Arra számítottunk, hogy rengeteg nevenincs termékkel fogunk találkozni, azokkal a fajtákkal, amelyek nyulat formáznak ugyan, de a kakaótartalmuk valahol 2 százalék körüli mélységekben haldoklik. Ehhez képest azzal szembesültünk, hogy a nagyobb csokimárkák végérvényesen átvették az uralmat az ismeretlen példányok fölött. Mint minden tesztünknél, ezúttal is azokat választottuk ki, melyek legjellemzőbben elérhetők a polcokon. Vásárlásnál nem volt szempont az ár, a döntésnél viszont persze ezt is figyelembe vettük.
Vakteszttel indultunk, vagyis nem tudtuk, mit kóstolunk: a tányérokra összetörve kerültek a csokidarabok, és mindössze egy-egy számjeggyel különböztettük meg őket.
1. Nesquik
“Átlagos”
A Nesquik hagyományos, átlagos csokinak bizonyult. Nem ájultunk el az ízétől és az állagától sem, de indításnak jó volt a további kóstoláshoz. Mindenki elvolt vele, de mindenki csak közepesen, a katartikus élmény elmaradt. A csomagolása azt ígéri, hogy a fehér- és a tejcsoki majd felváltva taglóz le, de változatosság legfeljebb színbeli árnyalatokban tűnt fel, kóstolásnál nem volt semmi döbbenet.
2. Nestlé
“Na, ez már csokibb csoki”
A Nestlé fehér nyulas kiszerelése már egyértelműen jobban ízlett mindannyiunknak. Állagra omlósabb, ízre kellemesebb, kétszer is vettünk belőle, és még később is rájártunk. Kifejezetten klasszul olvad, még az utóíze is finom.
3. Milka
“Sejtem is, hogy ez melyik”
Azonnal lebukott a Milka. Hiába kóstoltunk vakteszttel, mégis rögtön felismertük az ízét, és arra jutottunk, hogy jó dolog, ha egy termék ennyire jellegzetes. Feltéve persze, hogy emellett finom is. A Milka pedig az. Karakteres és krémes is egyszerre.
4. Szerencsi
“Mintha levegőt rágnék”
Megoszlottak a vélemények a Szerencsi csokinyuláról. Könnyű, gyenge íze némelyeknek tetszett,
5. Boci
“Mi ez, tortabevonó?”
Határozottan csalódást okozott a Boci nyula (micsoda identitászavar), különösen utólag, amikor megtudtuk, hogy melyik termék volt ez. Édesítő jellegű ízt éreztünk, de legalábbis valami mesterséges, oda nem illő mellékzöngét, leginkább egy tortabevonóra emlékeztetett.
6. Tibi
“Ebből nem kérek többet a számba”
Volt, akinek gyerekkora legrosszabb csokiélménye jutott eszébe, más kevésbé fogalmazott drasztikusan, de az biztos, hogy egyöntetűen úgy döntöttünk, ki kell zárnunk a versenyből. Egyébként később a csomagolást sem értettük: sokkal inkább tűnt ijesztőnek, mint kedvesnek. Egészen másra számítottunk volna, ha tudjuk, melyik márkába harapunk éppen.
7. Smarties
“Jé, mennyire tudunk örülni egy kis ropogásnak!”
Az előbbi kínos élmények után főleg azt fogadtuk nagy boldogsággal, hogy ez markánsan ropog. Nem gondoltuk volna, hogy ennek így lehet örülni, pedig de. És nem mellesleg ezzel jár egy testes, erős csokoládéíz. Elégedettek voltunk.
8. Klett
“Émelyítően édes ez az íz”
Végtelenül édesnek találtuk ezt a számunkra egyébként ismeretlen fajtát. Émelyítőnek és sziruposnak tűnt, bár akadt, aki a védelmébe vette, és azt mondta, azért meg tudná enni, még ha nem is indulna direkt erre vadászni a boltba. Azért abban egyetértettünk, hogy végül is tudnánk neki örülni, ha éppen rettenetesen édességre vágynánk.
A dobogósok
Az íze és állaga alapján három csoki futott be dobogósnak. Ezek voltak azok, melyek egyöntetű sikert arattak. A Nestlé, a Milka és a Smarties között a csomagolás alapján terveztük eldönteni a versenyt, de nem sikerült egymást meggyőznünk, a helyzet ugyanis az, hogy történetesen tényleg mindhárom jól néz ki. A Nestlé fehér nyula szép, van még kis bojtos farka is. Valószínűleg férfiaknak tervezték egyébként, mert sosem láttunk még csokinyulat ennyire címlapfotósan nézni. A Smarties legnagyobb érdeme az, hogy drazsékat is rejt magában, de teljesen rendben van a külseje is. A Milka pedig a cukiságfaktorra gyúr, mert láthatóan kölyöknyulat mintázott a csokijából, ennek ráadásul még a füle is lekonyul, nem volt szívünk ezt a darabot sem lefokozni. Döntetlen lett tehát az első hely.
Beszéljünk az árakról!
Fontos kérdés viszont még az ár, az egyes nyulak között ugyanis ezen a téren is elég nagy az eltérés. A dobogósok közül a Milka és a Nestlé egy árban vannak, bár a méretükben akad azért egy kis különbség. A Smarties viszont olcsóbb náluk, pedig még drazséval is meg van tömve. A leginkább érthetetlen egyébként ár/érték arányban a Boci, mert bár a Tibi okozta a legszomorúbb meglepetést, legalább keveset kérnek el érte.
|