A nagy séf is volt kis séf

Ajánlunk nektek öt tuti, gyerekbarát cukrászdát is!

Szőke Jani
Palacsintatorta meglepetésbe

Jani gyereknapi finomsága: Diós kocka, amit megtalálsz a Sülvefővén!

Wossala Rozina Gőzgombóc és házi koszt Nálunk nem feltétlenül volt gyakori vendég a házi koszt, pedig van vendéglátós a családban. Ezért is kezdtem el nagyon korán főzni: ha már más nem tette nálunk, szerettem volna én sürögni-forogni a konyhában. Ennek is köszönhető, hogy a gasztronómia felé vettem az irányt, mivel ebben elég korán nagy sikerélményeim voltak. Szerintem otthon érdemes már egészen korán elkezdeni főzni, nincs annál jobb dolog, mint leülni a családdal vagy a barátokkal és házi kosztot enni! Gyerekkoromban ehelyett az osztrák síeléseinkkor császármorzsával vigasztalódtam, ami hatalmas kedvenc volt, és ma is az. A gőzgombócot is imádtam, vaníliaszósszal és mákkal! Az első étel viszont, amit magam csináltam, elég távol áll ezektől: egy tonhalsaláta volt. Rozina gyereknapi finomsága az Epres-fehércsokis rizottó kókuszfagyival

Mautner Zsófi
„Hogyan kell csörögefánkot sütni?”
A kedvenc gyerekkori ételem az egérke nevű süti volt, amit a vidéken élő nagymamám készített nekem. Ez egy égetett, fánk jellegű tészta, amit forró zsírba szaggatnak, aztán kakaóporral megszórnak. Azért hívják így, mert amikor az ember kiszedi a tésztát a forró zsírból, ilyen farkincái lesznek. Én mindig abban a tudatban voltam, hogy ez a desszert nálunk afféle családi hagyomány. Mindenki imádta! Aztán egyszer felfedeztem, hogy ugyanezen a néven a recept Horváth Ilona szakácskönyvében is megtalálható. Na, ez nagyon illúzióromboló volt… Fura módon én magam még sosem csináltam, pedig gyakran készültem rá. Amúgy már öt-hat éves koromtól kezdve serénykedtem a konyhában. Nálunk az apukám főzött és nagy kiváltság volt, hogy engem beengedett magához a konyhába. Répapucolással kezdtem, aztán szép lassan már én rakhattam a borsot is a húslevesbe. Nyolcéves koromból maradt fenn az a legenda, hogy felhívtam a szüleimet, hogyan kell csörögefánkot sütni? Mire ők: nemsokára hazaérnek, és együtt majd megcsináljuk. Erre rávágtam, hogy már kész vagyok, csak hogy kell sütni?! Nyolcévesen forró olajjal azért ez elég bevállalós volt. Amúgy finomra sikerült, mindenki dicsérte. Viszont a konyha úgy nézett ki utána, mintha felrobbantották volna.

Zsófi gyereknapi finomsága a Keserűcsokoládés korong

Harmath Csaba Húsos gombóc, ahogy a Nagyi készíti Apai nagyanyám nagyon jó konyhát vitt. Olyan ételt hagyott ránk, ami ma is családunk legkedvesebbje: ez a húsos gombóc! Bár Nagyi szerint ezt ő Aradról és Erdélyből tanulta, érdekes módon én a Dél-Balatonon leltem rá erre az ételre. Egyszerű ez is, mint minden jó a konyhában: főzött egy jó sertéspörköltet, viszonylag hosszú lével. A húst kiszedte belőle és szigorúan késsel, semmiképpen sem túl egyenletesre, összevágta. Ha nagyon száraz volt, visszalöttyintett egy-két kanálnyit a pörköltszaftból. De általában erre nem volt szükség, mert ez is olyan étel, ami zsíros húsból a legjobb. Közben klasszikus krumplis gombóctésztát készített: kinyújtotta, és körülbelül tízcentis kockákat vágott belőle. Ezeket töltötte meg a hússal, majd sós, lobogó vízben főzte ki. A pörköltszafthoz jó sok tejfölt adott, és ebbe ment a megfőtt gombóc. Nagyon szerettük, ma is szeretem! De meg sem próbálkozom vele. Egyszer, még akkor is gyerek voltam, meg akartam lepni a szüleimet ezzel az étellel. A pörkölt nem okozott gondot, de nem sokat tudtam a krumplis tészta arányairól. Én csak Nagyi tésztájának állagát próbáltam elérni úgy, hogy hol egy kis lisztet, hol egy tojást adtam még a tésztához. Megfőztem… Kívülről jól is néztek ki a hatalmas gombóc-szörnyek. Hát, bizony csúnyán lebőgtem, amikor megkóstoltattam a művet. Ostromágyúba való golyóbisok úsztak az isteni, tejfölös pörköltszaftban. Na, azóta nem főzöm soha többet. Mamikám megteszi ezt nekem, és remélem még sokáig! Azt hiszem, ez utóbbi volt a kedven ételem gyerekkoromban!

Hernyák Tomi
„Konyhanyanyák” és a gasztróger
Az iskola előtti éveket a vajdasági Csantavéren töltöttem, ahol – bár családom „magyarosan” főzött –, az ételeinkben akarva-akaratlanul megjelentek  a szláv és balkáni hatások. Akkor is és azóta is imádom a grillen készített szerb finomságokat! A csevapot, a pljeszkavicát, hozzájuk a szerbek mennyei vajszerű krémsajtját, a kajmakot. Ezektől a mai napig összefut a nyál a számban. Az első benyomások tehát itt érték az ízlelőbimbóimat. A családomban kivétel nélkül mindenkinek jó érzéke van a főzéshez, így olyan közegben nőttem fel, ahol folyamatosan finom ételeket raktak elém. Nagymamám, édesanyám és az ő húga is igazán kreatívan és jól főz! Rajtuk keresztül láttam, hogy milyen nagy munka is elkészíteni egy-egy ünnepi, családi lakomát. Persze már akkor szerettem a konyhában kontárkodni. De számomra ekkor még a technológiák repertoárja a panírozásban merült ki. Mint sok gyereket, engem is az iskolás menza rontott el. Ott tanultam meg, hogy minden ételt el lehet rontani, elég annyi hozzá, hogy nem szeretettel készítik. Ha felidézem az iskolai „konyhanyanyák” ábrázatát, egy mosolyt sem tudok előkaparni az emlékeimből. Undok, megöregedett, hipószagú öreglányok voltak, nejlonköpenyben, térdig befűzött konyhai surranóban. Ők, csakúgy, mint középiskolában a magyartanárom, mindent megtettek, hogy megutáltassák velem a szakmájukat. De egyiknek sem sikerült! Anyum, látván a letörtségemet, már kiíratott a menzáról, és félig elkészített ételeket rakott elém minden reggel, komoly leírásokkal, hogy mit, hogyan csináljak vele majd délben, hogy ehető legyen. Valahol itt kezdődött a gasztrógeri pályám. Itt aztán végigmentem a mikrós melegítéstől, a frituban főzésen át egészen a „na nézzük, mi van a hűtőben”-ig. Próbálgattam az ízeket, a fűszereket, a hozzávalókat. Mindezt, ha visszaszámolok, úgy alig tíz-tizenkét évesen. Kifejezett kedvenc ételemre nem emlékszem, mert már akkor sok mindent szerettem!

Tomi gyereknapi finomsága: Túrótorta mentás eperraguval

Gyerekrajz: Kiss Ernő, 13 éves