Gasztro

Ma féláron fagyizhatunk

Legalábbis azokban a fagyizókban, amik részt vesznek az akcióban.

Idén is megrendezik a magyar kézműves fagylalt napját, ennek apropójából május 8-án számos fagylaltozó és cukrászda féláron árul fagylaltot. A kezdeményezés célja: a magyar kézműves fagylalt, valamint a fagylaltozás népszerűsítése.

Itt megnézheted az akcióban résztvevő fagyizók listáját, és azt is ellenőrizheted, hogy köztük van-e a kedvenc helyed!

A jeles nap kapcsán egyébként a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság (Nebih) összegyűjtötte a fagylaltfogyasztás legfontosabb élelmiszer-biztonsági szabályait. Az “előírt, okos fagyievésből” kiderül, hogy:

– a jó minőségű fagylaltban nem lehetnek jégdarabok, mert az a megolvadt fagylalt visszafagyasztásakor keletkezik.

– az igényesen üzemeltetett fagylaltozóban a frissen készült fagylaltot nem tölthetik a korábban készült fagylaltra, a tölcsért védeni kell a szennyeződéstől, és kiszolgáláskor mindig szalvétával kell átadni a kiválasztott nyalánkságokat a vásárlónak.

– a fagylaltra közvetlenül ráhelyezett díszítésnek ehetőnek, ízlésesnek és tisztának kell lennie.

– folyó vizes kanálöblítőt vagy minden tégelyben külön adagoló eszközt, spatulát kell használniuk az eladóknak, a leöblített kanalat pedig nem szabad a pultra helyezett szivacsra, törlőruhára ütögetve vízteleníteni.

– a kiszolgáló személyek megjelenésének ápoltnak és higiénikusnak kell lenni, a kezüknek tisztának, sőt kézékszereket sem viselhetnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top