nlc.hu
Gasztro
Pénzhez juthatnak a gyerekekre főző konyhák

Pénzhez juthatnak a gyerekekre főző konyhák

Javítaná a kormány a gyermekétkeztetés feltételeit, ezért több mint hárommilliárd forintot osztana szét.

Megemelték a konyhafejlesztési pályázatra szánt keretösszeget, így már több mint hárommilliárd forintra lehet jelentkezni azon önkormányzatoknak, amelyek a tulajdonukban és fenntartásukban működő, óvodai gyermekétkeztetést szolgáló főzőkonyhát, befejező konyhát, melegítő-tálaló konyhát és kapcsolódó kiszolgáló létesítményt szeretnék bővíteni, fejleszteni, vagy akár új létesítményt akarnak kialakítani.

Elsősorban olyan infrastrukturális fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek lehetővé teszik az élelmiszerbiztonsági szabályok, a szükséges higiéniai körülmények, valamint a környezetvédelmi szempontok betartását.

via GIPHY

Ennél is sokkal fontosabb, hogy nap mint nap friss alapanyagokból készült, megfelelő technikával előállított ételek kerüljenek a gyermekek tányérjára az egészséges táplálkozás biztosítása jegyében, ami kiemelten fontos a fejlődő szervezet szempontjából – közölte Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top