Gasztro

Sült cékla sajtmártással

Aki a céklát szereti, az egyrészt rossz ember nem lehet, másrészt ízleni fog neki ez a sütőben sült verzió is.

Az ötlet onnan származik, hogy sokan készítik ezt krumpliból, viszont így kevesebb benne a szénhidrát, és a cékla sokkal izgalmasabb is. Édesburgonya lenne még tökéletes erre a célra, próbáljátok ki azzal is, a cékla viszont sokkal olcsóbb, így ez is mellette szól.

Reszelhettek rá sajtot, aztán ráolvaszthatjátok a sütőben, én most kicsit flancoltam, mert ehhez volt kedvem, és egy édeskésen pikáns narancsos sajtmártás lett a végeredmény. Locsolhatjátok a cékla tetejére is, tök mindegy, nagyon finom. Lehet előétel, de egymagában vacsora, ebéd, ha kevésbé megterhelő ételre vágytok.

Sült cékla sajtmártással

Sült cékla sajtmártással recept

  • 2 db hosszúkás cékla
  • 10 dkg kecskesajt (kéksajt is jó helyette)
  • 1 deci főzőtejszín (én mandulatejjel csináltam)
  • 2-3 evőkanál frissen facsart narancslé
  • pár szál friss kakukkfű vagy 1 mokkáskanál szárított
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj
  • só, bors
  • nagyon pici méz, de ez elhagyható

 A folytatásért kattints a Pálmafa projekt caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top