nlc.hu
Gasztro
Kiderült, mi okozta az ételmérgezést Kondoroson

Kiderült, mi okozta az ételmérgezést Kondoroson

Megérkezett a vizsgálatok eredménye a múlt heti kondorosi ételmérgezés okairól.

Mint a Nők Lapja Café is megírta november 5-én tömegesen lettek rosszul a közétkeztetést igénybe vevő gyerekek és felnőttek Kondoroson. A laboratóriumi és helyszíni vizsgálatok, a technológia feltárás, továbbá a betegek tünetei alapján megállapítható, hogy Bacillus cereus okozta ételmérgezés történt, melyet a grízes tészta fogyasztása váltott ki – tájékoztatott a A NÉBIH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatósága.

A Bacillus cereus egy spórás baktérium, amely normál körülmények között megtalálható a környezetben, különösen a porban, talajban. A Bacillus cereus által termelt spóra a külső hatásokkal szemben rendkívül ellenálló. Fertőzés akkor következik be, ha a fertőzött ételt szobahőmérsékleten hosszabb ideig tárolják és a baktériumok el tudnak szaporodni annyira, hogy kellő mennyiségű toxint termelnek.

A tünetek között vagy az émelygés, hányás, vagy a hasmenés dominál. Néha mindkettő előfordul.
Az első esetben 1-6 óra a lappangási idő, a másodikban 6-16 óra. A tünetek általában enyhék, a beteg lázmentes, és 1-2 nap alatt gyógyul.

A fertőzés forrása a nem megfelelően tisztított zöldség, gyümölcs vagy talajjal szennyezett élelmiszer. Elkerüléséhez fontos a higiénés szabályok gondos betartása, a zöldségek gyümölcsök alapos megtisztítása, valamint a kész ételek hűtőszekrényben tárolása – írja a beol.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top