Gasztro

Mit főzzek ma vacsira? Póréhagymás-parajos kosárkát

Falatnyi kosárkák, amikből jól bevacsorázhatnak a családtagjaink, úgy érezve magukat, mintha vendégségbe érkeztek volna az étkezőasztalhoz.

Póréhagymás-parajos kosárkák

Hozzávalók 6 kosárkához:

  • pár csipet só
  • 1 db tojás
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1-2 csipet bors
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 dl tejszín
  • 15 dkg póréhagyma
  • ízlés szerint szerecsendió
  • 10 dkg spenótlevél
  • 3 dkg reszelt sajt
  • 1 csomag leveles tészta

Elkészítés:

A sütőt melegítsük elő 200 fokra!

Egy nagyobb serpenyőben olvasszuk meg a vajat. Adjuk hozzá a hagymát, finoman sózzuk és 6-7 perc alatt pároljuk puhára. 1-2 evőkanál vizet adjunk hozzá, így hamarabb puhul. Szedjük egy nagyobb keverőtálba, és a serpenyőt tegyük vissza a tűzre. Pár csepp olajat tegyünk rá, adjuk hozzá a parajt, reszeljük rá a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, ízesítsük szerecsendióval, és fonnyasszuk meg. Nyomkodjuk ki belőle a vizet, egy deszkán aprítsuk fel, majd keverjük a hagymához. Hagyjuk kihűlni. A tojást verjük fel, keverjük hozzá a tejszínt és a sajtot, majd öntsük a parajos hagymára. A kiterített leveles tésztát osszuk hatfelé. Béleljük ki velük a muffinformákat úgy, hogy a tészta szélei kilógjanak. Töltsük meg őket a töltelékkel, átlósan csíptessük össze a sarkaikat, majd 25 perc alatt süssük készre őket.

Mit főzzek ma vacsira, Póráhagymás-parajos kosárkát

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top