A kenyér eredete

Tudunk arról, hogy az őskori kultúrákban már gyűjtötték a magvakat és porhanyóssá zúzva lisztet készítettek belőle. Ez aztán vízzel összekeveredve kitűnő kása alap lett. Egy „konyhai baleset során”, amikor is ez a pép véletlenül a parázsba pottyant, felfedezték előnyét: hogy mennyivel ízletesebb sütve és így tovább maradt eltartható.

Később az ókorban, bizonyos mediterrán területeken a gabonát előbb megpörkölték, és csak utána tették porhanyóssá, darát és kását készítettek belőle, majd megsütötték. Az ókori görögök már építettek sütőkemencét, a rómaiak pedig már ismerték a kalácsot, a perecet, sőt a mézes kalácsot is, amelyet ánizzsal és mézzel ízesítettek.

Árpád-kori magyarjaink is hasznosították a kemenceépítés és a kenyérsütés fortélyát, történeti források alapján pedig már ismert a 12. századból kenyérsütő mesterek neve.

Hazánk sokáig a „búzakenyér-övezethez” tartozott, vagyis a fehér lisztből készült kenyér, cipó stb. volt a favorit, napjainban viszont már egyre kedveltebb a német típusú barna rozskenyér, a különböző magvakkal dúsított kenyér, vagy a teljeSkiőrlésű lisztből készült pékáru fogyasztása. Nem véletlenül, mivel ezek a kenyerek több rostot, vitamint tartalmaznak és táplálkozás-élettani szempontból is jelentősebbek.

Ha szívesen kipróbálnád te is a házi péktündér szerepét, ajánlunk néhány ízletes receptet: Fokhagymás kenyér» Fűszerpaprikás kenyér» Magos kukoricakenyér» Reformkenyér búzakorpából, zabpehelyből és Graham-lisztből»