Gasztro

Tényleg veszélyes a köles és a hajdina?

A csattanó maszlag valóban belekeveredhet a kölesbe és a hajdinába, de az ellenőrzéseknek köszönhetően eddig még senkinél nem okozott egészségkárosodást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szerint.

Jordán László, a hivatal növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettese az InfoRádiónak azt mondta: “Létezik a jelenség, mert a csattanó maszlag magja olyan méretű, mint a köles és a hajdina, ezért fizikai módszerekkel nagyon nehéz eltávolítani belőle. Nem is erre kell törekedni, hanem arra, hogy már a termesztés folyamán gyommentesen tartsák a területet, elsősorban az ilyen veszélyes, nagy kockázatot jelentő gyommagoktól.”

A szakember szerint a megfelelő növényvédelmi technológia rendelkezésre áll, mindössze arra van szükség, hogy a termelők keressék a hozzáértő szakembereket, akik megfelelő szakértelemmel el tudják végezni a gyomirtásokat, ezzel megelőzhető a probléma.

 

Tényleg veszélyes a köles és a hajdina?

 

Jordán László elmondta, hogy a mérések többségénél a kimutathatósági határ alatt maradt  a szennyezők mennyisége. Akadt néhány olyan köles- vagy hajdinaminta, amiben kimutatható alkaloidamennyiséget találtak, de ezek megrendeléses minták voltak, tehát a vállalkozó önellenőrzés keretében nézte meg, van-e benne alkaloida, és saját hatáskörében megtette a szükséges intézkedéseket. “Nincsen arról tudomásunk, hogy ilyen szennyeződés egészségkárosodást okozott, ilyen jellegű bejelentés nem érkezett hozzánk.”

Korábban egy kutató azt állította, hogy mérgező csattanó maszlag lehet a kölesben és a hajdinában. Mézes Miklós azt mondta az InfoRádiónak, sűrűbben kellene ellenőrizni ezeket a termékeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top