Fotó

Portóban könnyen jön a szerelem

72 óra Portóban nagyon kevés, de pont elég ahhoz, hogy az ember mélyen magába szívja a portugál szerelmet, ami illatokon, ízeken, színeken, hangokon keresztül tekeri el a fejét. Mutatom, mik azok a dolgok, amik a kötelező látványosságok mellett levettek a lábamról.

Pezsgő városi forgatag, ínycsiklandó konyha, kortalan szerelmespárok, csupa szív emberek, festői folyó- és óceánpart, lélegzetelállító kilátás, izgalmas építészet, stresszmentes ritmus: ha Portóra gondolok, először ez jut eszbe, aztán még további kétszáz olyan dolog, amik miatt ezt a várost legalább egyszer az életben látni kell.

Portóban szinte mindenütt tökéletes a kilátás

Mindegy, hogy az ember egy laza esti sétára indul a folyóparton vagy a forgalmas sétálóutcán egy erős feketét keres, a meredek dombokkal szabdalt, és a Douru-folyó által kettészelt városban minden ötödik percben olyan kilátásban van része, amitől leesik az álla.

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

Egy külső szemlélő számára Portugália második legnagyobb városa olyan, mint egy halottaiból feltámadó gyönyörű madár: a romos, lakatlan épületek mellett már ott sorakoznak a szépen felújított, gazdára talált színes épületek, amiket gyönyörű csempék, szerethető művirágok és romantikus erkélyek díszítenek. 

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

 Széles sétálóutcák, kellemes forgatag, a rohanást nem ismerő emberek: Porto utcáin sétálni egyszerűen jó.

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

Aki Portóban jár, ne sajnálja az időt a kiadós sétákra, a meredek domboktól se ijedjen meg, és lehetőleg minden sikátorba lessen be, mert a semmiből gyönyörű műemlékek, káprázatos templomok, épületek bukkannak elő.

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

 

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

 

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

 A város két arcát hűen tükrözi ez az épület, aminek alsó szintje hibátlanul felújított, míg a felsőbb szintek még lakhatatlanok.

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel
Az utazási magazinokból ismert festői városrészeket szegénynegyedek, omladozó épületek, bádoglemezzel szigetelt homlokzatok, rongyokkal kitömött ablakok váltják, és megannyi lakatlan otthon.

Portóban, ha nem figyelsz, elveszel a részletekben

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

Aki szereti a csempét, a díszes burkolatokat, Portóban ne csak a lába elé nézze, de felfele is, rengeteg épületen ugyanis nemes burkolat díszeleg, amik színes kifestővé varázsolják a város térképét.

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

 Nem lehet nem észrevenni azokat a csempéket, amik gyakran egy egész történetet mesélnek el.

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel
 A vasútállomás fala
10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

Persze nemcsak a gyönyörű épületeken akad meg a szem, de az olyan bájos részleteken is, mint a kifüggesztett színes ruhák, a műgonddal feldíszített erkélyek, az utca díszéül szolgáló graffitik, amik mind-mind emberközelivé teszik ezt a várost.

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

 Egy teljesen átlagos portói erkély

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

Portóban az édességnek ellenállni lehetetlen

Aki Portóban jár, nem jöhet onnan el úgy, hogy meg ne kóstolt volna legalább egy tucat portugál édességet. A krémes, porcukros, portói borral nyakon öntött finomságok nemcsak ránézésre gusztusosak, túlzás nélkül a mennybe viszik az embert.

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

 

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

Az se baj, ha valaki nem ehet süteményt, a magok, aszalt gyümölcsök, és a magokkal töltött aszalt gyümölcsök őket is kárpótolják. 

Portóban a piacra megy az, aki jót akar enni

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

Aki szereti a halakat, annak a piacon a helye, itt ugyanis olyan ínyencségeket kóstolhat meg pár euróért, amiket itthon aranyárban mérnek. Persze asztalhoz itt csak nehezen lehet jutni, aki kivárja a sorát, biztos, hogy nem csalódik.

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

 A halak egyenesen a halárusoktól érkeznek az étterem apró konyhájára: az étteremvezető egyszerűen elrikkantja magát, és két bódéval távolabbról máris érkezik 20 dkg szardínia.

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

 

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

  

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

A piaci kifőzde séfjei rutinos háziasszonyok és nagymamák, akik pont úgy készítik el a fogásokat, mint odahaza. Ezt az érzést csak fokozza az agyonmosott asztalterítő, a nem túl erős minőségű asztali bor és a rendíthetetlenül kedves kiszolgálás.

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

Portóban szinte mindenütt jól főznek

Bár vendéglőt az interneten is érdemes keresgélni, rengeteg portói étterem fent van azokon a listákon, ahol fel- vagy éppen lepontozzák őket, annak sem kell aggódnia, aki ezt elmulasztja, tízből nyolc helyen biztos, hogy telitalálat lesz a végeredmény. A grafikust soha nem látott étlapok, a műanyag bútorok ne riasszanak el senkit, az sokkal beszédesebb, ha egy étterem tátong az ürességtől.

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

Lepényhal, tonhal, tintahal, lazac, dorada, tőkehal: a portói étlapokon se szeri, se száma a sok izgalmas halfajtának.

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

A húsimádóknak sem kell aggódniuk, szinte minden étlapon szerepel az egyik helyi specialitás, a francesinhas, ami nem más, mint egy emeletes kalóriabomba az alábbi rétegekkel: kenyér, kolbász, sonka nyakon öntve pikáns csirkés szósszal, olvadó sajttal és tükörtojással. 

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

A portugál vega rakott krumpli is megér egy próbát: az egyszerű étel olyan ízkavalkádot rejt, amit alig lehet felfogni.

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

Aki itthon is szeretné még jó sokáig érezni a portugál ízeket, vagy különleges ajándékot keres szeretteinek, vásároljon be izgalmas halkonzervekből!

10 dolog Portóban, amitől szerelembe esel

Portóban vonatra ülni szinte kötelező: akinek 72 óránál több ideje van, szálljon fel arra a szerelvényre, ami a Douro-völgybe viszi, a festői borvidékre, ahol a szőlőültetvényeket kastélyok, rusztikus borászatok, mesés kis települések váltják és festői folyópart.

Olvass még több utazás anyagot az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.