Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Gasztro

Jövőre nyílik az eddigi legnagyobb McDonald’s

Minden eddigi egységénél nagyobb gyorséttermet akar nyitni a londoni olimpiára a McDonald’s. A 3000 négyzetméter alapterületű étteremben egyszerre akár 1500-an is falhatják majd a Big Macet.
Jövőre nyílik az eddigi legnagyobb McDonald’s
Ha már lúd, legyen kövér: hamburger mellé egy kis házi chips?

A tervek szerint a 2012-es olimpia helyszínén, a kelet-londoni Stratfordban nyitják meg az eddigi legnagyobb „mekit”. A kétemeletes gyorsétterem egyike lesz annak a négynek, amit a cég az olimpiai falu közelében üzemeltet majd.

Az étteremlánc vezetősége azt ígéri, mindent megtesznek majd a vendégek minél gördülékenyebb kiszolgálása érdekében, bár azt nem közölték, hogy máris érintőképernyős gépekre cserélik-e a dolgozókat.

Állítólag arra is kiemelten figyelnek majd, hogy az étterem dizánja illeszkedjen a környezetbe. Úgy tűnik, a dögös belső kiemelt helyen van a cég tervei között, hiszen nemrégiben elkezdték elegánsabbá alakítani a kissé lepukkant, műanyag asztalos mekiket.
Jövőre nyílik az eddigi legnagyobb McDonald’s
Az ellenzők szerint nagy ellentmondás, hogy az olimpián pont egy többségében egészségtelen fogásokat kínáló gyorsétterem jusson kiemelkedő szerephez. Mivel azonban a McDonald’s az olimpia egyik fő szponzora, a szervezők sem tudnak mit tenni, legfeljebb annyit, hogy megígérték, a gyorskaják mellett rendkívül sokféle étel lesz majd az olimpiai faluban.

Te is bírod a hamburgert, de jobban bízol a saját készítésűben? Süss házi hamburgerzsömlét, csinálj jó vastag húspogácsát, aztán mehet bele némi zöldség, majd mustár, ketchup, és kész is a vacsora.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top