Január 29-én az angliai Telfordban, a South Perton Farmon rendezték meg a Tough Guy Challenge néven hírhedt egynapos versenyt, amelynél emberpróbálóbb aligha létezik.
Az első összecsapást még 1987-ben, Staffordshire-ben rendezték egy 2,42 négyzetkilométeres farmon, és már akkor úgy írtak róla, mint a világ legszívósabb versenyéről.
Az összecsapást mindig január végére időzítik, amikor a farkasordító hideg a hab a tortán. A versenyzőknek egy 15 kilométeres szakaszt kell teljesíteniük, ami többek között terepfutásból és szlalomból áll, útjukat mocsár, vizesárkok, csatornák, tűzrakások, kötélhidak nehezítik.
A versenyzők előtt nem titok az a hosszú lista sem, ami a lehetséges veszélyeket tartalmazza: szögesdrót okozta sérülések, vágások, horzsolások, égési sérülések, kiszáradás, hipotermia, tériszony, klausztrofóbia, áramütés, rándulás, ficam, csonttörés, húzódás. A versenyzőknek természetesen alá kell írniuk a “halálos ítéletet”, vagyis hogy tudomásul veszik a veszélyeket, és ennek ellenére vállalják az őrületet.
A verseny történetében egy haláleset ismert: 2000-ben Michael Green a pálya felénél összeesett, majd a kórházban meghalt. Az extrém hipotermia hatására szívrohama lett. A férfi mindössze 44 éves volt.
A veszélyek ellenére minden évben közel 5000 versenyző csap össze, többségük brit, amerikai, német és francia.