Tehetsz bele mentát is! |
A gyrost és a falafelt mindenki ismeri, de ezeknél nagyobb kincset rejt sok török gyorskajálda, az ayrant. Ez egy sós-savanykás ital, ami joghurtból készül, és nyáron hihetetlenül jól tud esni. Nem elég hogy finom, a joghurt miatt még rettentő egészséges is, és pótolhatjuk vele a sót, amit a kánikulában kiizzadtunk magunkból. Talán ennek is köszönhető, hogy a szervezetünk valóságos örömmámort küld az agyunkba, amikor belehörpintünk.
A törökök általában ebéd és vacsora mellé fogyasztják kebabhoz, húsokhoz, péksüteményekhez, magában nem isszák, de egyébként is sokszor kerül joghurt az asztalra. Amikor Törökországban jártunk, rájöttünk, hogy az ayrant nagyon egyszerű otthon is elkészíteni, ráadásul ez sokkal egyszerűbb és olcsóbb megoldás, mint készen beszerezni.
Hozzávalók négy adaghoz:
3 dl natúr joghurt
3 dl víz
1 teáskanál só
A dolgunk mindössze annyi, hogy a hideg hozzávalókat betesszük egy nagy kancsóba, és jól összekeverjük. Közben kóstolgassuk, és akár változtathatunk is az arányokon, ha hígabban, sósabban vagy sótlanabbul szeretnénk. Ha van botmixerünk, akkor kutyuljuk össze azzal, mert így kis buborékokat is kapunk a tetejére. Töltsük ki szép pohárkákba, és némi jégkockát is adhatunk hozzá.
Mentás ayran
Ha a sima verziót meguntuk volna, és nő a kiskertünkben egy kis menta, akkor azzal is készíthetjük.
Hozzávalók egy adaghoz:
1 dl natúr joghurt
1 dl víz
Kis frissen vágott menta
Só
Jégkockák
Az elkészítése ugyanúgy néz ki, mint a sima ayrané, a jégkockákat is megdolgozhatjuk a botmixerrel, de az sem baj, ha botmixer híján a jég egyben marad. Törökországban egy harmadik verziót is lehet kapni, amit úgy csapolnak. Ez az egy ayran, amit otthon nem tudunk előállítani, mivel egy speciális gépet használnak hozzá, ami folyton forgatja a joghurtos italt, hogy felhabosítsa.