Gasztro

Két egyszerű tészta ebédre

Az első nap a tésztáké, a dolgos hétköznapok után ugyanis nekünk semmi kedvünk hosszan pepecselni a konyhában.

A spórolós változat

Két egyszerű tészta ebédreSpagetti húsgombóccal – a hozzávalókat itt találod!

A darált húst a tojással, 1 gerezd apróra vágott fokhagymával és fél fej hagymával összegyúrjuk, sózzuk, borsozzuk és kevés olajban kisütjük őket. A szalonnát felkockázzuk, kisütjük a zsírját, és rádobjuk a hagyma másik felét, amit előzőleg felkockáztunk, majd üvegesre pirítjuk. Ezután ráöntjük a paradicsomkonzervet és a rászórjuk a másik gerezd apró kockákra vágott fokhagymát. Lassú tűzön 20-25 perc alatt besűrítjük. Sózzuk, borsozzuk, oregánóval és bazsalikommal fűszerezzük, és ha túl savanyúnak éreznénk, akkor kicsit megcukrozzuk. A tésztát kifőzzük, majd rászedjük a szószt és gombócokat.

Tipp: aki szereti, az megszórhatja reszelt sajttal, és akár rá is piríthatja.

A puccos változat

Két egyszerű tészta ebédrePirított tészta – a hozzávalókat itt találod!

A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, majd összekeverjük a szójaszósszal, a vízzel és a keményítővel. 10-15 percig hagyjuk pácolódni. Az olajat felhevítjük, majd rádobjuk a csirkét, és fehéredésig sütjük, s mivel vékonyra vágtuk, nem kell neki sok. A zöldségféléket hozzáadjuk a csirkéhez, és néhány percig pirítjuk őket, egy kevés cukrot adunk hozzá és azzal is átforgatjuk, hogy picit karamellizálódjon a ragu. A tésztát megfőzzük és rászedjük a csirkés keverékre, s még 5-6 percig a tűzhely legnagyobb lángján átpirítjuk. Frissen tálaljuk.

Tipp: 2 adagnál többet nem érdemes egyszerre készíteni, mert ebben az esetben az a jó, ha jó forró az edény.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top