Fotó

15 ritkán látott felvétel a ma 83 éves Brigitte Bardot-ról, a franciák Marilyn Monroe-járól

„A fotó egy pillanat az örökkévalóságnak, ami mindig ránk fog emlékeztetni” – fogalmazta meg egyszer Brigitte Bardot. Kétségtelenül jó pár legendás felvétel készült a francia szexikonról, de a vörös szőnyegen és a filmes ágyjelenetein kívül rengeteg ritkán látott kép is fellelhető róla, amiről talán jobban megismerhetjük az énekes-modell-színész-divatikont, akinek egykor a lábai előtt hevert a világ.

Brigitte Bardot az 50-es, 60-as években igazi stílusikon volt, aki merész öltözékével és szőke hajzuhatagával igencsak megbotránkoztatta az akkori prűd színésztársadalmat. Filmjeiben könnyedén dobta le magáról a textilt, és nem volt férfi, aki ellenállt volna csábításának. Ő maga ismerte el egy interjúban, hogy több mint 100 szeretője volt, és nem csak férfiakkal osztotta meg az ágyát. Sosem érezte magát igazán érettnek, egyszer így nyilatkozott: „Nem vagyok elég felnőtt. Tudom, hogy szörnyű bevallanom, de nem vagyok még felnőve ahhoz, hogy gyerekem legyen.”

Bardot-ról köztudott, hogy lelkes állatvédő. 1986-ban Saint Tropez-ban létrehozta a Brigitte Bardot Állatvédő Alapítványt, és elsőként szólalt fel a vágóhídon tartott állatok brutális kivégzése ellen. 1977-ben a fókakölykök irtása ellen kezdett óriási kampányba, mely szintén sikeres lett: a fókaborjúbőr kereskedelmét betiltották.

A húszéves Brigitte a Doktor a tengeren c. film sajtótájékoztatóján, a hosszú haját dobálja a fotósoknak, 1955

Fotó: Profimedia, Zuma Press Archives

Brigitte Bardot az 1967-es Cannes-i Filmfesztiválon (Fotó: Profimedia, Allpix Press)

Fotó: Profimedia

Bardot az Átkozott kölykök című film forgatásán. (Fotó: Cormacico/Getty Images)

Bardot a Les Femmes című film forgatásán. (Fotó: Sunset Boulevard/Getty Images)

A Túl szép a menyasszony forgatásán. (Fotó: Sunset Boulevard/Getty Images)

Brigitte Bardot egy fotózáson a francia Louveciennes-ban, 1952. (Fotó: adoc-photos/Getty Images)

Az asszony és a baba forgatása, 1958. (Fotó: adoc-photos/Corbis via Getty Images)

Brigitte a parton szalad a fotósok kedvéért a Cannes-i Filmfesztiválon, 1956. (Fotó: RDA/Getty Images)

Pablo Picasso egy fénymérővel nézi Brigitte Bardot arcát, saját műtermében 1956. (Fotó: Jerome Brierre/RDA/Getty Images)

Bardot kötélen táncoltat egy macskát. (Fotó: John Sadovy/BIPs/Getty Images)

Bardot táncpróbán. (Fotó: John Sadovy/BIPs/Getty Images)

Brigitte Bardot Londonban újságírókkal és rajongóival beszélget. (Fotó: Victor Blackman/Express/Getty Images)

Brigitte a London Hotelben. (Fotó: Cattani/Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.