fotóalbumot

ORSI: Amikor ez a kép készült, 10 éves voltam. 4. osztályos. Pici koromban féltem a fotósoktól, mindig elsírtam magam, amikor fényképeztek. Jól látható, ezen a képen sem vagyok túlságosan feldobódva. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy rettentően kiálltak a füleim. Az osztálytársaim jó fejek voltak, és nem csúfoltak, de engem nagyon zavart. Egy műtétnek köszönhetően a kiálló füleknek ma már nyoma sincs, és a fotózás iránti fóbiám is nagyjából leküzdöttem, legalábbis nem sírom el magam, ha fényképezőgépet látok.

Bevállaltuk: fellapoztuk a családi fotóalbumot

NÓRA: A kép Szántódon készült nyáron, a vasútállomáson. Első gimi után, olyan 16 éves lehettem. Életemben először és utoljára volt ilyen rövid hajam, és nagyon vicces volt megtalálni ezt a képet. Örülök, hogy keresgélni kellett, mert egy csomó olyan kincsre bukkantam, amit régen elfelejtettem. Egyébként én imádtam gimnazista lenni, ha visszamehetnék az időben, akkor újra kezdeném a középiskolát: rengeteg buli, jó társaság, sok barát, szóval csupa jó élmény… Mi rendszerváltó évfolyam voltunk, ’89-ben voltam elsős, lehet, hogy ez is hozzátesz egy kicsit ehhez a nosztalgikus hangulathoz. Nemrég volt osztálytalálkozónk, amikor ismét kiderült, hogy bármikor és bármeddig tudunk egymással beszélgetni, nevetgélni.

Bevállaltuk: fellapoztuk a családi fotóalbumot

ANETT: Ez a kép 1989-ben, a Sülysápi Óvoda fotózásán készült. Azt hiszem, 3 éves vagyok rajta, kiscsoportos. Elég korán kezdtem az ovit, mert anyunak vissza kellett mennie dolgozni, de nem bántam, imádtam óvodásnak lenni. A sok játék, a sógyurmák (amiket állandóan nyalogattam a többiekkel), az építőkockák és a babák mindig ott voltak a teremben, és csak arra vártak, hogy játszhassunk velük. Azt hiszem, ez ritka dolog, de én alig vártam, hogy reggelente mehessek oviba. Én voltam az első, aki mindig ott volt, mert anyu korán járt dolgozni, és én voltam az utolsó is, akit elvittek, de sosem bántam, mert legalább mindig tudtam játszani mindennel, és nem kellett harcolni érte a többi gyerekkel.

Bevállaltuk: fellapoztuk a családi fotóalbumot

ZITA: Egész helyeske kislány voltam. Úgy tizenkét éves koromig. Aztán történhetett valami, nem tudom, elraboltak az ufók, vagy ilyesmi, de következett egy elég rémes korszak. A fotóimon az látszik, hogy nagy igyekezettel próbáltam valamilyen rám jellemző külső megjelenést komponálni, olyat, ami nem kislányos, hanem minimum lányos. Ez nemhogy nem sikerült, de szörnyűbbnél szörnyűbb dolgok történtek. Elsősorban a fodrásznál, bár szerintem az optikusokkal sem stimmelt minden abban a korszakban. Az én főbűnöm kétségtelenül a dauer. Nagyon korán rátaláltam erre az akkor csodafegyvernek tűnő dologra, amitől végre nem hajam volt, hanem frizurám. Hogy milyen, arról ne beszéljünk. Már önmagában a dauer rémes dolgokra képes, de a mellé társított vágástechnikák szerintem még a nyolcvanas években is meghökkentők lehettek. És akkor még jöttek a szemüvegkeretek, amelyekből valószínűleg kizárólag rondákat árultak. A nagy igyekezet ellenére valószínűleg nem lehettem teljesen elégedett a művemmel, mert emlékszem, elég komplexusos voltam (ez persze a fejemen kívül a többi testrészemről is szólt). Aztán tök jól sikerült regenerálódnom, és úgy húszéves korom óta kimondottan jóban vagyok a külsőmmel – eltekintve 3-5 ide-oda mozgó kilótól, de ma már az se érdekel. Remélem, a mai lányok felszabadultabbak, és nagyon remélem, hogy az enyém is az lesz. Majd megpróbálom elmagyarázni neki, hogy azokat a részleteket, amiken a nők annyit görcsölnek, a kutya nem veszi észre – a férfiakról nem beszélve. És hát nem is igazán fontosak.

