Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Gasztro

A szülinapos Jamie Oliver a kocsmákat is megreformálná

Az immár 36 éves szuperséf most éppen szülőhazájában, a kocsmák világában próbál szerencsét, születésnapja előtt pedig meglepő kívánságlistával állt elő.
Jamie Oliver pénzt kért a szülinapjáraSzőke Jani Jamie-nek köszönhetően mélyült el a gasztronómiában

Ahogy arról korábban már a Nők Lapja Café is írt, hiába fektetett bele rengeteg energiát, hiába szerette volna átformálni az amerikaiak étkezését, Jamie Oliver tengerentúli karrierje megfeneklett – de legalábbis holtpontra érkezett. Ő viszont nem búslakodik, gondolt egyet és addig is, amíg újra esélyt kap a bizonyításra, visszatér a gyökerekhez, Angliába, hogy egy jóval kisebb fába vágja a fejszéjét. Arra vállalkozik ugyanis, hogy az angol kocsmákban hagyományosan felszolgált ételeket mutasson be, alakítson át egy kicsit a saját ízlése szerint úgy, hogy közben keresztül-kasul végigutazza az országot.

Az új sorozat első állomása egyébként mi más is lehetne, mint Jamie szüleinek essexi kocsmája, ahol a sztárséf karrierje tizenévesen elkezdődött. És ha már a kezdetek szóba kerültek: van abban valami pikáns, amikor az ember előre megmondja a barátainak, ismerőseinek és a rajongóinak, minek örülne a legjobban a közelgő születésnapján. Merthogy az éppen ma 36 éves Jamie ezt tette! Így ugyan oda a meglepetés varázsa, másfelől viszont minimális az esélye annak, hogy olyasmit kapjon, amit utál, vagy amiből már van otthon egy tucat.

A séf a neten tette közzé a kívánságlistáját, ami egyetlen pontból állt: sok ezer dollárra van szüksége. A pénzt nem magának kéri, hanem arra, hogy a Food Revolution program keretében – ami ugyan Amerikában meglehetősen nagy indulatokat váltott ki – 1000 önkéntes szakácsot és segítőt képezhessen ki. Jamie abban bízik, hogy mindenki, aki egy kicsit is szereti őt, a lehetőségeihez képest a pénztárcájába nyúl. Egyébként azt is megígérte, ha több, mint 30 ezer dollár gyűlik össze, az ellenfelei nyugodtan a képébe vághatnak egy tortát!

Címlap

top