Gasztro

3+1 isteni piskótatekercs – szuper tippekkel

Egy piskótatekerccsel nem lehet mellényúlni! Nem kell okleveles fakanálforgatónak lennünk, hogy elkészítsük, és szinte mindenki szereti. A közkedvelt lekváros verzión túl ezerféleképpen variálhatjuk.

1. Béleljük ki a tepsit sütőpapírral

Használjunk sekély hússütő tepsit vagy 30×40 cm-es süteményestepsit. Kenjük meg a papírt.

2. Vágjuk be a sarkokat

Vágjuk be a papír sarkait, és hajtsuk fel a széleket, hogy alacsony szegélyt képezzen.

3. Verjük fel erősen

A tojásokat és a cukrot addig verjük, míg igazán könnyű és sűrű masszát kapunk. Így lesz belőle könnyű, levegős sütemény. Felverhetjük kézzel is, de elektromos mixerrel alaposabb munkát végezhetünk.

4. Könnyedén távolítsuk el a papírt

Ha a sütemény ragad, kenjük meg a papírt hideg vízzel, hogy könnyebb legyen eltávolítani.

5. Semmi repedés

A süteménytésztát még melegen göngyöljük fel, ha lekvárral vagy gyümölcspürével töltjük meg. Hagyjuk a süteményt kihűlni, mielőtt megtöltenénk, ha vajas vagy tejszínes krémmel töltjük meg.

6. Vastag vagy vékony

Ha hosszú és vékony tekercset szeretnénk, a hosszanti oldalon kezdjük a tekercselést, a papírt használjuk szamárvezetőként. Ha nagyobb, szebb szeleteket szeretnénk, a rövid oldalról göngyöljük.

Ellenállhatatlan édességek

Az Ellenállhatatlan édességek receptgyűjtemény mára modern klasszikussá vált. A népszerű könyv a legízletesebb aprósüteményeket, édes kenyérféléket, vajas süteményeket, tortákat és a cukrászművészet remekeit vonultatja fel. Az 1945-ös első kiadás után a kötet többször megújult és kibővült. A klasszikus kedvenceket és új recepteket egyaránt tartalmazó híres receptkönyvet most végre a magyar olvasó is kézbe veheti.

Alexandra Kiadó

2008
Idézett oldalak: 76–78.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése