Fotó

Bocuse d’Or: Nézd meg Széll Tamásék különdíjas hústálát!

A szerdai eredményhirdetésen a Széll Tamás vezette magyar csapat lett a negyedik, alig lemaradva a bronzérmes Izland mögött. A második Norvégia, a nyertes pedig USA lett, a verseny történetében először. Fantasztikus hír, hogy a magyar csapat által feltálalt hústál különdíjat kapott a Bocuse d'Or zsűrijétől. A verseny európai döntőjét korábban megnyerő Széll Tamásnak és csapatának most a világ minden tájáról érkező 23 élvonalbeli séffel és csapatával kellett felvennie a versenyt és elkészítenie a rendelkezésre álló 5 óra 35 perc alatt a bresse-i csirkére épülő hústálat és a vegán tányértémát.

A magyar csapat vegán táljára grillezett zeller magyar szarvasgombával, savanyított erdei medvehagymával és tökmaggal, továbbá cékla, gombák, sült fokhagyma és virágok roppanós levélkével kerültek. Készítettek még sárga céklát és hagymadzsemet savanyított bodzával, tokaji furminttal, paprikával és mustármaggal is, valamint körtét petrezselyemolajban konfitálva, petrezselyemszárral. A tálon volt még pirított póréhagyma fekete borssal és savanyított citrommal, roppanós gyökér és csicsókapüré, valamint dió és gombazselé, tokaji ecetgyöngyök és savanyított répák. Mártásuk hozzá petrezselyemkrém lett, továbbá grillezett zellermártás dióval és magyar szarvasgombával.

A húsétel a kötelező bresse-i csirke volt és tenger gyümölcsei. Készítettek grillezett csirkecombot, szárnyat és belsőségeket, homárt fűszerekkel és erdei gombákkal, csirkemellmozaikot ropogós csirkebőrrel, csirkezsírral és roppanós “tölgyfalevélkékkel”, folyami rákot paprikával, petrezselyemkrémmel és homárhabbal.

Széll Tamás előkészíti a húst (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

A magyar szurkolók Lyonban (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

A különdíjas magyar hústál (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

Széll Tamás és csapata (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

A magyar csapat tányérja (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

Monor és Cece (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

Joel Robuchon és Orjan Johannessen zsűritagok a magyar tányért kostolják (Fotó: Fekete Antonio/designfood.hu)

 

A negyedik helyezett magyar csapat (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

Széll Tamás és csapata a Bocuse d’Or különdíjával (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

Széll Tamás és csapata a Bocuse d’Or különdíjával (Fotó: Fekete Antonio/designfood.hu)

 

Széll Tamás sajtótájékoztatója (Fotó: Fekete Antonio/designfood.hu)

 

Az amerikai szurkolótábor (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

A győztes amerikai csapat tála (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

A győztes amerikai csapat tányérja (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

A Bocuse d’Or történetében először nyert nem európai csapat (Fotó: Fekete Antonio/designfood.hu)

 

Készül a japán tál (Fotó: JEAN-PHILIPPE KSIAZEK/AFP)

 

A végeredmény (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

Lelkes japán szurkoló (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

A látványos Dél-Koreai tányér (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

Az ezüstérmes dán csapat hústála (Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto)

 

A 2017-es Bocuse d’Or dobogóján: az aranyérmes amerikai csapat, az ezüstérmes dán és a bronzérmes izlandi

További cikkeink a Bocuse d’Orról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.