Gasztro

Szexszimfónia a konyhában

Van, aki szerint felszabadító, igazán szexi élmény. Mások szerint simán hülyeség. Igazságot nem akarunk tenni, de azért adunk néhány tippet arra, hogy mit ne csináljatok a konyhában, ha nincs rajtatok semmi.
Szexszimfónia a konyhábanA konyhán kívül is érhetnek bizsergető kalandok

Kevés jobb érzés van annál, mint amikor a testünk szabadon, mindenféle kötöttség vagy gátlás nélkül érintkezhet a természet adta javakkal és örömökkel. Meztelenül főzni például kifejezetten felszabadító és vérpezsdítő tud lenni – mondják, akik már kipróbálták. Ilyenkor szinte eggyé válunk az étellel, és összemosódnak az egyébként láthatatlan határok. Az érzékszerveink még jobban megnyílnak. Sokkal intenzívebben fogadunk be minden új, a fantáziánkat is felpiszkáló ingert. Az ízorgia akár szó szerinti értelmet is kaphat. Meztelenül főzni veszélyes is lehet – de talán ettől még izgalmasabb. Vannak, akik szerint merő mazochizmus, ahol garantált a sérülés. Azért, hogy ez ne így legyen, bemutatjuk, mi az az öt étel, amit semmiképpen ne Éva-kosztümben készítsetek.

Szexszimfónia a konyhábanBaconsütés
Kéjesen serceg és pár perc elég neki a serpenyőben, hogy fogyasztható keménységűvé lényegüljön át. Lehet, hogy a látvány és az illat ingerlő, de az óhatatlanul is mindenfelé fröcsögő zsír mégis azt mondatja velünk, ha csak nem egy kihagyhatatlanul jóképű baleseti sebésszel akarunk mindenáron randizni, a bacont süssük mégis inkább ruhában.

Wasabikészítés
Le akarod nyűgözni életed pasiját egy kis minden ízében home-made szusival? Azt akarod, hogy minden egyes kis nigirin és makin ott legyen a tested lenyomata? Afrodiziákumként a bőröd illatát dobnád be osztriga helyett? Szuper, ám egyvalamit soha, de soha ne csinálj meztelenül! Igen, a wasabit. Elég egy óvatlan mozdulat dél felé, és az estének garantáltan lőttek. Nem is beszélve a még másnap is kellemetlenül csípő „élményről”…

Szexszimfónia a konyhábanParadicsomszósz
Jogosan merülhet fel benned a kérdés, vajon mi a fene lehet veszélyes a paradicsomban?! Hiszen olyan eszméletlenül jó érzés puszta kézzel szétnyomkodni őket és közben magunkba szívni azt a semmihez nem hasonlító, egyszerre nyers és édes illatot. Ez maga a szexszimfónia. Igen ám, de amikor főzzük – mert a szószhoz azt kell –, akkor alattomosan bugyorgóvá válik, és egyre csak fröcsög és fröcsög. Pont mint az a csaj, akit emiatt utáltunk annyira a koleszban.

Karamell
Már a neve is maga az édes csábítás. A kacéran izgató lágyság. Hát még az íze. Ha a nyelvünkön lévő ízlelőbimbók beszélni tudnának, elég pajzán történeteket mesélnének a kanálról lenyalt karamellfalatok után. Viszont a cukorhevítés védőháló nélkül nem valami okos dolog, sőt! Persze, ha mazochisták vagyunk és az extrém epilálás a kedvenc sportunk, akkor tökéletes választás. De egyébként: felejtő!

Szexszimfónia a konyhábanFagylalt
Na, ettől aztán tényleg mi bajunk lehet? Nem csípős. Nem forró. Nem alattomos. És még édes is. Igen, mint a bűnbeesés. Ezért sem árt a fokozott óvatosság. Mert az ízbombát ugyan a gép keveri, ám amikor kivesszük és mondjuk egy pillanatra nem figyelünk oda, és hozzáérintjük a bőrünkhöz… hát, a minimum egy jól irányzott sikoly. Rosszabb esetben viszont egy életre nyomot hagy a fagyási sérülés, ha nincs a közelünkben valaki, aki kezelésbe veszi a bőrünket. És vele együtt minket.

 

Megkérdeztük a Sülvefőve séfjét, Harmath Csabát, hogy mit gondol a pucérkodásról a konyhában. Nézzétek csak, ez volt a véleménye!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top