Gasztro

Kék homár landolt a hálóban

Genetikai mutánsnak így még nem örült ember, mint most Blair Doucette. A kanadai halász hálójába ugyanis olyan példány akadt, ami nagyon ritka: négymillióból legfeljebb egy ilyen!
Kék homár landolt a hálóbanRákreceptekben is jók vagyunk: irány a Sülvefőve!

Forrest Gump óta tudjuk, hogy a rákhalászat ugyan kemény meló, de kifizetődő is. Most például épp Kanada partjainál az. Történt ugyanis, hogy néhány napja Blair Doucette, aki világéletében a tengerből élt, olyasmit fogott, amiről eddig csak hallott, de találkozni még sosem találkozott vele.

Fotó: CBC
Fotó: CBC

Egy méretes homár keveredett a hálójába, ami önmagában még nem lett volna nagy szám. Ám ez a rákféle történetesen kék volt! Ez pedig azért nagy szó, mert – noha egy genetikai mutáció eredménye a színváltozás – nagyon-nagyon ritka jelenségről van szó: egy a négymillióhoz az esélyünk, hogy ilyet fogjunk. Feltéve persze, hogy rákászatra adjuk a fejünket…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top