 |
| Nagyításhoz kattints! |
Egy 1558. januári adózási jellegű feljegyzés már arra is utal, hogy egyes falvak lakói mit voltak kötelesek adni a hódító törökök számára. Ekkor pl. Szihalom 25 pint (1 pint kb. 1,4 liter) túrót adott a törököknek. Abony húsvétra egy fejőstehenet és 16 pint túrót adott a hatvani törököknek. Az Eger melletti Szöllőske faluból minden házból 1 pint mézet és túrót kellett beszolgáltatni. Ezek az adóösszeírások jól bizonyítják a túró készítését. Jól látható, hogy bár kezdetleges eszközökkel, de tulajdonképpen minden jobbágyi gazdaságban, ahol volt tehéntartás, a tejből – többek között – túrót is készítettek.
A túró közönséges alapelemezési cikk volt évszázadokon át, ezt egy 1832-ben publikált mondás is kifejezi: „fejér czipó sós túróval használ éhes gyomornak”.
Az első világháború után a mezőgazdaságért és az élelmiszerekért felelős minisztérium rendeletében részletesen foglalkozott a tehéntúróval (1922): „Tehéntúró néven akár közvetlen fogyasztás, akár nyersanyagként túróipari felhasználás céljára csak olyan romlatlan édes- vagy tejsavas ízű tejterméket szabadott forgalomba hozni, amely tiszta tejsavas erjedés útján megsavanyodott teljes vagy lefölözött tehéntejből legfeljebb még állati vagy növényi oltó hozzáadásával, megfelelő fokú felmelegítés útján készült.”
1925-re a tehéntúró sok száz és ezer mázsa számra nyers és feldolgozott állapotban hagyta el az ország területét. Értékes kiviteli cikk lett, amely nemcsak a termelő, hanem nemzet vagyonát is jelentősen gyarapította. A világháború után Németország túróval való ellátása tekintetében Magyarországnak a legelső szerep jutott, mert a németek minőségileg minden más országbelivel szemben többre becsülték és becsülik a magyar túrót, és jobban meg is fizetik. Oka pedig ennek az, hogy a magyar túró tisztán csak sovány tejből készül, és nem tartalmazott magában elkeverve sem tejfehérjét, sem íróból készült túrót.
A túró rögös jellegére vonatkozó, első fellelt történelmi hivatkozás az első világháború utáni időszakból származik. Eszerint a készítési technológia során a túrót mogyorónyi alvadékrögökig kell aprítani; a túró annál jobban áll el, minél morzsásabb. Tapintásra a túró szemcsés vagy morzsalékos állagú – írja a Tejgazdasági Szemle 1925-ben.