Bevállaltuk: fellapoztuk a családi fotóalbumot

SZIMONETTA: A kiskori képem karácsonykor készült, 3 éves lehetek. Akkor még a nagymamámnál laktunk egy nagy szobában a szüleimmel és az egyik kisöcsémmel együtt. Emlékszem azokra a karácsonyokra, az őszinte izgalomra, ahogy a szobában vártuk, hogy megérkezzen a Jézuska, vagy ahogy megláttuk a feldíszített fát a szánkózásból hazaérve. Emlékszem, hogy anya milyen sokat mesélt nekünk, amikor kicsik voltunk, verseket tanultunk és színeztünk. Jó érzés visszagondolni azokra az évekre. Hálás vagyok a szüleimnek a gondtalan gyermekkoromért!

Bevállaltuk: fellapoztuk a családi fotóalbumot

BEA: Ez a kép 1978-ban készült Fertődön, 14 éves voltam akkor. Emlékszem, mindig makacs és önfejű kislány voltam, semmibe nem engedtem beleszólást. Büszke voltam a hajamra, a derekamig ért, sajnos ezen a képen nem látszik. Nagyon büszke voltam a szemüvegemre is, akkoriban ez nagyon menő fazon volt, most elég szörnyű látni, hogy ez nekem tetszett. A képen látható ún. T ujjú pulóver volt a kedvencem, a trapézfarmerrel. Nagyon szép kislánynak éreztem magam. Bátor, öntudatos lány voltam mindig, akit nem érdekelt, ki mit szól ahhoz, amit ő gondolt és tett, ahogy öltözött. Vidéki lány voltam és 14 évesen kerültem Budapestre tanulni. A suliban kicsit később csöves korszakom is volt a szüleim legnagyobb megbotránkozására, szűk farmer, alföldi papuccsal és bakanccsal. Soha nem tűrtem beleszólást semmibe. Akkoriban még szombaton is jártunk iskolába, így a szüleimet havonta egy vasárnap erejéig látogathattam meg. Éreztem, hogy a változásaim szembeötlőek, és nehéz érzés lehetett nekik, hogy képtelenek befolyásolni a fejlődésemet. Én pedig élveztem a szülőktől való távolságot, egyébként is mindig a magam feje után mentem.

Bevállaltuk: fellapoztuk a családi fotóalbumot

VERA: Balatonföldvár, valamikor a kilencvenes évek elején. Nem sok mindenre emlékszem már ebből az időszakból, de arra most is pontosan, mennyire imádtam azt a Minnie egeres pólót. És persze arra is, hogy vártam azt a kéthetes nyaralást: már hónapokkal előtte tervezgetni kezdtük öcsémmel, hogy lopjuk majd a különféle játékainkat szüleink táskájába. A nagy sétákat. A hekkezéseket. Furcsa érzés most, évekkel később visszanézni ezeket a régi fotókat és rádöbbenni, milyen sok minden történt azóta, és mennyit változtam. Hogy aztán jobban belegondoljak és rájöjjek, annyit azért mégsem.

Bevállaltuk: fellapoztuk a családi fotóalbumot

JUDIT: Emlékszem, tiniként rémesen éreztem magam a bőrömben, mert egy langaléta, fiús kislány voltam hosszúra nyúlt lábakkal és karokkal, amiket bárhogy hajtogattam, mindig útban voltak. Még szerencse, hogy az atlétikában és a kézilabdában jól jöttek az óriás méreteim, ha nem lett volna a sport, mára biztosan egy befordult ember lennék. A kép, amit a kezemben tartok, egy fontos állomás emléke: ekkor érett meg bennem az elhatározás, hogy szakítok a fiús külsővel, és a barátnőimhez hasonlóan én is szoknyás királylánynak (vagy valami hasonlónak) öltözöm, szüleim pedig megvették nekem ezt a kantáros ruhát a falubutikban, amiről akkor azt hittem, hogy ennél menőbb és sikkesebb szoknya nincs a világon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése