Fotó

Kotnyek Antal: a 60-as évek sztárfotósa, akinek Bara Margit és Gobbi Hilda is szívesen pózolt

Kotnyek Antalról elég keveset tudunk, pedig az 50-es, 60-as években alig volt olyan filmsztár akit ne kapott volna lencsevégre. A Film, Színház, Muzsika lap fotósa, a mai sztárfotósok igazi úttörője.

Eredetileg szobrásznak tanult a Képzőművészeti Főiskolán, de szülei nem szerették volna, hogy a művészi pályát válassza annak bizonytalan jövője miatt, így a fényképészi hivatás mellett döntött. Az 1940-es évektől a MAFIRT-nál, később pedig a Magyar Fotó Állami Vállalatnál dolgozott mint riporter. 1952 és 1983 között a Film Színház Muzsika című folyóiratnál volt fotós, valamint az Ország-Világ és az Ez a divat munkatársaként is dolgozott. A Fortepan gyűjteménye ma is őrzi azt a rengeteg csodás felvételt, amit a forgatásokon, divatfotózásokon és a sajtóeseményeken készített, a korabeli hírességekről

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Tímár Éva színésznő és Tóth György TV riporter (1958)

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Földi Teri színésznő (1960) 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Mesterházi Lajos író (1962)
 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Bara Margit színésznő (1964) 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Gobbi Hilda színésznő (1961) 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Házy Erzsébet operaénekes (1960)
 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Latabár Kálmán feleségével, Walter Katalinnal és kislányával, valamint Halmay Imre parodistával Siófokon (1955)

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Bara Margit színésznő (1960) 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Monique de la Bruchollerie francia zongoraművész és Kodály Zoltán (1960)

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Colette Dereal francia színésznő (1957)
 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Márkus László színész (1960)
 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Moór Mariann színésznő (1960)
 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Kiss Manyi színésznő (1959)
 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Tímár Éva színésznő (1957)

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Jávor Pál színész (1957)
 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Tímár Éva színésznő (1957)
 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Lukács Margit színésznő (1959)

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Váradi Hédi színésznő (1960)

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Orosz Adél balettművész (1959)
 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Szegedi Erika színművész, Makk Károly: Az utolsó előtti ember c. filmjének forgatásán (1962)
 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Markos József (Alfonzó), 1971

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Várkonyi Zoltán színész-rendező (1972)
 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Rátonyi Róbert színész (1971)
 

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Antal Imre zongoraművész (1969)

Kotnyek Antal, a 60-as évek sztárfotósa

Kotnyek Antal a Film, Színház, Muzsika c. hetilap fotóriportere (1959) 

Forrás: Fortepan, WIkipedia 

  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.