Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteirõl szóló könyv

A fiatal liba, kacsa, a kappan, fácán, fogoly, seregély, melyek nagy számmal vannak errefelé, aztán borjú-, bárány-, gödölye-, disznó és vaddisznóhús meg mindenféle hal a maga külön mártásában úszik és fűszereződik.

Az is szokás, hogy valamennyien egy tálból esznek – nem mint nálunk, mindenki külön tálból -, és senki sem használ villát, mikor a falatot fölemeli vagy a húsba harap, ahogy most a Pón túli Itáliában gyakran szokásos. Mindenki előtt van valami kenyérféle, a közös tálból kiveszi, amit kíván, és falatokra vágva ujjaival teszi szájába.

A magyaroknál nemigen van szokásban az étekosztó, úgyhogy csak a legnagyobb nehézségekkel védheti meg az ember a magyarok bőséges és gazdag táplálkozása miatt kezét és ruháját a beszennyeződéstől, mert a lecsöpögő sáfrányos lé néha az egész embert bemocskolja. Ugyanis igen nagymértékben használnak sáfrányt, szegfűszeget, fahéjat, borsot, gyömbért meg más fűszereket.

A magyarok erőteljesebb és hevülékenyebb természetűek, nem helytelen tehát, hogy sok fűszerrel élnek, mert Avicenna szerint a forró vérűeknek valók a forró dolgok, és a helyes táplálkozás alapja mindig a megfelelően hasonló táplálék. Nincs, aki át ne látná, hogy olyanféle ízek, zamatok, amikben bőven van fűszer, melegebb természetűek. A mártástól azonban, és különösképpen a sáfránytól körmünk és ujjunk, amivel az ételt megfogjuk, sárga lesz, ez kétségtelen. De

Mátyás király, noha mindenhez a kezével nyúlt, soha nem szennyezte be magát, bármennyire elmerült a beszélgetésben. Lakomái alkalmával ugyanis vagy valamilyen komoly dolgokról volt szó, vagy tréfálkoztak, dalokat énekeltek. Mert zenészek és lantosok is vannak ám ott, akik a vitézek tetteit hazai nyelven lantkísérettel eléneklik a lakomán. A rómaiaknál volt ez szokásban, és tőlük szállt át a magyarokra.

… De hogy tárgyamhoz visszatérjek, saját szememmel láttam, nem kis ámulattal, hogy a király társalgott, vagy dalokat és az asztali beszédet hallgatta a legnagyobb figyelemmel, közben evett az ételből és mártásból, de soha mocsok el nem rútította. Valóságos csoda ez, mert a többiek a legnagyobb vigyázattal és igyekezettel sem tudták megőrizni kezüket és ruházatukat a beszennyeződéstől. A királynak természetes erénye a tisztaság, a hazájabeli szokásoktól eltérően igen nagy kedve telik benne.

Marzio, Galeotto: Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv. Kardos Tibor (ford.), Bp., 1977. 55-57.