
A palacsinta világnapja igazi piros betűs ünnep a palacsintarajongók számára. Elővehetjük legjobb palacsintareceptjeinket, jöhetnek a klasszikus palacsinták, az amerikai palacsinták, készíthetünk palacsintatortát, szív alakú palacsintát, sőt az igazán nagy rajongók akár még palacsintás ékszereket is viselhetnek ezen a szép napon. Mi az ékszerekről most lemondunk, viszont 9 szuper palacsintareceptet hoztunk, hogy legyen miből válogatni ma (is).
Túrós palacsinta csokoládéöntettel

Hozzávalók 4 személyre:
- 50 dkg túró
- 2 tojás szétválasztva
- 2,5 dl tej
- liszt
- 1 ek. cukor
- csipet só
- olaj a sütéshez
- 10 dkg étcsokoládé
A túrót villával törjük át, keverjük el 1 dl tejjel, 2 tojássárgájával, csipet sóval, a cukorral, a habbá vert tojásfehérjével és annyi liszttel, hogy sűrű palacsintatésztát kapjunk. Forrósítsunk fel egy tapadásmentes serpenyőt, kenjük meg kevés olajjal, majd evőkanállal formázzunk a forró olajba köröket a tésztából. Süssük meg az egyik oldalukat, majd fordítsuk meg, és a másik oldalt is süssük készre. A kockákra tört csokoládét kis lábosban a maradék 1,5 dl tejjel együtt nem túlhevítve, folyamatosan kevergetve olvasszuk fel, ezt az öntetet kínáljuk a palacsintához.
Kakaós minipalacsinta

Hozzávalók kb. 25 db-hoz:
- 2 db tojás
- 2,5 evőkanál cukor
- 3 dl tej/rizstej/mandulatej
- 1 narancs reszelt héja
- 20 dkg búzaliszt
- 3 dkg cukrozatlan kakaópor
- 1 teáskanál sütőpor
- a sütéshez: kevés étolaj
- a tálaláshoz: lecsepegtetett meggybefőtt, vagy mirelit málna kiolvasztva
A recept a Csak a Puffin blogon folytatódik.
Mandulás amerikai palacsinta

Hozzávalók:
- 2 tojás
- 120 ml kókusztej
- 25 dkg darált mandula
- 1 tk. szódabikarbóna
- csipetnyi só
- kevés olaj a sütéshez
A tojásokat enyhén elhabarjuk, majd hozzáadjuk a kókusztejet. A mandulát, a szódabikarbónát és a sót összeforgatjuk, majd a tojásos kókusztejhez adjuk, és simára keverjük. Kevés olajat hevítünk egy serpenyőben, és kis adagokban kisütjük a palacsintát.
Karamellpudingos palacsinta

Hozzávalók 12 darabhoz:
- 3 tojás
- 20 dkg liszt
- 1,5 dl szóda
- 2 dl tej
- csipet só
- 1 evőkanál cukor
- 2 evőkanál olaj
A töltelékhez:
- 10 dkg cukor
- 5 dl tej
- 1 csomag vaníliás pudingpor
A száraz anyagokat egy tálban összemérjük, majd a tej felét és a tojásokat hozzáadva sima masszát keverünk belőle. Arra vigyázzunk, hogy csomómentes legyen. Óvatosan kevergetve hozzáadjuk a többi tejet, majd a szódát, végül az olajat is. 20 percre félretesszük pihenni, ez idő alatt elkészítjük a pudingot.
A cukrot egy lábasban karamellizáljuk, felöntjük 1,5 dl meleg tejjel, majd teljes olvadásig együtt forraljuk. A maradék tejet a pudingporral simára keverjük, és a karamellre öntve pudingot főzünk belőle. A palacsintákat egyenként kisütjük, mindegyik darab felét megkenjük a pudinggal, majd tölcsérszerűen feltekerjük. Tálaláskor megszórhatjuk grillázzsal, úgy még finomabb lesz.
Diós kelt túrópalacsinta mézes-diós kandírozott narancshéjjal

Hozzávalók kb. 8 db féltenyérnyi nagyságú palacsintához:
- 70 g liszt
- 70 ml tej
- 50 g áttört túró
- 1 db tojás
- 20 g olvasztott vaj
- 4 g friss élesztő
- 1 ek. pirított, darált dióbél
- ½ kezeletlen narancs frissen reszelt héja
- ½ kezeletlen citrom frissen reszelt héja
- 1 ek. kristálycukor
A feltéthez:
- 80 g pirított, darált dióbél
- ½ kezeletlen narancs
- 80 g kandírozott narancshéj
- 80 g méz
A vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a tejet, és felmelegítjük. Feloldjuk benne az élesztőt és a cukrot, majd hozzáadjuk az áttört túrót, a darált diót, a reszelt citrushéjakat, a tojást és végül a lisztet is. A hozzávalókat botmixer segítségével egynemű masszává keverjük, és letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük.
Közben elkészítjük a feltétet. A fél narancs levét kifacsarjuk, héjából citrushámozóval vékony csíkokat forgácsolunk. A kandírozott narancshéjat apró kockára vágjuk, összekeverjük a mézzel, a narancslével és a pirított darált dióval.
A megkelt masszából kiolajozott, forró serpenyőben féltenyérnyi nagyságú palacsintákat sütünk. A mézes-diós narancshéj kockákat felmelegítjük, és a még forró palacsintákra csorgatva azonnal tálaljuk.
Klasszikus Gundel-palacsinta

Hozzávalók:
Palacsinta:
- 1/2 kg liszt
- kb. 1 l tej
- 2-3 teáskanál cukor
- csipetnyi só
- 1 tojás
- olaj a sütéshez
Töltelék:
- 20 dkg darált dió
- 2 dl habtejszín (minimum 30 %-os)
- ízlés szerint porcukor
- ízlés szerint rum (nálam 3 kiskanál)
Csokoládészósz:
- 10 dkg étcsokoládé
- kb. 1 dl tej
- 1-2 kiskanál rum
A recept a Zsuzsi finomságai blogon folytatódik.
Zabpelyhes palacsinta

Hozzávalók:
- 15 dkg zabpehely
- 1,5 dl tej
- 3 alma
- 3 tojás
- 2 evőkanál porcukor
- fél teáskanál fahéj
- a sütéshez kókuszolaj (étolajjal is jó lehet)
A zabpelyhes palacsinta receptje a Bonnie konyhája blogon olvasható.
Sajtos-karfiolos palacsinta

Hozzávalók 4 személyre:
- 15 dkg karfiol
- 20 dkg liszt
- 15 dkg cottage cheese
- 1 tojás
- 2 dl tej
- 1 kis csokor bazsalikom
- tengeri só, frissen őrölt bors
- olaj
A karfiolt szedjük egészen kis rózsákra, sós vízben főzzük 5 percet, majd szűrjük le. Keverjük el a lisztet a cottage cheese-zel, a tojással, a tejjel, az aprított bazsalikommal és a lecsöpögtetett karfiollal. Sűrűn folyós palacsintatészta-állaga legyen! Sózzuk, borsozzuk. A palacsintasütőt melegítsük fel, kenjük ki olajjal, majd evőkanállal szedjünk kis adagokat, terítsük szét szabályos körré, és süssük meg a palacsinták mindkét oldalát.
Sütőtökös-parmezános palacsinta

Hozzávalók kb. 16 darabhoz:
- 120 g sült sütőtök
- 125 g natúr joghurt
- 200 ml tej
- 1 ek. frissen reszelt parmezán
- 1 tk. sütőpor
- 150 g liszt
- só
- csipetnyi őrölt fehér bors
- csipetnyi őrölt szerecsendió
- csipetnyi őrölt szárított fokhagyma
- a sütéshez extra szűz olívaolaj
- 150 ml tejföl
- 50 g rukkola
- parmezánforgács
A recept a Tavola in Piazza blogon folytatódik.
Még több palacsintarecept az NLCafén:
- Gyors vacsora: húsos, rántott palacsinta
- Eszméletlen egészséges palacsintareceptek
- Tojáspalacsinta: liszt- és cukormentes