Gasztro

Az utolsó pillanatban: Ajándékok a konyhából

Nincs annál jobb érzés, mint saját készítésű ajándékkal előrukkolni, amit jó előre kitaláltunk, a megajándékozott személyiségéhez igazítottunk és amin hosszú órákat dolgoztunk, csinosítgattuk. De előfordulhat, hogy az utolsó pillanatban jut eszünkbe néhány ismerős, akit jó lenne meglepni. Ilyenkor jól jöhet néhány könnyen bevethető mentőötlet, a szokásos és unalmas, a sarki bolt polcáról levadászott bonbonos doboz helyett.

Keksz mix

Olyan jól esik a frissen sült keksz illatába burkolódzni, különösen a ködös-jeges téli napokon. Bár az egyre népszerűbb kekszek 12-15 perc alatt meg is sülnek, a méricskélés, kevergetés és az ezzel járó piszkos edényhalmok sokszor visszatartják a konyhatündéreket. Ajándékozzunk hát kész keksz-keveréket, amelybe csak egy-két hozzávalót kell belekeverni és már mehet is a sütőbe.

Válasszunk egy csinos csatos üvegeket vagy szép tetővel ellátott befőttes üveget. Rétegezzünk bele 1 kiskanálnyi sütőporral elkevert 20 dekányi lisztet. Használhatunk teljes kiőrlésű és sima liszt egy-egy arányú keverékét is. Erre kerüljön 10 deka cukor, ami lehet például a sokkal látványosabb nádcukor is. A következő hozzávaló esetében pedig elengedhetjük fantáziánkat, nagyjából 10 dekányi mennyiségben müzlit, apróra vágott aszalt gyümölcsöt, csokoládédarabkákat adhatunk a kekszalapunkhoz.
A felcsinosított csomaghoz ne felejtsük mellékelni a receptet, amelyen a következő álljon: „Adjunk az üveg tartalmához 10 deka olvasztott vajat, 1 tojást és egy lereszelt almát. Keverjük alaposan össze. Kanállal adagoljuk sütőpapírral kibélelt tepsire és 180 fokon süssük 12 percig.” A keksz mix 4 hétig tárolható szobahőmérsékleten.

Krémlikőr

A házi likőrkészítés különösen nagy türelmet, odafigyelést és hosszas várakozást jelent. Persze megéri az erőfeszítést, hiszen csodálatos pillanat belefeledkezni a gyümölcsök zamatát magába rejtő italokba. Sajnos azonban néha nincs időnk a hónapnyi várakozásra. Igazi csajos itóka készíthető pillanatok alatt is. Egy tubusnyi sűrített, cukrozott tejre és 2 deci konyakra vagy viszkire van szükségünk. A meglangyosított hozzávalókat alaposan keverjük össze, majd ízesítsük kedvünk szerint. Kerülhet bele egy evőkanálnyi azonnal oldódó kávé, kakaópor vagy 3 evőkanál cukorból és 2 evőkanál vízből főzött karamell szirup.
A nagyjából 5 percet igénylő erőfeszítésünk megkoronázásaként töltsük csinos üvegekbe a likőrünket és már adhatjuk is csodáló tekintetű barátnőinknek az ajándékot.

Pálcikás forró csoki

Létezik olyan ember széles e világon, aki ne kortyolna szívesen egy bögre forró csokit? Elkészíteni sem ördöngösség, de ha előrukkolunk ezzel a meglepetéssel, jó néhány kellemes baráti csevely hangulatát alapozhatjuk meg.
Szükségünk lesz 20 dekányi (vagy éppenséggel sokkal-sokkal több) keserű csokoládéra és néhány szilikonos jégkocka tartóra. A csokoládét vízfürdő felett, gyengéden olvasszuk fel. Nem kell túlzottan felmelegíteni, már 40 fok körül is tökéletesen olvad.
Ezen a ponton kedvünk szerint adhatunk hozzá bármilyen ízesítő anyagot, fűszereket, illatos likőröket, de hagyhatjuk csak úgy pőrén, magában is. A csokis masszát adagoljuk a jégkocka tartóba, majd tegyük hűvös helyre, de nem feltétlenül a hűtőszekrénybe.
Amikor körülbelül egy óra múlva a csokoládé dermedni kezd, a megfelelő számú pálcikák egyik végét mártsuk olvasztott csokoládéba, majd szúrjuk a formák közepébe. Ekkor már jó esélyünk van rá, hogy ott is maradnak. Amikor pedig a csokoládé teljesen visszadermedt eredeti állagára, egyenként kiemelhetjük a formából és celofánba csomagolhatjuk.
A díszes csomaghoz ne felejtsünk el tájékoztató mellékelni, amelyen ez álljon: „Forró csoki. Egy deci forró tejben addig kevergetni, amíg felolvad, majd élvezettel kortyolgatni.”

A szerző blogja, katt ide »

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése